Reggeli Sajtófigyelő, 2009. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-11-28
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 11.28 . 40 9,4 millió forintot gyűjtött a Duna Televízió a Thália Színháznak Új Szó • 2009. november 29. vasárnap, 10:05 | Kassa/Budapest | Két nap leforgása alatt több mint 9,4 millió forintot ajánlott fel a világ magyarsága a Duna Televízió által létrehozott adományvonal segítségével a kassai Thália Színház megmentéséért. A jótékony célú gyűjtés második napján nézőink megtriplázták felajánlás aikat az első naphoz képest. A Duna Televízió péntektől vasárnapig nemcsak képernyőjét, de egy külön létesített adományvonalat is a felvidéki teátrum ügyének szolgálatába állított. A Nemzet Televíziója november 272829én tematikus összeállításokkal, szí nházi közvetítésekkel és adományvonal létrehozásával igyekszik segítséget nyújtani a fennállásának 40. évfordulóját szombaton ünneplő felvidéki teátrumnak. Már az első nap is megdöbbentő eredménnyel zárult: több mint 2,5 millió forint értékű felajánlás ér kezett a Duna Televízió adományvonalára, amely azóta is folyamatosan fogadja a világ minden tájáról érkező hívásokat. Szombat estig több mint 9,4 millió forintnyi felajánlást tettek színházszerető nézőink. A telefonok folyamatosan csörögnek a Nemzet Telev íziója aulájában létrehozott központban, ami bizonyítja, hogy nézőink akár anyagi áldozatot is hoznak a magyar nyelv, a magyar nyelvű színjátszás ügyéért. A kassai Thália színház ugyanis a 2009/2010es évadra anyagilag ellehetetlenült, és így veszélybe ker ült a szlovákiai magyar színjátszás egyik legfontosabb fellegvára, amely függetlenségének feladására, vagy akár kapuinak bezárására is kényszerülhet. A teátrum fenntartója a gazdasági válság miatt lecsökkentette az intézmény már korábban is igen alacsony k öltségvetési támogatását, így a színháznak fennmaradása érdekében mintegy 30 millió forintos hiányt kell pótolnia. Ebben nyújt segítséget a Nemzet Televíziója, amely elsőként állt a színház és egyben a magyar nyelv ügye mellé. Nézőink segítségével megismé tlődhet a történelem, hiszen negyven évvel ezelőtt kizárólag a szlovákiai magyarság önfeláldozásának és anyagi támogatásának köszönhetően alakulhatott meg az ország második magyar színháza, a Thália. Felvidéki magyar emberek, szövetkezetek és intézmények a dták össze az induláshoz szükséges összeget. 2009 novemberének utolsó hétvégéjén, négy évtizeddel a nyitóelőadás után pedig a világ magyarsága nyújtott segítő kezet. A példaértékű összefogás is jelzi, igenis szükség van a felvidéki teátrumra, a magyar nyel vű színjátszásra! Kolár Péter, a színház igazgatója Duna Televízió Kívánságkosarának adott pénteki interjújában kiemelte, az összegszerűségnél talán még fontosabb, hogy minél többen, akár csekély összeggel is járuljanak hozzá a színház működéséhez. Vélemé nye szerint a felajánlások egyfajta aláírásgyűjtésnek is felfoghatók, és aki akár csak egy euróval is hozzájárul a színház megmentéséhez, arról tesz tanúbizonyságot, hogy nagy szükség van a Tháliára. Most öt kontinens magyarsága fogott össze, hogy megment se a nemes hagyományokkal rendelkező felvidéki színházat. Pénteken és szombaton késő estig érkeztek folyamatosan a világ minden tájáról felajánlások a Nemzet Televíziójának adományvonalára. A kassai Thália színház számlaszámára befolyt adományok végösszeg éről - a banki átfutási időt is figyelembe véve - hamarosan bővebb tájékoztatást adunk. Nézőink a tematikus műsorsorozat felvezetéseként már november 26án, csütörtök este, Színházi Műhely című műsorunkban beszélgetést láthattak a Thália Színház egykori a lapító tagjaival. A Duna Televízió pénteki Híradójában, illetve Térkép és Kívánságkosár című műsorában is adakozásra buzdítottuk nézőinket. Színészek, ismert személyiségek beszéltek a színház múltjáról és nehéz anyagi helyzetéről. Csatornánk műsorra tűzte a Thália Színház három nagysikerű darabját is, amelyek a Duna Televízió mellett a Duna II Autonómia csatornán is képernyőre kerülnek. November 27én, 19:00 órától a kassai Thália Színház előadásában Sütő András: Káin és Ábel (2009) című darabját sugároztuk . November 28án, szombaton 20:30kor Josef és Karel. Capek: A szerelem végzetes játéka című színjátéka volt látható. November 29én, vasárnap 19:15től a Duna Televízió Thália Színházról szóló dokumentumfilmjét vetítjük, majd 20.00 órakor a Heti Hírmondó című közéleti magazinunkban láthatnak összefoglalót az elmúlt napok színházzal kapcsolatos eseményeiről. Este 21:00 órától háromnapos