Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-09
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.09 . 14 Nincs mine k örülni egy olyan világban, ahol Auschwitz megtörténhetett. Nincs minek örülni egy olyan létezésben, ahol a holokausztban - Kertész Imre szavaival - magát "az emberi állapotot" vagyunk kénytelenek felismerni, "a nagy kaland végállomását, ahová kétezer éve s etikai és morális kultúrája után az európai ember eljutott". Nincs minek örülni abban a történelmi és metafizikai időben, amelyben "Auschwitz óta semmi sem történt, ami Auschwitzot visszavonta, ami Auschwitzot megcáfolta volna". Mint ahogy nincs minek örülni egy olyan világban, ahol a Sorstalanság című regény egyáltalán lehetségessé vált és megíródhatott. A történelmi újkor - Európa - szépirodalma enyhültebb és figyelmetlenebb pillanataiban szívesen gondolja magáról, hogy voltaképpen a létezés emelkedett és áhítatos - vagy éppen ellenkezőleg: dévaj és tiszteletlen - ünneplése. Kertés z regénye, Kertész Imre egész munkássága ennek az enyhületnek, ennek a figyelmetlenségnek szelíden szigorú elfojtásából meríti a maga éltető és teremtő erejét. Ám erre az erőre éppen azért van szüksége, hogy irodalmi formát adhasson kényszerű balsejtelméne k, mely a logikus felismerésben végződik: az élet és a teremtés dicsérete, az európai irodalom, az európai szellem, a IX. szimfónia büszke és bizakodó utópiája Auschwitzban, a holokauszt létállapotában mutatta ki a maga titkos lényegét. És ennek a létállap otnak, ennek a létnek nem lehet ünnepe az irodalom. Nincs minek örülni és nincs mit ünnepelni tehát. S aki mégis örül, mégis ünnepel, őszintétlen öncsalás bűnébe esik. Ajánlott cikkek Kertész Imre: 'Ne kössön enge m Magyarországhoz' A kollektíven és rosszhiszeműen gyakorolt önáltatáséba: elhitetjük magunkkal és másokkal, hogy van öröm és ünnep, hogy - amint ezt "B.", a Kaddis elbeszélője kifejti - az életnek "van értelme", azonkívül "célja" is, például a "boldogság", hogy a lét az a h ely, ahol "hiába szegték a kedvünket", "még mindig és rendíthetetlenül élni akarunk". Ez volna Kertész Imre közlendőjének a magva, műveinek mondanivalója. Súlyos közlendő és dermesztő mondanivaló. Ha szembe merészel nézni vele az ember, szinte elviselhete tlen egzisztenciális kockázatnak teszi ki magát. Le kell válnia az őt életben tartó kórházi gépezetről, az öröm vastüdejéről, az ünneplés infúziós palackjáról, s meg kell próbálnia élni és körülnézni nélkülük, meztelenül és vigasztalanul, azaz - ahogy Józs ef Attila beszélt ugyanerről - "csalás nélkül". Sőt, ha még ehhez is van mersze, "könnyedén". Kevesen voltak eléggé bátrak ehhez a szembenézéshez. Kertész Imre fogadtatástörténete, különösen nálunk, elfordított és félrekapott tekintetek, hunyorgó szempill antások, kényelmes hárítási manőverek, biztonságos mellébeszélések és rosszhiszemű félremagyarázások története, amelyet aligalig képes ellensúlyozni néhány rezzenetlen tekintetű, bátor és fogékony számvetés. 2002ben, a Nobeldíjat ünneplő örömteli kórusb an is a jóindulatú bornírtság hangja szólt a leghangosabban. Volt, akinek Puskás Öcsi wembleyi hátrahúzós csele jutott eszébe Kertész hirtelen jött világhíréről, többen "magyar sorstragédiának" nevezték Köves Gyuri történetét, de örültek, hogy Kertész Imr étől végre megtudhatta a világ, hogy Auschwitzban sok százezer magyar honfitársunkat pusztították el", mások viszont abbeli reményüknek adtak hangot, hogy Kertész művei olvastán "az új évszázad emberei tanulnak az elődök sorsából", és "a szörnyűségek nem i smétlődnek". Tanulságos volt a fogadtatás az ún. "nemzeti jobboldal" térfelén is. Itt még azzal sem bajlódtak, hogy Kertész provokatív üzenetét akár csak el is olvassák, így a benne foglaltak kényelmetlen voltáról, illetve a hárítás és mellébeszélés szüks égességéről sem értesültek. "Auschwitz Nobeldíjas", ez volt a címe az íróval és a díjjal "foglalkozó" Magyar Fórumbeli cikknek, s ezzel be is indult a mocskolódás azóta is szünet nélkül forgó imamalma. De az illetékes szakma, az irodalomtudomány is, min tha kínos gyakorisággal a hárítással, a kertészi mondanivaló előli kitéréssel lenne elfoglalva. A Sorstalanság "nem mimetikus igényű, areferenciális szöveg", következésképp a "benne megjelenő Auschwitz nem azonos a történelmi Auschwitzcal" - nehéz belátni, hogy az ilyen "értelmezői" műveletek miféle célt szolgálnak, hacsak nem a Kertészregény egzisztenciális kihívásának a hatástalanításáét, vagy semlegesítését.