Reggeli Sajtófigyelő, 2009. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-10-30
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 10.30 . 17 Cvetković hozzá tette: a kormány mindent az alkotmány szellemében tesz, de mint mondta, azt is figyelembe kell venni, hogy az elmúlt húsz évben négy alkotmányt hoztak, és hogy ebben az időszakban a kormányon lévők számára állandó problémát jelentett, hogy a törvényhozást összhangba hozzák az épp aktuális alkotmánnyal. – A változtatások, amelyeket a kormányoknak be kellett vezetniük, folyamatosak voltak, de nem túl sikeresek – véli a miniszterelnök. vissza A Brassai nem olvad be az Unitárius Kollégiumba ÚMSZ 20091030 09:47:56 Végleg esett az az elképzelés, hogy a kolozsvári Brassai Sámuel Líceum beolvadjon a János Zsigmond Unitárius Kollégiumba; a felek a helyi önkormányzattól, a Kolozs megyei tanfelügyelőségtől és az RMDSZtől várják a megoldást a nagy múltú állami magyar iskola helyzetének rendezésére. Mindezt közös nyilatkozatban fogalmazták meg a szerda délutáni zárt ajtók mögötti egyeztetésük után az egyházi tulajdonú épületen osztozkodó iskolák vezetőtanácsai. Mint ismert, a tárgy alásokra azért volt szükség, mert a János Zsigmond Kollégium terjeszkedésével a Brassailíceum folyamatos tanteremhiánnyal küszködik, az iskola helyzete lassan tarthatatlanná vált. Mint ismert, az állami iskolának 2011ben jár le az Unitárius Kollégiummal kötött bérleti szerződése. „Mi végleg elálltunk attól, hogy beolvadjunk az egyházi kollégiumba. Abban egyeztünk meg az unitáriusokkal, hogy külső segítséget, elsősorban a helyi tanács támogatását kérjük a helyzet megoldásához, mert nem látunk más alternat ívákat” – mondta a Brassai egyik név nélkül nyilatkozó tanára, miután egyik iskola igazgatónője sem volt hajlandó nyilatkozni. László Attila, Kolozsvár alpolgármestere, Kolozs megyei RMDSZelnök értetlenül áll a segítségkérés előtt. „Már korábban elmondta m a Brassailíceum vezetőségének, hogy az önkormányzatnak nem áll lehetőségében épületet biztosítani, mivel ilyen ingatlan jelenleg nincs a birtokunkban. Ezért is javasoltuk a két iskolának, hogy a két tanintézmény közösen próbáljon megoldásokat keresni a kialakult problémákra. Lehet folyamatosan hivatkozni mind az RMDSZre, mind pedig a önkormányzatra, de ettől még nem oldódik meg a helyzet” – mondta László Attila. vissza A nép ügyvédjét eresztik rá a referendumra Manna.ro 20091030 08:30:00 Az államfő választási csalást követ el azáltal, hogy az elnökválasztások napján referendumot írt ki az egykamarás parlament bevezetéséről – véli a négy civil szervezet, amely tegnap felkérte a nép ügyvédjét, forduljon az Alkotmánybír ósághoz ebben az ügyben. A Pro Democratia Egyesület, a Jogforrás Központ, a Transparency International és az Országos Sajtófigyelő Ügynökség (AMP) szerint az alkotmány 57. paragrafusa sérül a népszavazás és a választások összekapcsolása révén. Ez kimondja : a román állampolgároknak jóhiszeműen kell élniük alkotmányos jogaikkal, anélkül, hogy sértenék polgártársaik jogait és szabadságát. A civil szervezetek szerint Traian Băsescu államfő tisztességtelen előnyre tett szert azáltal, hogy államfő és elnökjelöl t is egyben: az egyetlen jelölt, akinek joga volt kiírni referendumot, így az elnökválasztási kampányban és a népszavazási kampányban is lehetősége nyílik a korteskedésre. „Nem jogi, hanem erkölcsi értelemben vett választási csalással állunk szemben. Az á llamfő eljárása eltorzítja a választási diskurzust. Ebben a kampányban a jelölteknek kizárólag arról kellene beszélniük, mit tehetnének Romániáért, ha elnyernék az elnöki tisztséget” – magyarázta Georgiana Iorgulescu, a Jogforrás Központ igazgatója. A Pro Democratia Egyesület elnöke, Cristian Pârvulescu is úgy véli: csorbult a jelöltek esélyegyenlősége a választásokon, és a nép ügyvédjének joga van megkeresni ebben az ügyben az Alkotmánybíróságot.