Reggeli Sajtófigyelő, 2009. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-09-01
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 09.01 . 49 Minősíthetetlen a kormány hozzáállása – kommentálta lapunknak a pedagógusok kényszerszabadságára vonatkozó döntést Nagy Gábor Kovászna megyei szakszervezeti vezető. „Ebben a kormányzati ciklusban hozzászokhattunk, hogy mi ndennap más ötletekkel rukkolnak elő, de egyiket sem ültetik gyakorlatba. Azt is bejelentették, hogy szeptember 2án elfogadják a tanügyi törvényt, és abból sem lett semmi” – fogalmazott. Nagy Gábor úgy véli, hogy a tanítás a 2009/2010es tanévben is ugyan úgy zajlik majd, mint eddig, nem lesznek számottevő változások, és a tíznapos kényszerszabadságból sem lesz semmi. Lakatos Péter Bihar megyei parlamenti képviselő egyébként tegnap szemfényvesztésnek nevezte azt, hogy a közalkalmazottak kényszerszabadságr a küldése helyett az intézményvezetők maguk dönthetik el, hogyan csökkentik a költségeket. Tudomása szerint a nagyváradi iskolaigazgatók épp tegnap úgy határoztak: a következő három hónapban 5 – 5 százalékkal csökkentik a tanárok fizetését, arról azonban nem szólt a fáma, hogy jövőre hogyan kezelik a válságot. Dorel Luca megyei főtanfelügyelő a Krónika kérdésére határozottan cáfolta, hogy az iskolaigazgatók ilyen döntést hoztak volna. Szerző(k): Bíró Blanka, Nagy Orsolya, Pap Melinda vissza Nyeregben Krónika 2009. augusztus 31. Markó Béla ismét nyeregben érzi magát. Legalábbis ez cseng ki hétvégi nyilatkozatából, amelyből ismét a régi erőpolitizálás fordulatai köszönnek vissza: az RMDSZ elnöke lekezelően nyilatkozik a Székel y Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt vasárnapi székely önkormányzati nagygyűléséről, illetve a két alakulatról, és arra buzdítja az RMDSZes tisztségviselőket, hogy ne menjenek el az SZNT – MPP által szervezett rendezvényre, mert annak nincs semmi értel me. Persze ha objektíven tekintjük a dolgot, akkor Markónak tulajdonképpen igaza van, amikor azt mondja: valódi, mindent átfogó önkormányzati struktúrával csak az RMDSZ rendelkezik, hiszen összehasonlíthatatlanul több polgármestere és helyi képviselője van , mint az MPPnek, az SZNT pedig ilyen formában nem is vesz részt a politikai életben. Más kérdés ugyanakkor, hogy amikor tulajdonképpen mindkét nagygyűlést ugyanazzal a céllal, az autonómiaigények melletti kiállás jeleként hívták össze, relevánse egy ily en összehasonlítás. Markó megnyilatkozása azt jelzi: az RMDSZben úgy értékelik, igen. És itt már egyértelműnek tűnik, hogy a szövetség elnöke a hétvégén az RMDSZ elnökválasztási kampánynyitó beszédét mondta el, mintegy fölskiccelve az általa vezetett al akulat stratégiáját is. Eszerint az RMDSZ kifelé, a román pártok felé együttműködésre való hajlandóságát hangsúlyozza, egy, a választások után esetleg átalakuló kormányban való részvételét sem zárva ki, miközben a magyar közösségen belül konfrontatív polit ikát folytat, azaz a Tőkés László vezette EMNT által – amúgy a két alakulat konkrét stratégiájának hiánya és kompromisszumképtelensége miatt joggal – magára hagyott MPP – SZNTtandem kiszorítását célozza. Ennek egyik kiváltója Szász Jenő MPPelnök múlt het i bejelentése is lehet, amely szerint nem kizárt, hogy pártja önálló jelöltet indít az elnökválasztáson. Ez pedig az RMDSZ számára egyértelműen kedvezőtlen fejlemény, már csak azért is, mert jelöltje, Kelemen Hunor az eddigi felmérések szerint igencsak ros szul áll, népszerűsége messze alatta marad a magyarság számarányának. A várakozásokat alulmúló választási eredmény pedig jelentősen gyengítené az RMDSZ pozícióit egy esetleges kormányszereplésről szóló tárgyaláson, megingatva a nyeregben a most a kabinetbe n való részvétel esélyét közelinek érző, ezért ismét magas lóról beszélő RMDSZvezetőket. Szerző(k): Balogh Levente vissza Román erőfeszítések a mezőgazdasági biztosi posztért Szabadság 2009. szeptemb er 01. A PDL és PSD hétfői koalíciós egyeztetésén felhatalmazták Cristian Diaconescu külügyminisztert, találja meg annak a módját, hogy Románia megszerezze az Európai Bizottságon (EB) belüli mezőgazdasági biztosi posztot. Dan Nica kormányfőhelyettes a tegnapi ülésen ism ertette annak a módozatait, ahogy Románia szert tehet egy kellő fontossággal és jelentőséggel bíró európai biztosi tisztségre, amely egyrészt megfelel a nemzet érdekeinek, másrészt lehetőséget biztosít a súlyának megfelelő véleménynyilvánításra.