Reggeli Sajtófigyelő, 2009. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-10-28
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli S ajtófókusz 200 9 . 10.28 . 24 Átverte a bírákat a háborús bűnös Erdélyma [ 2009. október 28., 07:18 ] [93] Kedden szabadult svédországi börtönéből Biljana Plavsic, aki a bíróság előtt korábban vádalku keretében beismerte: bűnös a délszláv háborúban a szerb erők által végrehajtott etnikai tisztogatásban. Plavsics akkor megbánást tanúsított, most visszavonta. A kilencévi büntetésének kétharmadát letöltő egykori boszniai szerb államfő (R adovan Karadzic utóda) szabadlábra helyezését azzal indokolták a hágai bírák, hogy Plavsic beismerte bűnösségét. Annak idején nagy feltűnést keltett – és a bírákra mély benyomást tett – vallomásában egyebek közt ezt mondta: sok ezer ártatlan ember vált áld ozatává annak az erőfeszítésnek, hogy elűzzék a horvátokat és a muzulmánokat a szerbek által igényelt területekről. „Az a tudat, hogy én is felelős vagyok emberek súlyos szenvedéséért és népem becsületének beszennyezéséért, örökre nyomasztani fog” – jelent ette ki Hágában Plavsic. Kevésbé ismert azonban az az interjú, amelyet a volt politikus a közelmúltban, hinsebergi börtönében adott egy svéd folyóiratnak, amikor már várható volt idő előtti szabadon engedése. Mondanivalójának lényege egykori hágai vallomá sának a visszavonása volt. A svéd újságírónak beismerte: csak azért mutatott bűnbánatot a bírák előtt, hogy rövidebb szabadságvesztéssel megússza a pert. „Elmondta, hogy még mindig gyűlöli a muzulmánokat, és meggyőződése: az alKaida kiképzőtáborokat tarto tt fenn az egykori Jugoszláviában, s azokban 80 ezer katonát képezett ki. Ezeknek az volt a feladatuk, hogy csökkentsék a keresztények számát az országban, miáltal a muzulmánok egy idő múlva átvehetnék a hatalmat az országban" – idézte Plavsic szavait a sv éd újságíró. Az interjú fényében más megvilágításba kerül a hágai törvényszéknek az az indoklása is, amely szerint Plavsic „haladásról tett tanúságot a (társadalmi) visszailleszkedés terén” – például azáltal, hogy a börtönben főzéssel és sütéssel foglalko zott. Nordgren az interjú során megtudta, mi volt a „konyhai buzgóság” oka: Plavsic „azért főzött saját magának, mert nem akart a többi fogollyal együtt étkezni. Azok között ugyanis muzulmánok is voltak. FN.hu, MTI vissza Le fújták Szászfalu magyar nevét a helységnévtáblán Erdélyma [ 2009. október 27., 20:18 ] [205] Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely után most Szászfalu névtábláját mázolták le festékkel. A Moldvába vezető 63as főút mentén fekvő település tábláján csak a magyar feliratot fújták le, a románt és a németet nem bántották. A polgármester feljelentést tesz a rendőrségen, és kéri a helységnévtáblák rendőri őrizetét is. - Kézdivásárhelyen ez már a második alkalommal fordult elő, és véleményem szerint egy megbocsá thatatlan bűncselekménynek lehettünk tanúi. Sajnálatos módon, ez eléggé elterjedt jelenség Erdélyben – mondta Rácz Károly, Kézdivásárhely polgármestere. Simon József Duna Tv, Híradó vissza Korodi Attila parlamenti nyilatkoza ta a Bolyai visszaállításával kapcsolatosan Erdélyma [ 2009. október 27., 11:42 ] [485] Október 23án Románia számos településén megemlékeztek az 1956os forradalomról. Idén – a tavalyi évtől eltérően – a román politikum teljes mértékben hiányzott ezek ről a megemlékezésekről. Emlékezzünk vissza, tavaly a román államelnök maga vett részt a csíkszeredai Gloria Victis ünnepségen. Az 1956os magyar forradalom október 23án kezdődött. Megelégelve a Rákosi Mátyás – vezetést, a budapesti egyetemisták békés t üntetést szerveztek, amely forradalomba torkollott, és amelyet november 1011én a szovjet csapatok szabályos tömeggyilkossággal fojtottak el.