Reggeli Sajtófigyelő, 2009. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-09-01
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 09.01 . 38 Fico legutóbbi kinyilatkoztatása, miszerint ő, mint maga az állam, tisztességesen akar bánni a kisebbségekkel, és ezért nem vár el cserébe mást, csak azt, hogy tisztelettel viszonyuljanak az államalkotó nemzethez, egyértelműen alkotmá nysértő. Szlovákia alkotmányában ugyanis egyértelműen írva vagyon, hogy az állam egyáltalán nem egy Robert Fico nevű ember, hanem mindazon pityipalkók egyenként és együtt, akik hivatalos polgárai az államnak. Ez akkor is így van, ha az alkotmány semmiféle jogi relevanciával nem rendelkező preambuluma holmi államalkotó nemzetről is beszél. Mivel végső konklúzióként a szóban forgó preambulum is, meg az alkotmány több cikkelye arról szól, hogy az államot az állam polgárai alkotják és jelentik. Tekintet nélkül arra, hogy milyen nemzetiségűeknek vallják magukat ezek az államalkotó polgárok. Ha Ivan Gašparovič, az államfő nem lenne olyan kirakatbábu, mint amilyen, Fico inkriminált kijelentése miatt azonnal kezdeményezhette volna a kormányfő leváltását. Ugyanezt a zonban megtehette volna a házelnök Pavol Paška, de a legutolsó vén partizán is, aki ott volt a besztercebányai szlovák nemzeti felkelési ünnepségen és hallotta, amikor Fico a rá jellemző pökhendiséggel illemtudásra oktatta a szlovákiai kisebbségeket. Akár az egyszeri szadista tanító bácsi, aki úgy szokta megsimogatni tanítványai arcát, hogy közben megtépte a huncutkájukat… Nem kell elvárni Szlovákia kormányfőjétől, hogy olthatatlan szeretetet érezzen az ország kisebbségei iránt. Különös tekintettel a szlová kiai magyarokra, merthogy minden bizonnyal azokat utasította a szlovák nemzet tiszteletére. Ettől téve függővé, hogy tisztességesen bánike velük az állam vagy sem! Robert Ficónak szíve joga azt szeretni és tisztelni, akit, amit akar. Amint bármely kisebb séginek is joga van őt szeretni, tisztelni, ám akár utálni is. Utóbbit leginkább abban az esetben teheti meg bármely állampolgára a honnak, ha látva látja, hogy a kormányfő gyatrán végzi a munkáját. Vagy azért, mert nem képes felülemelkedni önmaga szűkkebl űségén, primitív nacionalizmusán, avagy „csak“ nem akar, mert úgy tartja, a társadalomban szított gyűlölködés jól elfedi hatalomgyakorlási módszereinek hiányosságait. Teljesen mindegy azonban, hogy valaki zsigerileg ostoba, avagy a haszonlesés okán viselke dik ostoba módon. A lényeg mindenképpen az, hogy bizonyos szinten legalább a látszatra ügyelnie kell egy közéleti tényezőnek. Robert Ficónak ezért mindazokkal tisztességesen kell bánnia, akik törvénytisztelők. vissza Maďarič a HídMost óriásplakátokkampányáról Új Szó 2009. augusztus 31. hétfő, 17:26 | TASR Pozsony | A HídMost párt olyan államnyelvtörvény ellen tiltakozik, amilyet 1999ben elfogadott, mivel a jogszabály két módosításakor nem változtattak azon - nyilatkozt a hétfőn Marek Maďarič kulturális miniszter. A tárcavezető ezzel a Bugár Béla vezette párt kampányára reagált: a HídMost óriásplakátokkal akar rámutatni a törvény abszurditásaira. Maďarič szerint ez a tervezett tudatos törvénysértés elítélendő. "Veszélyes , antidemokratikus precedensről van szó, és hihetetlen, hogy hallgatás övezi, s hogy egy sem szólal meg a kezdeményező elemzők és politológusok közül, akik mindig gondosan értékelik a demokrácia helyzetét" - fogalmazott a Smeralelnök miniszter. Hangsúlyoz ta, a bíráláshoz joga van a Hídnak, ám a törvény nyílt figyelmen kívül hagyásával szerinte Bugárék pártja teljesen "leírja" magát. vissza Dunaszerdahelyi visszhang - a nyelvtörvény politikai buborék! Felvidék.ma . 2009.08 .31. Dunaszerdahelyen az önkormányzati hivatalokban és az egészségügyi, valamint az oktatási intézményekben sem tulajdonítanak kiemelt figyelmet a szeptember elsejétől életbe lépő szlovák nyelvtörvény betartásának. A legtöbb helyen úgy vélik, a rendelet c supán felfújt politikai buborék, ami olyan korlátozásokat tartalmaz, amelyek a többségi magyarlakta közösségekben értelmetlenek, másrészt egy részüknek, így például az államnyelven történő dokumentálásnak és adminisztrációnak eddig is megfeleltek. Dunasz erdahely alpolgármestere szerint a nyelvtörvény rendelkezései aligha befolyásolják majd a polgármesteri hivatal jövőbeni munkáját, ahol mindenki beszél magyarul és szlovákul is, s a hivatalos érintkezésben, a jövőben is azt a nyelvet fogják alkalmazni, ame lyik az ügyfélnek a legmegfelelőbb. Hulkó Gábor alpolgármester, Dunaszerdahely, MKP: