Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-05
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.05 . 19 Új uniós tisztségek: ki legyen "Európa arca"? Vajdaságma.info 2009. november 4. [19:41] Hogy kik töltik majd be a Lisszaboni Szerződés alapján létrehozandó új vezető uniós tisztségeket, olyan kér dés, amely önmagában is érdekes lehet, de igazán fontossá attól válik, hogy a választól függ, lesze egységes arca és hangja Európának a versengő világban. Ha a tagállamok vezetői nem vigyáznak, és rosszul döntenek, kiderülhet, hogy a reformszerződés többe t árt, mint amennyit használ. Két új posztról van szó: az Európai Tanács elnökének, valamint a külügyi és biztonságpolitikai főképviselőnek a tisztségéről. A tagállami kormányokat képviselő Tanácsban eddig kizárólag az egymást félévente váltó kormányok lát ták el a soros elnöki feladatokat. Az elnöklő ország kormányfője - illetve Franciaország esetében köztársasági elnöke - elnökölt az állam, illetve kormányfők csúcstalálkozóin. Ugyanígy az elnöklő ország szakminiszterei elnököltek az általuk kézben tartott terület miniszteri tanácskozásain. A féléves rotációs rendszer nem tette lehetővé a távlatibb tervezést, ezért a Lisszaboni Szerződés igyekszik valamivel nagyobb állandóságot vinni az intézményi rendszerbe. Az Európai Tanács két és fél évre megválasztandó elnöke fogja vezetni a csúcstalálkozókat, a külügyi és biztonságpolitikai főképviselő pedig a külügyminiszterek tanácskozásait. A soros elnöklő ország minisztereinek marad a többi tanácsülés - így például az agrárminiszteri, a pénzügyminiszteri, a bel- és igazságügyminiszteri tanácskozás - irányítása. Az elnöklés természetesen nem csupán a tényleges ülés levezetését, hanem a döntések előkészítését, a vitás kérdések megoldását célzó javaslatok kidolgozását is jelenti. Azok az országok tehát, amelyek a jövő ben a soros elnökséget adják, osztozni fognak a felelősségen a két új vezető uniós poszt betöltőjével. Mivel számos olyan, reszortokon átnyúló téma képzelhető el, ahol összhangot kell teremteni például külügyi és védelmi, külügyi és igazságügyi, külügyi és pénzügyi szempontok között, valamint értelemszerűen minden fontos témában összhangot kell teremteni a miniszteri és a csúcsszint között; a felelősség megosztása egyben az együttműködés kötelezettségét is jelenti. Az Európai Tanács elnökének és a külügyi f őképviselőnek folyamatosan kell keresnie az összhangot a soros elnöklő országgal, és viszont. Jövő év január 1jétől Spanyolország, július 1jétől Belgium, 2011. január 1jétől pedig Magyarország lesz hathat hónapra az EU soros elnöke. Hogy e trió milyen gyakorlatot alakít ki a leendő új EUtisztségviselőkkel való együttműködésben, akár hosszú évekre mintául szolgálhat. E három ország felelőssége tehát kiemelkedő. Nagy a felelőssége annak a két embernek is, aki betölti majd ezeket a posztokat. Kettőjük kö zül protokollsorrendben természetesen az Európai Tanács elnöke az első. A külügyi és biztonságpolitikai főképviselő viszont egyben az Európai Bizottságnak - az EU legfőbb végrehajtó testületének - az alelnöke is lesz, ami jelentősen megnöveli a súlyát. E t isztségben összeolvad a Tanács alá tartozó jelenlegi kül- és biztonságpolitikai főképviselőnek (Javier Solana), valamint a külkapcsolatokért felelős mostani EUbiztosnak (Benita FerreroWaldner) a feladatköre. Ráadásul több ezer fős európai diplomáciai app arátust hoznak létre számára, Európai Külügyi Szolgálat néven. Ki fogja megjeleníteni az Európai Uniót a globális porondon, kinek telefonál majd Barack Obama, "ha Európával akar beszélni"? José Manuel Barroso, az Európai Bizottság régiúj elnöke már mind enkinek odaadta a névjegyét, aki csak számít a nagyvilágban, és nem egyszer hangsúlyozta "a pontosítás kedvéért": az Európai Tanács elnöke nem az EU elnöke lesz. Vagyis: Barroso igényt formál arra, hogy továbbra is ő képviselje az EUt. Annyiban jogos a tö rekvése, hogy az általa vezetett bizottság az európai közös érdekek megjelenítésére hivatott, a tagországok kormányaitól elvben független testület. De annyit a Lisszaboni Szerződés sem von el a tagállami szuverenitásból, hogy ne a kormányok szava legyen a döntő továbbra is a fontos nemzetközi ügyekben. Kérdés, hogy az Európai Tanács elnökének, illetve a külügyi és biztonságpolitikai főképviselőnek a "telefonszáma" mögött milyen súlyú személyiség húzódik majd meg. Az előbbi posztra sokáig Tony Blair volt bri t kormányfőt tartották esélyesnek. "Sodró lendületű" egyéniség, aki elvárja, hogy zöldre váltson előtte minden közlekedési lámpa, de ha nem vált, akkor is hajlamos továbbhajtani. Újabban arról beszélnek, hogy több esélye van Herman Van Rompuy belga miniszt erelnöknek, akiről eddig mindenki azt gondolta, hogy élete főszerepe az lehet, ha sikerül összebékítenie a belgiumi flamandokat és vallonokat. A "kisállami megoldás" hívei emlegetik Jan Peter Balkenende holland kormányfőt is, de ellene szól, hogy "ő engedt e elszállni" a 2005os népszavazást, amikor honfitársai - a franciaországi referendumhoz hasonlóan - elutasították az európai alkotmány tervezetét. Ennek nyomán az EU kénytelen volt újragombolni a mellényt, és csak most jutott el nagy keservesen a Lisszabo ni Szerződéssel az intézményi reformok küszöbére.
