Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-17
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.17 . 31 szlovákon kívül más nyelven szólal meg. Az ellenzéki honatya - megfigyelői véleményekre hivatkozva - azt mondta, az új nyelvkorlátozások a nacionalista jobbolda li pártokat segítik a jövő évi szlovákiai választásokon. Szabó Vilmos biztosította a képviselőt arról, hogy a magyar kormány álláspontja nem változott a módosított szlovák államnyelvtörvénnyel kapcsolatban, amelyet nem tartanak politikailag helyénvaló nak és méltányosnak. Utalt a két ország kormányfőjének megállapodására, amely szerint a felek elfogadják az EBESZ kisebbségi főbiztosának véleményét az ügyben, és szólt arról is, hogy egyeztetés folyik a kisebbségi vegyes bizottságok között. Szerinte ez re ményt ad arra, hogy a törvény végrehajtási utasításainak előkészítésében kedvező eredményeket lehessen elérni. vissza Mélyülő válság – "eljutottunk az adósságcsapdához" Népszava. online Mélyülő válság A KSH előzetes számí tása szerint a magyar GDP a harmadik negyedévben a kormány és a az elemzők előrejelzésénél jóval kedvezőtlenebbül alakult, a várt 6.5 százalékos visszaesés helyett 7.2 százalékos gazdasági zsugorodást mutat. Az ellenzék a rá jellemző portyázó opportunizmus sal a számokból a kormány megbízhatatlanságát, felületességét olvasta ki. Bár a Bajnai csomagot alapvetően elhibázottnak tartom, (érveimet korábbi írásaimban már kifejtettem) az ellenzék ezzel a megközelítéssel csak rosszindulatának és szakmai felkészületl enségének ad hangot. A kormány számait árgus szemekkel ellenőrzi nem csak az arra hivatott Állami Számvevőszék, hanem a Valutaalap és az Európai Unió is. Egyrészt tehát, nincs lehetőség bűvészkedésre, másrészt a Bajnai kormány nem azért jár tévúton, mert c salárd, - nem az, - hanem azért, mert egy hibás gazdaságpolitikai elképzelés követője. Az ellenzék jobban tenné, ha a kormánytagok jellemének ócsárlása helyett a nemzet sorsára sokkal nagyobb jelentőséggel bíró nemzetgazdasági kérdések feltárásával foglalk ozna. De nem teszi. Sajnos egyre inkább úgy tűnik, hogy nem ért hozzá. A most megjelent számok éppen azért fontosak, mert rávilágítanak ezen alapvető kérdések egyikére. Minden háztartás jövedelme két részre osztható. Az egyik rész a havi kőtelező kiadások ból – a villany- és gázszámla, a vízdíj, a biztosítás – és az ilyesfajta fix tételekből áll. A másik, a fennmaradó, úgynevezett szabad felhasználású részt a család olyan célokra költ, amelyekben kedvét leli. Ha az első megnő, kevesebb marad a másodikra, ke vesebbet fordít a család a mindennapi fogyasztásra. Mivel a kölcsönök havi törlesztése – amely persze az első csoportba tartozik, hiszen annak kifizetéséről nem lehet eltekinteni – az elmúlt évben átlagban mintegy 13 százalékkel nőtt, a fogyasztásra költhe tő összeg értelemszerűen csökkent. Azzal, hogy a bankok megemelték a havi törlesztéseket, a lakosságot a fogyasztás további visszaszorítására kényszerítették, azaz, a Bajnai csomag megszorító intézkedéseinek keresletcsökkentő hatására rátettek még egy lapá ttal. A kereslet ilyen mértékű visszaesése aztán óhatatlanul a GDP további zsugorodásához vezetett. Az ellenzék a megoldást az állami kiadások növelésében és a bevételek csökkentésében látja. Úgy gondolja, hogy a gazdaság növekedése visszahozható, ha a há ztartások helyett az állam veri magát további adósságba. Téved. Se a magyar lakosságnak, se a magyar államnak se a magyar vállalatoknak nincs lehetőségük az eladósodás növelésére. Ma már Magyarország többet költ kamatra, mint élelmiszerre. Eljutottunk az a dósságcsapdához, azaz hitelt kell felvennünk azért, hogy a kamatokat kifizessük. A megoldás tehát nem az eladósodás további fokozásában, hanem a monetáris politika erőteljesebb lazításában, a forint kamatok gyorsabb, bátrabb csökkentésében rejlik. A fiskál is szigor – amelyre kétségtelenül szükség van – romba dönti a keresletet, ha nem párosul arányos monetáris lazítással. A magyar gazdaság nem rúg labdába, ha a működéséhez szükséges hitelért hat, hét, esetekben nyolc százalékkal többet kell fizetnie, mint v ersenytársainak. A hátrány behozhatatlan. De a kormány is téved. Ahelyett, hogy a bankok hitelpolitikáját a megfelelő szabályozással kordába terelte volna, megelégedett a szentelt víz hatékonyságához hasonlítható banki magatartáskódexel. A bankok a semmi tmondó papírt zsebre vágták, a törlesztő részletek nem csökkennek, de a bankok jövedelmezősége, - mint ahogy azt például az OTP negyedéves jelentéséből láthattuk – továbbra is nő. A Magyar Nemzeti Bank pedig visszatért az erős forint politikájához, amely g yilkos következményeit a magyar KKV szektorra és a mezőgazdaságra hárítja. A legutóbbi áldozatoknak, a sertéstenyésztőknek és a tejtermelőknek valószínűleg már harangoztak. Immár két évtizede, hogy az ország képtelen a fiskális és a monetáris politikát va lamiféle összhangba hozni, hogy az összhang hiánya a felőrli a reálszféra versenyképességét. Hol a függetlenségére betegesen érzékeny Nemzeti Bank az egyébként általa gerjesztett infláció leküzdése nevében zárja ki az összhang lehetőségét, hol a kormány
