Reggeli Sajtófigyelő, 2009. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-10-02
MeH Nemzetpol itikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 09.18 . 10 Ezenkívül a felek megbeszéléseket folytattak a kétoldalú együttműködéssel kapcsolatban, a regionális és nemzetközi biztonsággal kapcsolatos kérdésekről, illetve azt illet ően, hogy Franciaország támogatjae Ukrajna eurointegrációs és euroatlanti törekvéseit. Franciaország nagykövete tárgyalópartnerének átadta Pierre Lellouche levelét, amelyben többek között az áll, hogy Franciaország kész elősegíteni az Ukrajna és az Európa i Unió közötti kapcsolatok megszilárdítását, az Ukrajna és az EU között folyó a társulási szerződéssel kapcsolatos tárgyalások mihamarabbi befejezését. vissza Kárpátalján 10,2 százalékos a munkanélküliség szintje Forrás: www.umdsz.uz.ua /LIGABizneszInform/2009.10.01. 2009 végére a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) módszere szerint számítva 8,6 százalékos (1,746 millió fő) lehet a munkanélküliség szintje Ukrajnában — közölte Mikola Ivcsenko, a Forexclub információselemző központ vezetője. A szakértő szerint annak ellenére, hogy az ukrajnai módszerrel számítva augusztus végén csak 2 százalékos (569,6 ezer fő) volt a munkanélküliség hivatalos szintje, még közel 1,278 millió olyan emb ernek nincs állása, akiket nem tartanak nyilván a foglalkoztatási központokban. Forexclub adatai szerint Rivne (13,1 %), Ternopil (11,7 %), Szumi (11,6 %), Csernyihiv (11,5 %), Cserkaszi (11,1 %) és Zsitomir (11,0 %) megyékben a legmagasabb a munkanélküli ség szintje. Kárpátalján 10,2 százalékot tesz ki az állástalanok aránya, míg a legkevesebb munkanélküli Kijevben (6,6 %) van. vissza Ukránellenességgel vádolja a KMKSZ elnökét egy ungvári újság Varga Béla, az MTI tudósítója jelenti: Ungvár, 2009 . október 1., csütörtök Ukránellenességgel vádolja Kovács Miklóst, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökét az ukrán nemzetiségi politikát bíráló egyik újságcikke miatt az ungvári Szribna ZemljaFeszt című hetilap csü törtökön megjelent száma. A kiadvány szerint nagy szerencse, hogy a kárpátaljai lakosság többsége nem tud magyarul, s így nem olvassa a helyi magyar sajtót, különben visszahőkölne az ott leírtaktól. Elrettentő példaként Kovács Miklósnak a beregszászi Kárp átalja című hetilap egyik augusztusi számában megjelent cikkét említi, amelyben a KMKSZ elnöke egyebek között azt írta, hogy az "ukrán államot olyan erődítménynek kell tekinteni, ahonnan módszeresen tűz alatt tartják a kárpátaljai magyar közösséget, s most éppen az oktatási rendszerét lövik szét". A hetilap írását jegyző Olekszandr Gavros, országosan ismert ungvári újságíró úgy véli, a Kovács által "ellenséges erődítménynek" titulált ukrán állam több jogot biztosít a kárpátaljai magyaroknak, mint amenny ivel azok az elmúlt száz évben valaha is rendelkeztek. Ennek bizonyítékaként a szerző a Vereckeihágón létesített – szerinte a kárpátaljai közvélemény által határozottan ellenzett – honfoglalási emlékművet és a munkácsi várban visszaállított turulmadaras o szlopot említi, amelyet – mint fogalmaz – a kárpátaljaiak nemzeti történelmük megcsúfolásaként értékelnek. Ugyancsak a kárpátaljai magyarok jogainak bővítéseként értékeli a cikkíró a magyar kar megnyitását az Ungvári Nemzeti Egyetemen. A cikk szerint a z említett tények arról tanúskodnak, hogy az ukrán állam a magyaroknak hatalmas engedményeket tesz, amelyek sértik az őshonos (ukrán) nemzet jogait és méltóságát. S ők erre nem a "hála szavaival", hanem olyan sértő kifejezésekkel válaszolnak, mint "ellensé ges erődítmény", "soviniszták", "ellenségek" – olvasható az írásban. A szerző nehezményezi, hogy a kárpátaljai magyarok tiltakoznak az anyanyelvű oktatásuk ukránosítására irányuló törekvések ellen, miközben – mint fogalmaz – szociológiai felmérések biz onyítják, hogy az ukrajnai magyarok 60 százaléka csak magyarul tud. Ennek kapcsán felrója a múlt század eleji magyarosítást, amelynél szerinte szörnyűbb jelenséget el sem lehetne képzelni Kárpátalján. A cikkíró úgy véli, Kovács Miklósnak felelnie kell az ukrán államot sértő szavaiért. Egyúttal felszólítja a hatóságokat, hogy jobban figyeljenek oda arra, miket írnak a kárpátaljai magyar vezetők, mivel írásaikban – a szerző szerint – nem ritkák az ukránellenes kijelentések, sőt a határmódosítást szorgalma zó felhívások sem, amelyek egyenesen bűncselekménynek minősülnek. vissza