Reggeli Sajtófigyelő, 2009. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-10-07
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 10.07 . 17 Kelemen Hunor: a három bűnös Băsescu, Geoană és Boc Nyugati Jelen Irházi János Kedd, 2009. október 06., 11.15 Ma délelőtt a hétfő óta Aradon tartózkodó Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke , a szövetség államfőjelöltje a sajtónak beszélt, többek között belpolitikáról, parlamentről, gazdaságról, kormányról, pártcsatározásokról, magyarságról, régiókról, és természetesen megmérettetésének okairól. „Egyetlen román politikus sem vállalja a magy arság ügyét” – jelölte meg a számára legfontosabb – és az összes többi előző magyar jelölt által elsütött – indokot, amiért indul a november 22i elnökválasztáson. Várható esélyeiről csak annyit árult el, hogy jó szereplésre számít, célja bejutni a második fordulóba, ám ha ez nem sikerül, akkor a versenyben maradt román jelöltek között képviselheti szavazóival együtt a mérleg nyelvét. Kelemen Hunor nem titkolta, hogy a választások után az RMDSZ szeretne kormányra kerülni – „amelyik párt ezt tagadja, nem mo nd igazat” – és dolgozni az emberek érdekében. „Én csupán egy állampolgár vagyok, aki változást akar” – tette hozzá. Amennyiben a szövetség később kormánykoalícióba kerül, terveik között szerepel az Alkotmány megreformálása – itt elsősorban a parlamentre, a közigazgatásra és a kormányra gondolnak – , mert szerinte a román állam most gyenge, pazarló, központosított és semm i köze a helyi közösségek érdekeihez. „A decentralizált állam sokkal erősebb, felelősebb”, mondta Kelemen, leszögezve, hogy a stratégiai fontosságú döntéseknek, mint például külpolitika, honvédelem, energia, Bukarestben kell megszülessenek, az általuk java solt új régiók viszont helyi ügyekben. Az RMDSZ a kétkamarás parlamentet is elavultnak tekintik, legalábbis abban az értelemben, hogy a szenátus megmaradhat, de ez lehetne a régiók tanácsa. Mondandója alatt többször is élesen támadta Traian Băsescu államf őt, aki meglátása szerint a november 22i referendum erőltetésével önös célokra törekszik, ez semmit nem oldana meg, másnap ugyanúgy maradna a kétkamarás parlament. Úgy vélte, a jelenlegi helyzetért a három bűnös az elnök, Mircea Geoană és Emil Boc, s „ezt már a hétköznapi emberek is látják”. A liberálisokkal közösen benyújtandó bizalmatlansági indítvánnyal kapcsolatban kijelentette, ha a PSD ezt támogatja, akkor bebizonyítja, hogy ellenzéki párt, ha pedig nem, akkor „fél lábbal még mindig a hatalomban érzi magát”. Az RMDSZ államfőjelöltjének programját október 16ig hozzák nyilvánosságra, először Csíkszeredában, majd Nagyváradon, de más vidékekre is eljutnak. vissza Az államfő támogatja a színházat – Kasza József: Boris Tad ić ígéretet tett arra, hogy a szabadkai Népszínház építési munkálatait legkésőbb 2012ig befejezhetjük Magyar Szó Pesevszki Evelyn 2009. október 7., szerda Ismeretes, hogy a szabadkai Népszínház építési munkálatai lassított ütemben haladnak, ennek le gfőbb oka a pénzelés körül kialakult problémák, vagyis a szükséges pénzösszegek kimaradása, késedelme. Kasza József , a Népszínház igazgatói bizottságának elnöke még szeptemberben leszögezte, Szerbiában a kultúra területén jelenleg a szabadkai Népszínház é pítése a legnagyobb beruházás, ennek ellenére a belgrádi illetékesek eddig nem mutattak kellő érdeklődést a kialakult nehézségek megoldása iránt. A fordulatra két nappal ezelőtt, vagyis hétfőn került sor, amikor Boris Tadić, Szerbia elnöke fogadta Kasza Jó zsefet, valamint Dušan Elezovićot, a Demokrata Párt tartományi bizottságának elnökét és Saša Vučinićet, Szabadka város polgármesterét. A találkozón elhangzottakról lapunknak Kasza József számolt be: