Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-30
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.30 . 35 * A kritikus h angok feltehetően arra gondoltak, hogy hiába íródik meg másféle szemléletmód szerint az új olvasókönyv, hiába „rántják le a leplet” a kölcsönös megértést mérgező sztereotípiákról, ha a diákok a következő évtizedekben is a régi szemléletben írt tankönyvekbő l fognak tanulni. Nem volt járható ez az út. Egymásfél évtized múlva megjelenhet egy közös tankönyv, de most nem tudtuk volna ezt megvalósítani. * Ön a közös tankönyvet készítő csoport mellett egyben a szlovák – magyar történészbizottság szlovákiai társeln öke is. Milyen múltra tekint vissza a szlovák és magyar történészek együttműködése? Nem mi vagyunk az első történészgeneráció, amely együttműködik. A két világháború között objektív okokból még nem volt meg az együttműködés lehetősége, a kommunikáció a sz ocializmus időszakában kezdődött – természetesen a kor sajátos viszonyaihoz igazodva, a proletár internacionalizmus jegyében. De legalább megtalálták a kor történészei az egymáshoz vezető utat, leültek, találkoztak, keresték a közös pontokat, azt, ami össz eköt, illetve elválaszt minket. A korábbi évtizedek történészei viszont nem jutottak el odáig, hogy egy közös olvasókönyvet készítsenek – tehát az, ami most készül, több, mint ami eddig valaha volt. Amit még a most készülő olvasókönyv kapcsán kiemelnék: a közös kötet készítését számos egyéb kísérőrendezvény egészíti ki. Középiskolákba járunk, diákoknak mutatjuk be közös történelmünket, konferenciákat szervezünk, melyeken a széles közvélemény is részt vehet, a pozsonyi és a budapesti kulturális intézetekben tartunk rendezvényeket. Ezeknek is köszönhetően céljaink bekerülnek a közvélemény tudatába, mindemellett pedig az is célunk, hogy elősegítsük a tárgyilagos, szolid diskurzus létrejöttét, folytatását, ami a történelemmel való nacionalista visszaélésekkel sz emben is védelmet jelenthet. * Hogyan formálódik a közös szlovák – magyar történészbizottság, kik dolgoznak benne? A Szlovák Történésztársaság rendes közgyűlésén megválasztja a szervezet nemzeti bizottságának tagjait – ez évente legalább kétszer ülésezve e gyfajta végrehajtó szervként működik – , mely testület aztán dönt arról, kik legyenek szlovák részről az egyes közös történészbizottságok tagjai. Több ilyen bizottság van, gyakorlatilag minden szomszédos állammal van ilyen közös testületünk. A nemzeti bizot tság – melynek jelenleg Dušan Kováč az elnöke – gyűlésén megbíz egy történészt azzal, hogy vezesse ezt a közös bizottságot. A kinevezett elnök ezután tagokat jelöl, melyeket a nemzeti bizottság hagy jóvá. A tagságot a megbízott elnök különböző szempontok a lapján választja ki: igyekszünk, hogy minden korszakkal foglalkozó szakember helyt kapjon benne, lehetőség szerint több intézményből is nevezünk szakembereket, és igyekszünk, hogy minden ismert szakember helyt kaphasson a bizottságban. Emellett pedig által ában úgy állítjuk össze a tagságot, hogy lehetőség szerint több generáció is képviseltesse benne magát. A bizottságnak 10 szlovák és 10 magyar tagja van. A magyar tagokat hasonló rendszer alapján választják ki a magyarországi partnerszervek. A tagokat álta lában legalább öt évre választják, mivel a történésztársaság közgyűlése is ötévente ülésezik. De ez alapvetően a tevékenységtől függ, ha nem folyik rendszeres munka, akkor a „megbízatási idő” lejárta előtt is új elnököt választhat a nemzeti bizottság. * H istoria est magistra vitae. Érvényes ez a mi esetünkben? A konferencia nyitó felszólalásában utalt rá, hogy a középeurópai térségben nem tanulunk a múltból, amit egy nemzet korábban kisebbségként kért, azt többségként rendre elfelejti megadni az éppen akt uális kisebbségnek. Arra próbáltam rámutatni, hogy az államok hogyan viszonyulnak a kisebbségi etnikumokhoz, és ezek az etnikumok hogyan viszonyulnak az államhoz. A történelmi Magyarország és a Csehszlovák Köztársaság szétesésén keresztül próbáltam rávilá gítani, hogy ezek az államok mintha mindig féltek volna a saját kisebbségeiktől. Ennek az eredménye pedig az volt, hogy a kisebbségek nem bíztak saját államaikban, az úgymond, hazafiság hiánya lépett fel. A természetes lojalitás helyett az államok igyekezt ek kikényszeríteni a hazaszeretetet. A szlovákoknak lojálisoknak kellett lenniük a magyar állammal, hogy ne legyenek problémáik, a magyaroknak pedig Csehszlovákiában úgyszintén lojálitást kellett mutatniuk, nehogy árulónak és ellenségnek nyilvánítsák őket. Ez a tanulság ma is aktuális. * Megfogadták ezt a tanulságot a mai politikusok? És most nemcsak a jelenlegi kormánykoalícióra gondoltam, hanem úgy általában az elmúlt évtizedek közéleti szereplőire.
