Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-03
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.03 . 13 honlapján közzétett állásfoglalás szerint az ügyben "az Európai Bizottság túllépi felhatalmazását és két állam k étoldalú kérdéseibe ártja bele magát", precedenst teremtve az európai és a nemzetközi jog megsértésében. Népszabadság| 2009. november 2. | A horvát parlament a következő napokban, akár már ma dönt a Szlovéniával kötendő kétoldalú megállapodásról, amelyne k alapján nemzetközi döntőbíróságra bíznák a határvita megoldását. A püspökök érvelése szerint azonban ez a megállapodás már önmagában is egyfajta jóváhagyása a horvát területekre formált "jogosulatlan" szlovén követeléseknek. (Szlovénia ragaszkodik hozzá, hogy szabad tengeri kijáratot kapjon az Adriára.) Horvátország október elején újíthatta fel a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval, miután szeptemberben a két kormány megállapodott a vita rendezésének módozatairól, s a szlovénok immár nem akadál yozzák tovább a tárgyalások fo lytatását. Borut Pahor szlovén miniszterelnök már zöld jelzést kapott a ljubljanai törvényhozástól a megállapodás aláírására. A horvát püspöki kar viszont a zágrábi döntésre időzítette állásfoglalását. vissza Dušan Janjić: C sak Belgrádból érkeznek a statútum elleni szavazatok Vajdaságma.info 2009. november 2. [11:07] Dušan Janjić politikai elemző, aki a Klub 21 nemkormányzati szervezet vezetője, úgy értékelte, hogy a kormánynak nem áll szándékában a vajdasági autonómia ker eteinek meghatározása körüli kérdések megoldása, mert nem áll készen centralista pozíciójának feladására. - A DélSzerbiai Régió szintén a decentralizáció irányába törekszik, így onnan nem érkeznek a Vajdasági Statútum és a körzetesítés ellen szavazatok. Ezek Belgrádból érkeznek, mert a politikusoknak megfelel a folyamatok teljes irányítása. A belgrádi politikusoknak senkit sem kell félteniük Szrebiában a vajdasági autonómiától – emlete ki Janjić a www.autonomija.info portálnak adott interjúban. Megemlíte tte azt is, hogy 2000 elején a Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS) a választási programjában olyan konkrét alkotmányos megoldásokat és elveket fogadott el, amelyek között egyben ott szerepel Szerbia, mint régiókból álló ország megszervezése is. Mindazonál tal - tette hozzá – a hatalom megsze rzését követően a centralista irányítás metódusát fogadta el, amely "ne legyen kétség, a DOS legtöbb vezetőjének megfelelt". vissza Konferencia a katolikus kisközösségekről Vajdaságma.info 2009. november 1. [19:40] A Háló Közösségfejlesztő Keresztény Egyesület szervezésében tartották meg tegnap Muzslyán az Emmausz fiúkollégiumban a katolikus kisközösségek és lelkiségi mozgalmak vezetőinek konferenciáját. A téma: a kisközösségek és lelki mozgalmak szerepe és feladata a katol ikus egyházban. E konferencia célja, hogy a Szerbiában működő katolikus kisközösségek tudomást szerezzenek egymásról, megismerjék egymást, kapcsolatot teremtsenek egymás között és tapasztalatokat cseréljenek, és így megerősödve építsék az egyházat. Halmai Tibor a délvidéki Háló Közösségfejlesztő Keresztény Egyesület elnöke az összejövetel megnyitóján üdvözölte az egybegyűlteket, akik mintegy 20 vajdasági helységből érkeztek és összesen 70 kisközösséget képviseltek. Lelki ráhangolódásként a konferencia meg nyitóján Roni Beraha művész csellón játszott, majd a konferencia részvevőit üdvözölte Koncz András a budapesti Háló Iroda vezetője, aki e program fő koordinátora, valamint Meleghy Nándor szólt az egybegyűltekhez, aki a szerbiai rész programjának koordináto ra. A konferencia keretében két előadást hallhattak a réstvevők, Ft. Vladislav Varga atya horvát nyelven és Ft. Pósa László atya pedig magyar nyelven tartott előadást. Később csoportmunka, majd plénum következett, és a konferencia egy záró misével ért vége t, amelyet msgr. Huzsvár László nyugalmazott nagybecskereki megyéspüspök celebrált paptestvéreivel együtt. vissza kko Elnöki vitát rendezne a BabeşBolyai Manna.ro 20091102 18:24:54 Nyilvános, televízió közvetítette vi tát rendezne a BabeşBolyai Tudományegyetem az államfőjelöltek között Románia húsz év után: nyitott problémák, projektet, perspektívák címmel november 1519 között, az Akadémiai Kollégium 800 férőhelyes kollégiumában, tudatta hétfőn az egyetem rektorátusa.