Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-02
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főo sztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.02 . 15 Az EUcsúcsot követően pedig, mintegy bizonyítványmagyarázatként – minapi önmagának homlokegyenest ellentmondva(!) – Fico kinyilatkoztatta: meggyőződése, a Lisszaboni Szerződés ratifikációja után az embe rjogi chartával és a Benešdekrétumokkal kapcsolatban, úgymond nem merülnek fel jogi kérdések, ugyanis nem áll fent köztük jogviszony… Majd eme förtelmes süketelést azzal koronázta meg, hogy Klaust cinikusan hátba támadva kijelentette: annak, hogy a csehek felszabadultak az emberjogi charta hatálya alól nem az az eredménye, hogy Csehországban magasabb szintre kerül a Benešdekrétumok védelme, hanem az, hogy a cseh állampolgárok esetleges szociális problémáikkal sem a cseh, sem a luxemburgi nemzetközi bírósá ghoz nem fordulhatnak majd… Hát nem egy kalótya, azaz összevissza hadováló szemfényvesztő ez az ember? vissza Mit jelent a nyilvános érintkezés az államnyelvtörvényben? Új Szó 2009. november 2. hétfő, 09:30 | ÚJ SZÓÖSSZ EFOGLALÓ Már több írásban foglalkoztunk a most szeptembertől hatályos államnyelvtörvénymódosítással, ezen belül is a szöveg értelmezéseivel, esetleges félreértelmezéseivel. Amint arra az EBESZ kisebbségi főbiztosának munkatársai által kidolgozott vélemén y is rámutat, a módosítás nem javította a szlovák nyelvtörvény érthetőségét, és így nem zárhatók ki az eltérő, nem szándékolt értelmezések sem. Azt is többen felvetették már, hogy az egyik tisztázatlan fogalom a nyelvtörvényben a nyilvános érintkezés. Ez elsősorban is azért problematikus, mert a kisebbségi nyelvhasználati jogokat érintő minden releváns nemzetközi dokumentumban az olvasható, a kisebbségeknek joguk van arra, hogy anyanyelvüket nyilvánosan is használják. Ez a jog a kisebbségvédelmi keretegyez mény 10. cikkében ilyen módon fogalmazódik meg: „A Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy minden, valamely nemzeti kisebbséghez tartozó személynek elismerik kisebbségi nyelvének szabad és beavatkozás nélküli használatát úgy magánbeszélgetésben, mint ny ilvánosan, szóban és írásban.” A keretegyezményhez fűzött értelmezés szerint az idézetben előforduló nyilvános nyelvhasználat jelentése: ’nyilvános helyen, más személyek jelenlétében történő nyelvhasználat’. A szlovák államnyelvtörvényben a nyilvános jelz ő mást jelent, legalábbis ez derül ki a törvény indoklásából. Eszerint a nyilvános érintkezés a magánérintkezés ellentéte: míg az utóbbi esetben két személy magánemberként beszélget egymással, a nyilvános érintkezés során kommunikáló személyek bizonyos tár sadalmi funkció betöltőjeként állnak szemben egymással. Tehát pl. hivatalnokként, tűzoltóként, rendőrként beszélnek a feljebbvalójukkal vagy a kollégájukkal. Az államnyelvtörvény az így értelmezett nyilvános érintkezést, annak a törvényben részletezett ese te is szabályozza. A kérdés azonban az, hogy egyrészt szükséges és indokolte, másrészt viszont kivitelezhetőe ilyen terjedelemben és mélységben szabályozni a nyelvhasználatot. A már idézett indoklásban az olvasható, hogy az államnak joga, sőt kötelesség e saját területén a nyelvhasználat szabályozása. A szerzők ezt az állítást semmilyen érvvel nem támasztják alá, ugyanakkor tudjuk, a világ legtöbb országa kiválóan működik annak ellenére, hogy a szlovákiaihoz hasonló nyelvtörvénye volna. Szlovák politikus ok az államnyelvtörvény módosításának szükségességét nem egyszer azzal indokolják, hogy rendszeresen megsértik a délszlovákiai szlovákoknak az anyanyelvű tájékoztatáshoz való jogát. Konkrét példát azonban egyik megszólalótól sem hallottam. Tudtommal a kér déssel a kormány néhány éve foglalkozott, az előterjesztés a szlovák lakosságot diszkrimináló esetként az alábbiakat említi: a helyi hangosbeszélőben csak magyar nyelven hirdetnek (Nagyszarva, Bodrogszentmária); az emléktábla csak magyar nyelvű (Alsócsitár ); csak magyar nyelvű plakátokat helyeztek ki (Ógyalla, Martos, Rimaszombat). Ha ezek a „törvénysértések” tömegesen fordultak volna elő, nyilván valamilyen statisztikát közölt volna a jelentést készítő kulturális minisztérium, ilyen adatot azonban sehol se m közölnek. Fel kell azonban tennünk a kérdést: mennyiben sérül akárkinek az anyanyelvű tájékoztatáshoz való joga, ha például magyar önkormányzati rendőrök egymás között nemcsak a futballmeccs eredményét beszélik meg magyarul, hanem azt is, ki hol fog járő rözni, és mire kell kiemelten figyelni. Ezzel a példával egyúttal arra is rá szerettem volna mutatni, hogy a valós életben az államnyelvtörvény egyes rendelkezései betarthatatlanok, ugyanis általában nagyon nehéz a két szférát („nyilvános” és magánérintkez és) egymástól elválasztani. (Szabómihály Gizella; a szerző nyelvész, a Gramma Nyelvi Iroda vezetője) vissza
