Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-05
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.05 . 8 „szélső- és mérsékelt magyar történelmi jobboldaliságban" való magára találását, közösen birtokolt egyetértését, a többséginemzeti konszenzus alapját. Amelyen a baloldaliliberális, euroatlanti értékrendet valló kisebbség - mivel az vállalhat atlan számára - szükségszerűen kívül reked. „Nagy kérdés - folytatja most e gondolatmenetet Ungváry , hogyan fog tudni megbirkózni a többpárti demokrácia saját sírásóival, akiknek működését - épp mert demokrácia - megengedi ." (ÉS) "Olyan szellemi és kulturális leépülésnek vagyunk tanúi Európában, amit nehéz lesz túlélni" – A politikai pártok a 20. század második felében kialakult ideológiájukat igazgatják a jelenlegi szituációhoz, de egyik politikai erő sem csinált leltárt. Ha mé gis vannak válaszok, a lomtárból kerülnek elő – állítja Ormos Mária történész, akit a „Politikai eszmék, politikai gyakorlatok a 20 – 21. században” című, most megjelent könyvével kapcsolatban többek között az értelmiség szerepéről faggattunk . (Hamvay Péter, Nszv) Hegyeinkben aranybánya, s mi koldulunk házról házra... – „ Nem akarom azt mondani — fejtegette Traian Băsescu egy értelmiségi találkozón nemrég — , hogy nem lehet aranyat kitermelni, mert a románok nyolcvan százaléka ellenzi a tervet, de azoknak a csapdájába sem akarok besétálni, akik azt vallják, hogy gazdasági válság idején felszínre kell hozni az ott rejlő ezüstöt és aranyat." A jelenlegi és újabb államfőségre pályázó politikus azt szeretné, ha „a kecske is jóllakna, s a ká poszta is megmaradna". A tét nem kicsi és nem is kevés, a Verespatak környékén levő hegyek 330 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt ígérnek . (Sylvester Lajos, Háromszék) Feláldozott ország – Lehet, ha nincs választási kampány, esél yt kaphatott volna a pénzügyi szakember, hogy próbálja meg kivezetni az országot a válságból, ám így Traian Băsescunak csak az volt fontos, hogy az ő akarata érvényesüljön, ellenzékének, konkurens jelöltjeinek pedig azt kellett igazolniuk, keresztbe tudnak tenni az államfőnek, övék a többség. Nem sikerült elérniük, hogy kormányfőjelöltjüket, Klaus Johannist nevesítse az elnök, de legalább igazolták, hiába Băsescu a kakas a szemétdombon, minden álma mégsem teljesülhet . (Farkas Réka, Háromszék) Mi változott? – Az igazat megvallva, a Főtér átalakításában nincs semmi ünnepelnivaló – mert az meglehetősen egyértelműen a Mátyásszoborcsoport és a Szent Mihálytemplom léte és szentsége elleni ostrom újabb szakaszát jelenti – , de azért mégis csak arcpirító, hogy az Erdély szellemi fővárosaként, Európa egyik, ráadásul multikulturális fellegváraként emlegetett kincses város polgármestere úgy tesz, mintha mi, magyarok, a románokhoz hasonlóan Kolozsváron születettek, az elöljáró pár százezres nagy ságrendű nemzettársaihoz hasonlóan ide költözöttek vagy csak ideigóráig itt lakók nem is léteznénk . (Benkő Levente, Krónika) Elvesztett lehetőség – Az államfő talán akkor árt majd legtöbbet megítélésének, ha beváltja korábbi ígé retét, és a demokrata pártból kér fel valakit kormányalakításra. Szakértőt már nem jelölhet, hiszen Croitoru is pártsemleges volt, és arra sem hivatkozhat, hogy az ellenzéki koalíció nem „vizsgázott” a parlamentben, hiszen két szavazás is bizonyítja ennek a szövetségnek a létét. Az egyik ilyen voksolás volt a Johannis támogatása mellett szóló parlamenti határozat elfogadása, de ennél sokkal egyértelműbb állásfoglalás volt a tegnapi voksolás, amely reménytelenné teszi egy olyan