Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-16
MeH Nemzetpolitikai Ügyek F őosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.16 . 4 (UBB) és az ukrán (UUR) kisebbségi szervezeteket Velciov Ştefan és Drozd Vasile országos első alelnökök képviselték. A legutóbbi helyhatósági választásokon a Temes megyei RMDSZ a három kiseb bségi szervezettel közösen állított jelölteket és sikerült bevinniük két tanácsost a temesvári önkormányzatba. (Nyugati Jelen) Vita a tanárok párttagságáról – Crin Antonescu , a PNL elnöke a szombaton, Kolozsváron megszervezett vál asztási vitán kijelentette, a „ politikai kinevezéseket ” le kell állítani a miniszterek és államtitkárok szintjén, Traian Băsescu azonban úgy értékelte, helyes lépés volt, hogy bevezették, nem lehetnek párttagok az iskolaigazgatók. (Paprika Rádió) Kelemen Hunor: nem zárkózunk el demokratáktól sem – Kelemen szerint az elnökválasztásokon nyertes jelöltnek sikerül majd egy olyan kormányt elfogadtatni, amely többséggel rendelkezik a parlamentben. Azt nem tudja megmondani kivel lépnének szövetségre, azonban sem a Demokrata Liberális Párttól sem pedig a Szociáldemokrata Párttól nem zárkóznak el. „ Az RMDSZ a politikai stabilitásban és egy működőképes kormányzati többségben érdekelt ” - mondta az államfőjelölt, hozzátéve, hogy hiába törekszik a jelenlegi államfő egy több mint 70 százalékos parlamenti többségre, ha az bizonyítottan működésképtelen. (Króni ka) Băsescu: iránta érzett tiszteletből sem nevezhettem ki miniszterelnöknek Johannist – Ismét támadta Dan Voiculescut és Ion Iliescut nagyszebeni látogatásán Băsescu , és még egy mandátumot kért a választóktól, hogy a lealjasodott rendszer ellen harcolhasson. Elmondta, J ohannist nem nevezhette ki miniszterelnöknek, mert Ion Iliescu, Viorel Hrebenciuc és Mircea Geoană azt tervezte, hogy kineveztetik miniszterelnöknek, majd bábuként fogják kezelni Johannist. (Realitatea) Băsescu mellett kampányolt a hétvégén László Attila – László Attila szerint azonban szó sincs arról, hogy ő Băsescut támogatná. A nyilvános vitán való részvételről felidézte, hogy egyrészt a BBTE hívta meg őt a találkozóra megyei RMDSZelnök ként, másrészt Emil Boc miniszterelnöktől kapott meghívót alpolgármesterként. Szerinte a szervezők „ nagy bakit ” követtek el azzal, hogy a demokraták közé ültették őt is. (Szabadság) S ZERBIA Elhunyt a szerb ortodox egyház feje – Elhunyt Pavle pátriárka, a szerb ortodox egyház vezetője. Az egyházfőt 95 éves korában, vasárnap délelőtt érte a halál egy belgrádi kórházban - jelentette a szerbiai tömegtájékoztatás (MTV) VIII. Háló Találkozó – Kisebb létszá mmal zajlott le a háromnapos, VIII. Délvidéki Háló Találkozó Muzslyán, az Emmausz fiúkollégiumban. Halmai Tibortól , a délvidéki Háló Közösségfejlesztő Keresztény Egyesületének elnökétől megtudtuk, hogy azok a helységek képviseltették magukat, amelyek az el őző években is jelen voltak a Háló találkozókon (Vajdaságma.info) Elezović: Nem változik már a statútum és a hatásköri törvény – Dušan Elezović , a Demokrata Párt tartományi bizottságának az elnök a Politika belgrádi napilapnak kijelentette, hogy a vajdasági statútum és a hatásköri törvény több már nem fog változni. Jóllehet beismeri, hogy a folyamat megengedhetetlenül sokáig tartott, 13 hónapig, ez