Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-05
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.05 . 13 Az Európai Unió soros elnöke, Svédország hívta meg a két kormányfőt, hogy Stockholmban írják alá a megállapodást. Az EUtagállam Szlovénia decemberben megvétózta a horvát EUcsatlakozási tárgyalások több fejezetének lezárását a határvita m iatt. Szeptemberben oldotta fel a vétót, miután a két kormányfő megállapodott, hogy nemzetközi döntőbíróságra bízzák a kérdés megoldását. Svédország soros EUelnöksége egyik elsőrendű kérdésének a 27tagú unió bővítését tekinti, és meggyőződése, hogy a me gállapodás elősegíti Horvátország csatlakozási tárgyalásainak előrehaladását. A két kormány aláírása után a megállapodást a parlamentnek is ratifikálniuk kell. Az ellenzék mindkét országban elégedetlenségét fejezte ki a megállapodás kapcsán. Olli Rehn, a z EU bővítési biztosa közleményében nagy napnak nevezte az aláírást mind Szlovénia és Horvátország, mind az Európai Unió számára. "Gratulálok a két kormányfőnek és a két országnak, csakúgy mint a svéd elnökségnek e történelmi megállapodás alkalmából" - ál l a közleményben. A bővítési biztos, aki a megállapodást "a vitarendezés békés európai módjának" nevezte, felszólította a két országot, hogy haladéktalanul ratifikálja a dokumentumot és reményét fejezte ki, hogy Horvátország megteszi a utolsó lépéseket a végső szakaszba érkező csatlakozási tárgyalások útján. vissza Elbukott Basescu kormányfőjelöltje Krónika.ro 2 009. november 5., csütörtök A várakozásoknak megfelelően elbukott Lucian Croitoru kijelölt miniszterelnök kor mánya a szerdai parlamenti bizalmi szavazáson: a törvényhozás két házának együttes ülésén az ellenzéki többség 250189 arányban szavazta le a Traian Băsescu államfő által kormányalakításra felkért jegybanki tanácsadó szakértőinek nevezett, ám a kisebbségi demokrataliberális párti kormány több miniszterét is felsorakoztató kabinete. Croitorunak és stábjának az összesen 471 szavazatból legalább 236ot kellett volna megkapnia ahhoz, hogy miniszterelnök lehessen. A voksolást megelőzően a 65 százalékos többségb en lévő – a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), az RMDSZ és a 18 tagú kisebbségi frakció alkotta – ellenzéki koalíció – vezérszónokai hevesen bírálták a kijelölt kabinetet, az államfő bábjának nevezve Croitorut. Mircea Geoană, a PS D elnöke és államfőjelöltje kijelentette: a voksolást követően az ellenzék ismét korábbi jelöltjét, Klaus Johannis nagyszebeni polgármestert javasolja kormányfőnek, és biztosította a hallgatóságot, hogy pártja a kijelölt kabinet ellen szavaz majd. Egyben k özölte: mivel épp Traian Băsescu születésnapja van – az államfő szerdán töltötte be 58. életévét – , a PSD két ajándékkal is „kedveskedik” neki. „Még meghagyjuk Boc urat, Udrea asszonyt, Videanu urat és Berceanu urat a kormányban, mivel ez az, amit mindig is akart. Négy hét, négy nap és kilenc óra múlva pedig újabb ajándékot kap tőlünk, egy jól megérdemelt szabadságot, amelyen magába szállhat, és felhasználhatja azt a hajózási engedélyt, amelyet előrelátóan idén nyáron újított meg” – mondta a PSDelnök arra utalva, hogy az államfő eredetileg hosszújáratú hajóskapitányként tevékenykedett. Crin Antonescu, a PNL elnöke leszögezte: nem érti, mit keres Croitoru a parlamentben, és úgy vélte: a trükk, amelyhez a nevét adta, vulgáris és rosszízű. „Ez a parlament. A parlament pedig egyértelműen véleményt nyilvánított az államfővel folytatott egyeztetéseken, az önnel folytatott tárgyaláson, és az abszolút többséggel elfogadott politikai nyilatkozat révén, amelyben leszögezte, hogy másnak szavazott bizalmat, és arra kér te Önt, hogy adja vissza a megbízatását, mivel a parlament jóváhagyása nélkül nem lehet kormányfő” – emlékeztetett. Úgy vélte, a PDLnek be kellene ismerniük, hogy Croitorut valójában Băsescu küldte a parlament elé, és nem érdekli, mi lesz a szavazás vége redménye. Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke és államfőjelöltje közölte: a szövetség azért szavaz a Croitorukormány ellen, mert annak programjában semmilyen konkrét intézkedési terv nem szerepelt a gazdasági válság kezelésére, a szerkezeti reformok megvalósítására és az egészségügyi rendszer átalakítására. Egyúttal bírálta az államfőt, amiért az korábban úgy nyilatkozott a nemzeti kisebbségekről, hogy azok olyanok, mint egy csodálatos gyöngy egy szép nő nyakában. Úgy vélte, ezzel a hízelkedőnek tűnő hasonlattal az elnök elárulta: csupán dísznek tekinti a kisebbségeket. Egyúttal kifejtette: a bizalmi szavazásra váró kormány összetételében is, programjában is