Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-16
MeH Nemzetpolitikai Ügyek F őosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.16 . 49 Zsolnán éppen hogy csak bejutott a megyei parlamentbe, 300 szavazaton múlott, hogy mandátumot szerzett. Körzetéből 13 jelölt jutott be, ő a 11. lett. Nő viszont a népszerűsége a Slovenská pospolitosť korábbi vezetőjének, Marián Kotlebának. Besztercebánya megyében megyeielnökjelöltként 10%ot, több mint 13 ezer szavazatot kapott, ami a negyedikhelyre volt elég. (lpj, s, t) vissza A keménymag diadala Új Szó 2009. november 16. hétfő, 07:20 | Barak László Csáky Pál szerint nem a Híd párt, hanem a választók közönye volt a Magyar Koalíció Pártjának legnagyobb ellenfele a szombati megyei választásokon. Csákynak iga za van. Tegyük azonban hozzá, a végkövetkeztetés második részét, miszerint a választói közöny volt a pártok legkomolyabb ellenfele, bármelyik párt elnöke deklarálhatja. A húsz százalékot alig meghaladó országos választási részvétel ugyanis valóban siralmas . Ami nyilván abból a tényből következik, hogy dunsztja nincsen a választóknak arról, mit csinálnak a politikusok a megyei parlamentekben. Ez viszont, ugye, nem lehet a választók sara, sokkal inkább a megyei parlamentekben lébecoló vicinális politikusokat minősíti. Egyértelmű az a tény is, hogy a rendkívül alacsony választási részvétel nem jelezheti a pártok közti valós erőviszonyokat. Vagyis érvényes a közhely, miszerint a pártok társadalmi beágyazottságáról, valódi választói potenciáljáról a parlamenti választások tanúskodnak elsősorban. Hiba lenne azonban abban a tévhitben ringatniuk magukat a megyei választások veszteseinek, hogy semmi sem történt, majd csak belehúznak a parlamenti választások előtt, és aztán minden nagyon szép, minden nagyon jó lesz, és sokkal elégedettebbek lehetnek majd, mint most. E tekintetben Bugár Béláék pártjára, a Hídra kell gondolni mindenekelőtt. Hiszen kár lenne tagadni, sokkal gyengébben szerepeltek, markánsabban maradtak alul az MKPval szemben, mint amire feltehetően szá mítottak. A vereség, vagyis a „megyei csatavesztés“ oka pedig nagy valószínűséggel az, hogy a Híd stratégái - ha egyáltalán léteznek ilyenek - meglehetősen naiv módon választották meg a párt célközönségét. Ugyanis nem a szlovákiai magyar választókat, vagyi s az MKP eddigi választótáborát igyekeztek megkörnyékezni elsősorban, hanem az ország választásra jogosult népességét en bloc. Érthetetlen módon sokkal vehemensebben nyomultak például a fővárosban, meg Közép- és ÉszakSzlovákiában, mint azokban a délszlov ákiai járásokban - a Dunaszerdahelyi, a Komáromi és az Érsekújvári járás , amelyekben a szlovákiai magyarság mintegy kétharmada él. Pedig világos, hogy a szlovák nemzetiségű választó számára bőséges kínálat áll rendelkezésre jobb- és baloldali szlovák pár tokból egyaránt. Tehát bármennyire szimpatikusnak is tarja Bugárt, az ő megnyerő mosolyáért, szeressük egymást gyerekek szlogenéért, soha nem fog magyar politikusok alapította pártot támogatni. Nos, ha legalább csak valamivel kevésbé igyekeznek a Híd polit ikusai a szlovák választóknak udvarolni és kampányuk súlypontját az említett régiókra helyezik, nyilván nagyobb eséllyel lettek volna képesek megszólítani azokat a tömegeket - a magyar választópolgárok 80 százalékát!!! , akik most rá se bagóztak a választ ásokra. Igaz, egyik párt, az MKP sem tette ezt meg. Csakhogy az MKPnak létezése óta vitathatatlanul kialakult egy rendkívül fegyelmezett választóbázisa, mondhatni keménymagja, amely a szlovákiai magyarok mintegy 2025 százalékát teszi ki. Tagjai pedig aká r egy villanykaróra is hajlandók szavazni, csak legyen ráfestve a pártlogó… Tévedés ne essék, ez egyáltalán nem bírálat akar itten lenni. Valamirevaló politikai csoportosulás ugyanis nem létezhet efféle, ha úgy tetszik a vidéki pártstruktúrákat és azok h oldudvarait adó keménymag nélkül. Tessék csak megnézni, hogy a megyei választásokon azok a parlamenti pártok domináltak - tekintet nélkül arra, hogy ellenzékieke, avagy kormányon vannak - amelyek húsvér emberekkel azonosíthatók. vissza Öllös: botrányos volt a részvétel Új Szó 2009. november 15. vasárnap, 16:44 | Ignorálták a harmadik alkalommal megrendezett megyei választások első fordulóját - véli Öllös László. A politológus a 20% körüli részvételt botrányosnak nevezte.