Reggeli Sajtófigyelő, 2009. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-10-14
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 10.14 . 21 Az indítvány mellett 254 képviselő és szenátor tette le voksát (az indítvány elfogadásához legalább 236 szavazatra volt szükség), ellene 176an foglal tak állást. A 471 honatya közül 448 volt jelen a szavazásnál, 23an hiányoztak, a jelenlévők közül csak 434en voksoltak. A román alkotmány értelmében most Traian Basescu államfőn a sor, az ő feladata megbízni egy politikust egy új kormány megalakításá val. Ehhez előzőleg konzultálnia kell a parlamenti pártokkal. A megbízott miniszterelnöknek - ha sikerül összeállítania az új csapatot - tíz napon belül kell bizalmat kérnie a törvényhozó testület két házának (képviselőház és szenátus) együttes ülésén, min d a kormány személyi összetételét, mind az új kormányprogramot illetően. Az új kormány eskütételéig a jelenlegi kormány ügyvezető testületként marad a helyén, ilyen minőségében már nem kezdeményezhet törvényeket és nem adhat ki sürgősségi rendeleteket. Ha két kormányalakítási kísérlet kudarccal végződik, az államfő feloszlatja a parlamentet, és előre hozott választásokat írhat ki. Erre azonban nem kerülhet sor a november 22én és december 6án esedékes kétfordulós államfőválasztásokig, mivel az alkotmá ny értelmében fél évvel az államfő mandátumának lejárta előtt nem lehet feloszlatni a törvényhozó testületet. Most az a kérdés, hogy Basescu újra Emil Bocot kívánjae megbízni az új kabinet megalakításával. A szociáldemokraták és liberálisok szakértői kormányt szorgalmaztak, amit azonban az államfő korábbi megnyilatkozásaiban kifejezetten ellenzett. A legfőbb belpolitikai kérdés egyébként az utóbbi hetekben az volt: vane értelme a kormányváltásnak az államfőválasztás előtt, hiszen bárki is lesz majd az új elnök, biztos, hogy változni fog a koalíciós képlet. Az utolsó pillanatig nem volt biztos a bizalmi szavazás kimenetele, mivel a napokban számos híresztelés látott napvilágot arról, hogy a Demokrata Liberális Párt (PDL) állítólag "megvásárolt" s zámos ellenzéki képviselőt és szenátort. Ennek nyomán mind a szociáldemokrata, mind pedig a liberális pártvezetés kizárással fenyegette meg azokat a tagjait, akik távol akartak maradni a szavazástól, vagy pártjuk álláspontjának ellenében akartak volna voks olni. A két párt honatyái ezért nem éltek titkos szavazási jogukkal, hanem jól láthatóan jelezték, hogy az igent vagy a nemet támogatják. Az RMDSZ a szavazás előtt nem mondta ki egyértelműen, hogy megszavazzae az egyébként általa is jegyzett bizalmat lansági indítványt. A szervezet képviselőházi és szenátusi frakciói még az ülés előtt is elemezték a helyzetet, az utolsó pillanatig tárgyalásokat folytattak a három másik parlamenti párttal. Végül is az RMDSZ honatyái saját belátásuk szerint voksolhattak. A szövetség vezetői hangsúlyozták: az indítvány sorsa amúgy sem az ő kezükben van, hiszen a PSD és a PNL együtt rendelkezik a kormány megbuktatásához szükséges szavazatmennyiséggel. A rendszerváltás óta eltelt húsz évben először fordul elő, hogy egy r omán kormány bizalmi szavazás nyomán bukik meg. vissza Basescu a lehető legrövidebb politikai válságra törekszik Gazdasági Rádió, MTI, 2009. október 13. 16:08 Traian Basescu államfő este megkezdte konzultációit a román pa rlamenti pártokkal egy új kormány megalakításának lehetőségéről, miután a törvényhozó testületben bizalmi szavazás eredményeként megbukott Emil Boc kabinetje. Basescu a konzultációk kezdetekor a televíziós kamerák előtt adott sajtónyilatkozatában kijelent ette, hogy a szavazás nyomán a Demokrata Liberális Párt (PDL) tagjaiból álló kormány elvesztette a parlamenti többség bizalmát, jelenleg ügyvivő kormány irányítja az országot. Megállapította, hogy a kormány bukása kétségtelenül demokratikus formában történ t. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a helyzet kialakulását eredményező politikai számítások "elhibázottak" voltak. Úgy fogalmazott: a nyolc szociáldemokrata miniszter kiválása a kormánykoalícióból egyértelmű jelzés volt arra, hogy a politikai harc immár nem a n emzet érdekét, hanem az elnökválasztási kampány pártos szempontjait követi. Köszönetét fejezte ki Emil Boc kormányfőnek, aki - mint fogalmazott - hatalmas erőfeszítéseket tett az elmúlt hónapokban, hogy megszülessenek a rendkívül fontos reformlépések, nem engedve a sajtó és a politikai erők részéről megnyilvánuló nyomásnak. Ezután az államelnök megkezdte konzultációit a pártok küldöttségeivel. Az alkotmány értelmében az államfő tiszte megbízni egy politikust az új kormány megalakításával. A megbízott minisz terelnöknek tíz napon belül kell megjelennie a parlament előtt az új csapat névsorával és a kormányprogrammal. vissza