Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-10
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.10 . 39 Welttől fel is hívott a cikk szerzője, és tudatta, mélységesen felháborítja a dolog. Ennek az interneten is hangot adott" – mondta Kertész Imre. A Nobeldíjas író a "rágalomhadjárat" miatt további lépéseket is tervez. "Szeretném, ha a közönség, a magyarok, akik olvasnak engem, megtudnák az igazságot. Voltak már ilyen rágalomhadjáratok ellenem. Évekig tartott egy bizonyos kofferügy, amiről kiderült, hogy agyrém. Kitalálta valaki és rám húzták azért, hogy rossz színben tüntessenek fel. A kritikáim at mindig nemzetellenes megnyilatkozásoknak veszik, ami nem igaz. Nagyon örülnék, ha valóban a javára lehetnék Magyarországnak, a hazámnak, mégpedig olyan módon, hogy az igazságot közlik és nem hazudoznak rólam" – fogalmazott. Kiemelte: nem is kérdés, ho gy a hazájának tekintie Magyarországot, hiszen ott született, magyar állampolgár és magyarul ír. Kertész Imre Die Weltes nyilatkozatát az MTI fordítása alapján közölte a sajtó jelentős része, így a Paraméter is. index/para vissza A Kertészbotrány és a berlini fal téglái Paraméter 2009, november 10 - 07:30 Futaki Pál „Belepusztult volna abba, hogy szabad.” Grendel Lajos Szakítások című regényének egyik hősét jellemzi így a regény elbeszélője, s egyúttal tulajdonképpen egy generációnyi középkeleteurópai ember kórképét állítja fel e mondattal. Hogy mennyire aktuális ez a jellemzés húsz évvel a berlini fal leomlása után is, mi sem bizonyítja markánsabban, mint azok a felmérések, amelyek a magyar társadalomnak a kádári ö rökséggel szembeni tanácstalanságát mutatják ki újra és újra. Legutóbb arról értesülhettünk, hogy a magyarországi társadalom csaknem fele vereségnek tartja a rendszerváltást, ami a közelmúlt magyarországi közéleti eseményeit ismerve is meglehetősen kiábrán dító arány. „Nem arról van szó, hogy elfelejtsenek egy korszakot, mint valami rémálmot: hiszen e rémálom ők voltak, önmagukat kellene elfelejteniük, ha élni akarnak.” (Kiemelés az eredetiben.) Ez már egy másik élő klasszikustól származó idézet, attól az embertől, akinek élete mintegy szimbolikus lenyomata a huszadik századi magyar történelmi viharoknak. Kertész Imre nyolcvanadik születésnapja napra pontosan egybeesik a berlini fal leomlásának huszadik évfordulójával, ami akkor is érdekes véletlen, ha az e mber nem tulajdonít különösebb jelentőséget az efféle egybeeséseknek. A német nyelvű sajtó megkülönböztetett figyelmet szentel a Nobeldíjas író jubileumának, s Kertész, ahogy azt ismerői már megszokhatták, nem spórol a Magyarországkritikával. A radikaliz musára – persze mélymagyar részről – érkezett reakciók pedig rögtön igazolják olykor elragadtatottnak tűnő nézeteit: például azt, hogy manapság „a magyarság régi terhei – a hazugság és az elfojtásra való hajlam – jobban érvényesülnek, mint eddig bármikor.” Ez a megállapítás (tegyük hozzá: egy magánember magánvéleménye) a mélymagyarok szerint tökéletesen kimeríti a magyargyűlölet fogalmát. Magyarokról ugyanis, mint tudjuk, jót vagy semmit – Nobeldíj ide vagy oda. Aki ismeri Kertész Imre írásait, elsősorba n esszéit, tudja, hogy az aktuális közállapotokról szóló megállapításai általában borongósan pesszimisták, nemritkán apokaliptikus felhangokkal. Meg lehete azonban kérdőjelezni egy olyan ember kritikáját, akin két totalitárius rezsim úthengere ment keresz tül? Akit egyfolytában gyalázkodások áradata sújt amiatt, hogy nem úgy vélekedik, ahogy az a többségnek éppen imponálna? Akit az egész világ elismer, csak éppen saját szülőhazájában érzi magát számkivetettnek? A grendeli jellemzés („belepusztult volna ab ba, hogy szabad”) úgy is módosítható: belepusztul, hogy a másik szabad. Vagy legalábbis: hogy nem úgy szabad, ahogy ő. Olyan édesded kispolgári kényelemben, olyan melengető magyaros romantikával. Egyenszabadság, ami harminc éven keresztül olyan példásan mű ködött. Lásd még a magyar demokrácia címszó alatt. Ha leomlott is a berlini fal, el nem tűnt: a tégláit beépítettük takaros kis házikóinkba, nyirkos posztkommunista hétköznapjainkba. A rémálom krónikásának, Kertész Imrének pedig köszönet érte, hogy nem e ngedi mindezt elfelejtenünk. vissza
