Reggeli Sajtófigyelő, 2009. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-10-24
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 10.24 . 9 ha az „új Neptun” után az RMDSZ kihátrál a saját maga által kezdeményez ett bizalmatlansági indítvány mögül. Azt már inkább sejthetjük, hogy amennyiben volt ilyen szándék, azt ki hiúsította meg, előbbre helyezve az adott szót és a politikai akaratot a könnyű ígéretekkel felvillantott érdekeknek. Gondoljunk arra a következetességre, amellyel Markó Béla szövetségi elnök h atározottan kiáll a politikai kezdeményezés mellett, amelynek célja Klaus Johannis felhatalmazása kormányalakításra… ” Ágoston Hugó írása (ÚMSZ) Ötvenhat – „… Nagy Imre a kádári időszakkal nehézkesen szakító baloldal számára túlz ottan nemzeti volt, a jobboldal pedig úgy vélte, nem tudott szakítani kommunista múltjával. Így aztán nem volt hozzá átjárás. A híd közepén is egyedül áll. A középutasok valódi helyét pedig általában megkésve jelöli ki a történetírás… ” Sinkovits Péter cik ke (Magyar Szó) Minden átlátszó – „ Már január elseje előtt is kiszabhatók büntetések a nyelvtörvény megsértése miatt, noha a kormány és a kulturális tárca azt ígérte, a rendelkező intézkedések meghozataláig senkit nem sújtanak pénzbírsággal. A fogyasztóvédelmieket nem érdekli a kabinet ígér ete ” Molnár Norbert cikke (Új Szó) Húsz év múlva – „ A köztársaság kikiáltásának pillanatában, húsz esztendővel ezelőtt úgy tűnt: az a pillanat a remény korszakának kezdete. Eltelt húsz év, és ezt a két évtizedet a magyar lakosság döntő többsége ma már a csalódás korszakának tartja ” Hack Péter írása (Nsz) A félreértett forradalom – „ 1945ben Magyarországot nem dem okratikus államok szállták meg, hanem a Szovjetunió. Nem felszabadulás történt, csak puszta megszabadulás. A néhány éven belül kialakult szovjetbarát tekintélyuralom, a kommunista társadalommegváltás ellentmondást nem tűrő eszméje és a vezérelv ázsiai vált ozata (a pártvezérek személyi kultusza) lehetetlenné tette, hogy a nemzet jobboldala a demokrácia szabad nyilvánosságának politikai terében szembenézzen saját történelmi tetteivel, baloldala és liberálisai pedig saját gyengeségükkel. Aminek a felszínre kel lett volna jutnia, közel fél évszázadra a lelkek mélyébe rejtőzött ” Ungváry Rudolf cikke (Nsz) Ünnep utáni depresszió – „ Az ember természetében fontos helye van a közösségek ün nepeinek. Ősidőkben írás, komputer, média hiányában csak a memóriánk, a tárgyaink és a rítusaink hordozták a megélhetésünkhöz nélkülözhetetlen információkat, azt, hogy mit és hogyan kell megszerezni, elosztani, felhasználni. Az ünnepi rítus a legtöbb közös ségben összetett, sűrített információhordozó volt, amelynek segítségével újra és újra végig lehetett gondolni, a rituálék elvégzésével újra lehetett élni azt, ami a közösség életében valaha fontos volt ” Csányi Vilmos írása (Nsz) Szlovákia és a sajtószabadság – „ A Riporterek Határok Nélkül nemzetközi szervezet felmérése alapján Szlovákia a sajtószabadság terén a hetedik helyről a negyvennegyedikre esett vissza. Szlovákiában ennek következtében vita alakult ki a sajtószabadságról . Az újságírószervezetek úgy vélik, a visszaesés oka elsősorban az új sajtótörvény, amely kötelezővé teszi a cikkre küldött válasz publikálását akkor is, ha a cikk valós volt ” Ľuba Lesná írása (Új Szó)