Reggeli Sajtófigyelő, 2009. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-10-20
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 10.20 . 13 Megkeresésünkre Bugár Béla kifejtette, hogy a nemrég alakult HídMost párt elsősorban szlovákiai politikai szövetségeseket keres, de a magyarországi kapcsolatokat is fontosnak tartja. "Idő kell arra, hogy Magyarors zágon megismerjenek bennünket, miként arra is, hogy megjelenjünk az európai politikai színtéren." A továbbiakban elmondta, hogy hibás lépés lenne, ha a Fidesz beavatkozna az MKP és a HídMost közötti politikai versengésbe, ahogy megpróbálkoztak ilyesmivel Erdélyben is. "A Kárpátmedencei Magyar Képviselők Fórumának tevékenységéről ugyanazt tartjuk, mint például Berényi József, az MKP elnökhelyettese. Vagyis egyértelművé kell tenni, hogy a KMKF nincs jogi viszonyban az Országgyűléssel, csupán konzultatív tes tület, s ezzel véget vethetünk a szlovák politikusok kifogásainak" - szögezte le a pártelnök. Egyébként a Median SK közvéleménykutató intézet tegnap nyilvánosságra hozott reprezentatív felmérése szerint szeptember végén a Magyar Koalíció Pártjára a polgá rok 4,6, a Hídra pedig a 3,1 százaléka voksolna, tehát egyik politikai tömörülés sem jutna be a parlamentbe. A listát továbbra is a Smer vezeti 42,9 százalékkal, az SDKÚ (16,3), a KDH (10,8) és a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt (9,8) előtt. vissza Az első eljárás a szlovák nyelvtövény megsértése miatt A szlovákiai államnyelvtörvény megsértésére hivatkozva vizsgálat indult a Szabad Újság című hetilap óriásplakátjai ügyében - derül ki abból a levélből, amelyet a Szlovák Kereskedelmi Felügyelet nagyszombati megyei hivatala küldött a hetilapot megjelentető galántai Mediaimpress kiadónak. MTI| 2009. október 19. | A kereskedelmi felügyelet szerint egy Kassa megyei ellenőrzéskor megállapították, hogy két helyen is olyan Sza bad Újságot reklámozó óriásplakátok vannak, amelyeken kizárólag magyar nyelvű a szöveg, ami ellentétes a hatályos nyelvtörvénnyel. "Az olvasó nemzetisége? Nem akadály, ha megérti amit olvas! Szabad Újság, a mi hetilapunk" - idézi a levél a plakát szövegét . "A reklám nincs feltüntetve államnyelven, ahogy azt a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa 2009/357es számú államnyelvről szóló törvénye megköveteli" - állapítja meg a levél az ellenőrzés eredményét. Zuzana Makánová, a SOI nagyszombati hivatalának igazg atója értesíti a Mediaimpress tulajdonosát: október 8án a felügyelet emberei felkeresték a társaság székhelyét, hogy tisztázzák az ügy hátterét, különösen, hogy ki rendelte meg a reklámot, ki terjesztette és hány darab készült belőle. Mivel akkor a kiadó székhelyén nem voltak jelen a felelős személyek, akik felvilágosítást adhattak volna, a SOI jelezte, hogy emberei újra felkeresik a kiadót. A kereskedelmi felügyelőség ugyanakkor felhívta a kiadó figyelmét arra, hogyha a kijelölt napon nem teszi lehetővé a z ellenőrzés elvégzését, akkor az törvénysértésnek bizonyul, amiért akár 1659,69 eurós büntetés is kiszabható. "A Szabad Újság magyar hetilap. Másképpen fogalmazva: magyar nyelvű hetilap, amely a magyarul tudóknak, magyarul olvasóknak készül és szól" - re agált az MTI tudósítójának megkeresésére Varga Péter, a Mediaimpress tulajdonosa. "Ilyen összefüggésben nem látom értelmét annak, miért kellene egy magyar olvasónak szóló újságot, szlovákul reklámozni. Ez teljesen értelmetlen. Számomra az sem mellékes, hog y a dupla mennyiségű információ, dupla összegbe is kerülne" - tette hozzá Varga. vissza Ukrajnában ma kezdetét vette a választási kampány www.umdsz.uz.ua /Ukrajinszka Pravda/2009.10.19. Október 19én, azaz ma, Ukrajnában hi vatalosan is megkezdődött az elnökválasztási kampány. A jelöltállításra október 20. és november 6. között kerülhet sor. Az elnökjelöltek 2009. november 9ig nyújthatják be a bejegyzésükhöz szükséges dokumentumokat a Központi Választási Bizottsághoz (CVK). A CVKnak a dokumentumok kézhezvételét követő öt napon belül döntést kell hoznia azt illetően, hogy a jelöltet bejegyzie vagy elutasítja a bejegyzését. A bejegyzést követő három napon belül a jelöltnek meg kell kapnia az erről szóló hivatalos igazolást. A z elnökjelölteknek ugyancsak három napjuk van arra, hogy nyilvánosságra hozzák vagyonnyilatkozatukat, jövedelembevallásukat. A jelöltek bejegyzése november 13án ér véget. A választási agitáció a jelölt bejegyzését követő napon veszi kezdetét és január 15én éjfélig tart.