Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-11
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.11 . 8 Legyen változás, de ne változzék semmi – Pedig a helyi autonómia növelésének szükségességét hirdeti ma már pártállástól függetlenül minden önkormá nyzati vezető — a Realitatea hírtelevízió egyik hét végi műsorában Románia nagyvárosainak polgármesterei kardoskodtak igen nagy hévvel emellett. De nem véletlenül csak az önkormányzati vezetők teszik ezt: a központi adminisztráció ugyanis pénztől, hatalomt ól esne el a helyi autonómia kiszélesítése esetén . (Farcádi Botond, Háromszék) A történelem lépései – Mert hát ki ne vágyna arra az erdélyi magyarság soraiból, hogy a nemzeti identitása ne rontsa az életesélyeit, hogy a szülőföld jén maradva váljék a magyar állam polgárává, hogy ne Bukarestet, hanem Budapestet tekinthesse a fővárosának. A szíve mélyén majd mindenki vágyik rá, de saját vágyait is elfojtja, megpróbálja a realitásokhoz igazítani. Amikor az erdélyi magyar politikusok a z autonómiát hangoztatják, eleve kompromisszumos megoldást javasolnak, és ma még ez a kompromisszum is távolinak, elérhetetlennek tűnik . (Gazda Árpád, Krónika) Kirekesztés – Romániában a kétpárti rendszer azért veszélyes, mert mé g túl törékeny a demokrácia, s ennek mi sem jobb bizonytéka a politikusok együttműködési képtelensége. Ráadásul hazánk jóval nagyobb és sokszínűbb, mint Magyarország, ennek a sokszínűségnek a meg nem jelenítése pedig szervesen illeszkedik bele az egyre erő teljesebben megnyilvánuló kizárólagossági logikába. Sokszor a nemzeti kisebbségek maguk is bűnösök ennek a mechanizmusnak a továbbéltetésében. Legtöbbször ösztönösen, de néha tudatosan is támogatják ezt, s nem veszik észre, hogy a sokszínűség felszámolása közösségi létüket fenyegeti . (Borbély Tamás, Szabadság) Balázs Péter: Figyeljük, hogy mi történik a nyelvtörvény körül, és ha szükséges, cselekedni fogunk − interjú. (Oriskó Norbert, Szabad Újság) E LEMZÉS & H ÁTTÉR A kétnyelvű oktatás története Szlovéniában (5) – Dr. Varga József egy 2008ban megtartott pilisvörösvári előadásában így beszélt erről a korszakról, illetve jelenségről: „ Hangzatos politikai frázisunkat sokszor és szívesen hangoztatjuk , különösen akkor, amikor a kétnyelvűségünket kirakatként használjuk fel az idegenek, a hozzá nem értők elkápráztatása vagy elámítása végett, hangsúlyozva, hogy a Muravidéken, az úgynevezett kétnyelvű területen, az együtt élő szlovén – magyar sorsközösségben mindenki tanul magyarul, s olyan közösségben élnek, amelyben mindkét fél tiszteli, értékeli, tanulja és használja is a másik nyelvét, valamint megbecsüli kulturális értékeit, hagyományát, s ezáltal megszűnik a két nép közti gyűlölködés, torzsalkodás, elle ntét .” (Varga,2008). Egy másik megállapításával pedig a nyelvhasználat problémájára tapint rá, mely nélkül nincs sem békés együttélés, sem szlovén – magyar összeborulás, sem pedig nyelvi fejlődés, sem pedig a „ funkcionális kétnyelvűség gyakorlati megvalósul ása ” (Népújság, Lendva) P ROGRAMAJÁNLÓ A www.nemzetpolitika.gov.hu honlapon az „ Eseménynaptár ” cím alatt olvasóink tájékozódhatnak a terület várható eseményeiről. Megtekinthető itt: http://nemzetpolitika.gov.hu/index.php