Reggeli Sajtófigyelő, 2009. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-09-28
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 09.28 . 23 előrejelzések szerint a konzervatív pártok és a liberálisok kormányzati szövetsége leválthatja a jelenlegi nagykoalíciót. A CDU/CSU az előrejelzések szerint mindössze 33,5 százalékot szerzett ugyan, de potenciális koalíciós partnere, a Szabad Demokrata Pá rt – rekordot jelentő – 15 százalékhoz jutott. Mindez elegendő ahhoz, hogy egy konzervatív – liberális koalíció a Bundestagban a stabil kormányzáshoz szükséges számú mandátumhoz jusson. A CDU/CSUval az elmúlt négy évben nagykoalícióban kormányzó szociálde mokrata SPD a voksok 22,5 százalékát szerezte meg, ami a párt számára a háború utáni időszak legrosszabb szereplését jelenti. Az FDP mellett rekordot döntött a másik két kis ellenzéki párt is, a Baloldal a szavazatok 12,3 százalékát, míg a Zöldek a voksok 10,5 százalékát szerezték meg. Az előrejelzésekből kitűnt, hogy a CDU/CSU és az FDP koalíciója megszerezte a képviselői helyek többségét a Bundestagban az úgynevezett többletmandátumok nélkül is. A felmérések korábban azt vetítették előre, hogy a konzerv atívok és a liberálisok csakis az említett többletmandátumokkal szerezhetnek többséget. A Német Szociáldemokrata Párt vezetői elismerték a választási kudarcot, és az eredmények elemzését ígérték. FrankWalter Steinmeier kancellárjelölt – eddigi külügymin iszter – első nyilatkozatában a német szociáldemokrácia keserű napjáról, az SPD súlyos vereségéről beszélt. A párt választóinak arra tett ígéretet, hogy a szociáldemokraták az ellenzékben mindent megtesznek majd az új kormány ellenőrzésére. Steinmeier szer int meg fogják akadályozni, hogy egy új kormány a válságból való kijutás érdekében túlzott terheket rójon a lakosságra. Hangsúlyozta, hogy a Bundestagban a szociáldemokrata ellenzéket kívánja vezetni. A konzervatív CDU vezetői ugyancsak elismerték, hogy a nagyobbik uniós párt a vártnál gyengébben szerepelt, ennek ellenére azt emelték ki, hogy Németország legerősebb pártja maradt. Üdvözölték a liberális FDP jó szereplését, amivel lehetővé vált, hogy a Németországot négy éven keresztül kormányzó nagykoalíci ót a CDU/CSU és az FDP koalíciója váltsa fel. Hangsúlyozták, hogy a konzervatívok visszaesése ellenére Angela Merkel kancellár marad. Rekord alacsonyságú – 72 százalékos – volt a részvétel. Négy évvel ezelőtt ez országosan 77,7 százalékot tett ki, ami már akkor is a legalacsonyabbnak számított Németország háború utáni történetében. A kereken 80 ezer választóhelyiséget vasárnap reggel, 8 órakor nyitották meg, és este 18 óráig lehetett szavazni. A második világháború utáni 17. Bundestag – azaz a parlamenti alsóház – összetételéről 62,2 millió szavazó döntött. A választásokon 27 párt összesen 3556 jelöltje indult, közülük a legfiatalabb 18, a legidősebb 90 éves volt. A Bundestagba történő bejutáshoz Németországban is az ötszázalékos küszöb elérése volt szük séges. A választásokat meglehetősen csendes kampány előzte meg, amely csak a hajrában vált feszültté az alKaida nemzetközi terrorszervezet Németország ellen intézett, sorozatos fenyegetései, másrészt a gazdasági válságból való kiútkeresés kapcsán kirobba nt vita miatt. Népszava Online vissza Orbánnal is egyeztetett Nszv 20090928 A magyar köztársasági elnök szerint újra meg fog nyílni a sydneyi magyar főkonzulátus, amelynek bezárásáról a kormány döntött. Sólyom László ezt vasárnap Sydneyben azon a fogadáson jelentette ki, amelyet a tiszteletére rendeztek az ausztráliai magyarság képviselőinek a részvételével. Az elnök az újdélwalesi parlament épületében tartott fogadáson mintegy 150 vendég előtt elhangzott beszédében elmo ndta: mielőtt elindult volna újzélandi és ausztráliai útjára, megkapta „az újdélwalesi szervezetnek a levelét és az összes tiszteletbeli konzulnak a levelét, amelyben panaszolják, hogy be akarják zárni a sydneyi főkonzulátust”. Részletesen beszámolt arr ól, hogy „kérésüknek megfelelően én beszéltem miniszterelnök úrral, aki megígérte, hogy utánanéz a dolognak. Nem tett határozott ígéretet rá. De beszéltem Orbán Viktorral is, aki azt mondta, hogy ha ők nyerik meg a választásokat, egészen biztos vissza fogj ák állítani a sydneyi főkonzulátust” – mondta az elnök.