Reggeli Sajtófigyelő, 2009. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-10-31
MeH Nemzetpolitik ai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 10.31 . 23 „A Gyulafehérvári Kiáltványban több olyan pont van, amelyeket nem tartottak be, de a legfontosabb ezek közül az, amely kimondja, hogy a nemzeti közösségek, a kisebbségek önkormányzatot, autonómiát fognak kapni. Ez volt a legfontosabb ígéret. Még kilenc év, és letelik egy évszázad azóta, hogy ezen ígéreteket belefoglalták a kiáltványba, és én úgy vélem, hogy ezeket az ígéreteket be kell tartani” – mondta Kelemen Hunor. Az RMDSZ államfőjelöltje kifejtette ugyanakkor, ha kisebbségeknek tett ígéreteket betartják, minden megoldódik Romániában, és „a magyarok nem fogják másodrangú állampolgároknak érezni magukat hazájukban”. „Megkérdem önöket: önök számára az adott szó szent? Igen. Akkor az adott szót be kell tartani” – szögezte le Kelemen Hunor. vissza (Mediafax) Románia húsz évvel 1989 után: a kiindulópontnál vagyunk? – Nemzetközi kollokvium az elmúlt húsz évről Szabadság • 2009. október 31. KISS OLIVÉR Szigorú szabályok szerint megszervezett nemzetközi tudományos ülésszak, mélyenszántó gondolatok, eszmefutt atások, baráti beszélgetés, csevegés, anekdoták, humoros történetek – ezek váltották egymást tegnap délelőtt a Babeş – Bolyai Tudományegyetem (BBTE) által Románia 20 évvel a kommunista rendszer bukása után című két napig tartó nemzetközi kollokvium megnyitój án. A nyitóelőadást Andrei Marga, a felsőoktatási intézet rektora tartotta, őt Petre Roman és Victor Ciorbea volt miniszterelnökök, Richard Ralph, NagyBritannia volt bukaresti nagykövete, illetve Daniel Dăianu, volt pénzügyminiszter követte. Míg a tudomán yosság szabályai szerint megírt és előadott diskurzusában a rektor meglehetősen negatív képet festett az ország fejlődéséről, illetve kilátásairól, addig Petre Roman derűlátó volt, Victor Ciorbea pedig, a tőle megszokott módon, humoros, mi több kedélyes ki selőadást tartott saját életéről, illetve az ország helyzetéről. Több mint száz egyetemi hallgató és előadótanár, politikus és tisztségviselő vett részt tegnap a Babeş – Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Politika, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kara ált al szervezett, Románia 20 évvel a kommunista rendszer bukása után című nemzetközi kollokviumon. Andrei Marga, a BBTE rektora, volt tanügyminiszter az elmúlt húsz esztendő politikai, szociális és tanügyi visszásságairól beszélt. Szerinte az ország nehéz hel yzetben van, s a jelenlegi politikai válság még jobban súlyosbítja az amúgy is súlyos politikai és gazdasági helyzetet. Petre Roman volt miniszterelnök úgy vélekedett: az amerikai külügyminisztériumban 1990ben is figyelmesen követték a kommunizmus bukása utáni eseményeket. – Don’t dance on the wall! – Ne tácoljatok a falon! – mondták egymásnak az amerikai diplomaták a Berlini Falra utalva – emlékezett vissza Petre Roman. Szerinte az 1989es terroristák a katonai vezetők kitalációja volt annak érdekében, h ogy ne vonják őket felelősségre a vérontás miatt. Ugyanakkor ama véleményének adott hangot, hogy 1989 után a Securitate emberei beszivárogtak a politikai pártokba, mi több, egyesek az archívumban található dokumentummal zsaroltak egyes politikusokat és üzl etembereket. Úgy véli, 1989 után az egyik végletből a másikba estünk: a kommunizmus után a kapitalista