Reggeli Sajtófigyelő, 2009. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-10-24
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 10.24 . 12 A vajdasági alaptörvényt egy évvel ezelőtt szavazta meg nagy többséggel a tartományi képviselőház, s az alkotmány szerint a szerbiai törvényhozásnak már régen meg kellett volna vitatnia és el kellett volna fogadnia e fontos jogi aktust. vissza Maďarič: Az MKP észrevételei nyelvi gettóhoz vezetnek Felvidék.ma • 2009.10.23. Marek Maďarič meggyőződése, hogy az MKP nyelvtörv énnyel kapcsolatos észrevételei és kifogásai nyelvi gettóhoz vezetnek, melyben a szlovákok arra lennének kényszerítve, hogy magyarul tanuljanak. A kulturális miniszter szerint, úgy, ahogy az MKP a kisebbséget nyelvi gettóba taszítja, saját maga is izoláció ba kerül ezzel a politikájával. A magyar pártot etnikai alapon szerveződő politikai tömörülésnek tartja, mely Maďarič véleménye alapján nem standard európai párt. A tárcavezető továbbá elmondta, hogy a minisztérium már dolgozik a nyelvtörvény végrehajtási utasításain, és már a befejezési fázisban vannak. Ezt követően konzultációba kezdenek az EBESZ nemzetközi jogászaival és a kisebbségek képviselőivel is. Mint az már ismert, a szlovák parlament által elfogadott nyelvtörvényt élesen bírálták mind belföldön , mind pedig külföldön, szeptember 1jén pedig tiltakozó nagygyűlést is szerveztek a törvény életbe lépése miatt Dunaszerdahelyen. vissza Orbán, minden magyarok vezére? – a Slovo című lap írása Felvidék.ma • 2009.10.22. A szlovák politológusok többsége már egy ideje az Orbán Viktorral kapcsolatos „veszélyekre” hívja fel a figyelmet, tehát arra, hogy a Fidesz győzelme esetén megváltozhat a hivatalos magyar politika hangvétele Szlovákia irányába. Ezzel kapcsolatos a Slovo cím ű lap írása is, melyben a szerző, Podhorský Pavol az MKP hétvégi kongresszusához és az ott elhangzott Orbánbeszédhez tér vissza. A szerző megállapítja, hogy ami figyelmeztetésként már jó ideje jelen van a szlovák politológusok közt Orbánnal kapcsolatban, azt most a Fidesz elnöke „nálunk, szövetségesei előtt ünnepélyesen megígérte“. A választások előtti harci felkészülés már mutatja, hogy milyen irányban halad majd az elkövetkező hónapokban az MKP politikája, írja a cikk szerzője, aki szerint a hétvégi párt kongresszus óta mindenki számára világos lehet, hogy az MKP a déli határaink felől jövő segítségre számít leginkább. A következő magyar miniszterelnök – írja szó szerint Podhorský Pavol – akinek még a szlovák választások előtt sikerül elfoglalnia a funkció t, támogatásáról biztosította a Csákyvezette pártot. Orbán Viktor nem titkolta a kongresszuson elmondott beszédében, hogy 15 millió magyar miniszterelnöke szeretne lenni, így már ez a fajta politika is jelentős támadást intézett az unió kisebbségi politik ája ellen, véli a szerző, aki szerint a határellenőrzések megszűnnek ugyan, de maguk a határok és az állami hovatartozás továbbra is megmarad. Ezt követően idézi Orbán Viktor beszédének azon részét, melyben a Fideszpártelnök hangsúlyozza, hogy a Kárpátme dencében élő magyaroknak egy közösségként kellene magukat meghatározni. A nemzeti közösség tagjait pedig azonos jogok illetik meg, függetlenül attól, hogy egy adott államban kisebbségben vagy többségben élnek. Az ilyen jogok közé tartozik az anyanyelv hasz nálatának joga is. A szerző ebből azt a következtetést vonja le, hogy ha a kisebbségek nyelvét a hivatalos nyelv szintjére emelnék, akkor „Szlovákiában mindenkinek tudnia kellene a kisebbségek nyelvét is, ha mindenhol meg szeretné magát értetni”. A polito lógushallgató szerző különösen veszélyesnek tartja Orbán azon kijelentését, mely szerint elkezdik a Kárpátmedencei magyarok közös jövőjének kidolgozását. Ebből viszont azt a következtetést vonja le, hogy a magyarok nálunk nem a szlovák kormány és a szlov ák parlament döntései szerint fognak élni, hanem a „jövőjüket Budapesten fogják kidolgozni”. Úgyszintén veszélyesnek tartja a Kárpátmedencei Magyar Képviselők Fórumát, melynek tevékenységét a cikkíró szerint biztosan be kellett volna szünteti, ha az már a z EUcsatlakozás idején is működött volna. „Magyarország Önökkel van, Magyarország a Felvidékkel van!” – idézi ismét Orbán Viktor szavait a szerző, aki szerint és egy másik politológus, Juraj Marušiak szerint is a kisebbségi státusz elutasítása veszélyes f elfogás. „A küldöttek tapsa és Orbán szavainak védelme Csáky részéről egyértelmű jelzés, hogy a magyar politikus az MKP tagjainak lelke szerint szólt. Ez pedig már tényleg nagyon veszélyes” – fejezi be elemzését Podhorský Pavol a Slovo című lapban. vissza