Reggeli Sajtófigyelő, 2009. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-09-07
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 09.07 . 6 levonni. Eddig is nyilvánvaló volt, az említett jogszabály igazi gumitörvény - végrehajtása egyaránt lehet szélsőségesen durva és viszonylag puha, dönt és kérdése, melyik verzió legyen az irányadó Pozsonyban. Ez a döntés azonban a jelekből ítélve még nem állt össze Robert Fico fejében, ami egyfajta pillanatnyi szélcsendet idéz elő. Lehet ez akár vihar előtti csend is - ám nem szükségszerű, hogy a legszéls őségesebb forgatókönyv érvényesüljön Pozsonyban ” Kis Tibor cikke (Nsz) " Orbán Viktor soha ennyire egyértelműen és világosan nem mondta ki " – Kilátások – „ …Ha pedig valakinek nem lenne világos, miről beszél, még egy adalék. A ko rmányzás célja: "magyar ország". Így, két szóban. Hogy a magyar minőség létezhessen. Mert: "a magyaroknak van egy saját látása, ahogyan leírják, megértik a világot". És egy példa erre: Orbán egyik alelnöke - miután tárgyalt az IMF Budapesten járt küldöttei vel - közölte, a Valutaalap és a Fidesz másképp látja Magyarország kilátásait. Tudniillik - Varga Mihály olvasatában - a nemzetközi szervezet nem hajlandó elismerni, hogy a kormány kudarcot vallott és képtelen úrrá lenni a válságon. Sőt. Ami pedig - mint a z előbbiekből is kitűnik - nem magyar látásmód… ” Sebes György cikke (Nszv) A szavakon túl – A Székelyudvarhelyen elfogadott határozatoknak a legjobb esetben hangulati meg hivatkozási értéke van – „ …a romániai magyar társadalmat a törvények szabályozta politikai síkon az RMDSZ képviseli, bejegyzett alakulatként, tagjainak, választóinak és helyi megválasztottjainak arányában őt követi az MPP. A civil szervezetként be sem jegyzett Székely Nemzeti Tanács a társadalmi életben csupán olyan lobbycsoportként képzelhető el, amely a politikai élet szereplőire a legkülönbözőbb módon próbál hatni olykor elfogadható, máskor azonban gyermeteg, megmosolyogtató érvekkel… ” Székedi Ferenc cikke (ÚMSZ) Lehet érzéssel aka sztani? – „ Bármilyen vérlázítónak tűnik is, nincsen abban semmi törvényellenes, hogy a Szlovák Posta illetékese körlevélben hívta föl beosztottjai figyelmét arra, hogy a szeptember elsejétől hatályos államnyelvtörvény értelmében a postai kommunikáció köte lező nyelve a szlovák. A szóban forgó illetékes ugyanis törvénytisztelő állami alkalmazottként semmi mást nem tett, mint a kötelességét teljesítette ” Barak László cikke (Paraméter.sk) E LEMZÉS & H ÁTTÉR Oroszország kisebbségi k omplexusa – A birodalmi múltat nem könnyűvégképp eltörölni – „ Az orosz politikai helyzetet nem lehet megérteni a történelmi háttér számbavétele nélkül ” – írja a The Wall Street Journal véleményrovatában Richard Pipes harvardi történész, aki Reagan elnök i dején a nemzetbiztonsági tanács keleteurópai és szovjet szekciójának elnöke volt. Az orosz közvélemény még ma sem tudta feldolgozni a Szovjetunió szétesését és a nagyhatalmi státus elvesztését, és fogalma sincs róla, hogyan működik a demokrácia. A Nyugat felelőssége is, hogy a jövőben ne az imperialista vágyálmok szövögetése határozza meg Moszkva politikáját (Szabadság)