Reggeli Sajtófigyelő, 2009. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-10-07
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 10.07 . 15 Kifejtette, hogy miként más országokat, úgy Szer biát is fenyegeti a terrorizmus, a szervezett bűnözés, a korrupció, a kábítószerek illegális kereskedelme, az emberkereskedelem, valamint a pénzügyek és a fejlett technológia világában létező bűnözés. A miniszter két fő biztonságpolitikai célt fogalmazott meg: Szerbia szuverenitásának, függetlenségének és területi egységének védelmét, valamint a szerb nép és a nemzeti kisebbségek nemzeti, kulturális, vallási és történelmi identitásának megőrzését. vissza Az MPP nem támogatná Kelemen Hunort Nyugati Jelen Kedd, 2009. október 06., 18.33 Kulcsár Terza József , a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki szervezetének elnöke úgy véli, hogy pártjának nem kellene Kelemen Hunort támogatnia az államelnöki választásokon, hozzátette azonba n, hogy személyes véleményről van szó, a pártvezetők még nem döntöttek az ügyben. Kulcsár Terza József a MEDIAFAX tudósítójának kedden azt mondta, hogy személy szerint ő nem fogja támogatni Kelemen Hunort, az RMDSZ jelöltjét az államelnöki választásokon. Hangsúlyozta, személyes véleményről van szó, mivel az MPP vezetősége még nem fogalmazott meg egy hivatalos álláspontot arról, hogy az államelnöki választásokon támogate, vagy sem valamely jelöltet. Kulcsár Terza kijelentette, elégedetlen amiatt, hogy az RMDSZ nem konzultált az MPPvel, mielőtt döntött volna Kelemen jelöltetéséről. Szerinte ugyanis az RMDSZnek a többi magyar alakulattal is konzultálnia kellett volna. „Ez is azt bizonyítja, hogy az RMDSZ semmiféle együttműködést nem akar az MPPvel. Nem akart együttműködést az EPválasztásokon sem, a parlamenti választásokon sem. Tehát az MPPnek nem kellene támogatnia Kelemen Hunort” – tette hozzá Kulcsár Terza József. Az MPP háromszéki szervezetének elnöke szerint a párt országos vezetősége hamarosan ö sszeül, és akkor elfogadnak majd egy hivatalos álláspontot ez ügyben is. Kulcsár véleménye szerint azonban az MPPnek egyetlen jelöltet sem kellene támogatnia. (Mediafax) vissza A liberálisok benyújtották a bizalmatlansági i ndítványt Nyugati Jelen Kedd, 2009. október 06., 18.30 A PNL ma benyújtotta a bizalmatlansági indítványt a képviselőház elnökének. Roberta Anastasenak Călin Popescu Tăriceanu volt kormányfő adta át a dokumentumot. Tăriceanu kijelentette, az indítványt 124 parlamenti képviselő írta alá, azaz héttel több, mint ahány parlamenti képviselője a PNLnek és az RMDSZnek összesen van. A volt kormányfő a szenátushoz is benyújtja a dokumentumot. „Hangsúlyozni szeretném, hogy a PNL és az RMDSZ parlamenti frakciói nyújtják be ezt a bizalmatlansági indítványt”- mondta Tăriceanu. Arra a kérdésre, hogy honnan származnak a liberális és az RMDSZes honatyák létszáma fölötti aláírások, Tăriceanu azt válaszolta, hogy „a román parlament néhány képviselői” írta alá a dokum entumot. Călin Popescu Tăriceanu nem volt hajlandó egyenesen válaszolni arra a kérdésre, hogy az aláírók között vannake szociáldemokraták is. Csak annyit mondott, hogy az illető parlamentin képviselők nem tartoznak a PNLhez és az RMDSZhez. Borbély Lás zló, az RMDSZ ügyvezető alelnöke a MEDIAFAXnak kedden kijelentette, a Szövetség minden parlamenti képviselője aláírta a bizalmatlansági indítványt.