Reggeli Sajtófigyelő, 2009. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-09-07
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 09.07 . 2 átvállalása ügyében; a pá rt a jövő héten ötpárti egyeztetést kezdeményez a Magyar Nyelv Alapot életre hívó törvénnyel kapcsolatban (Felvidék.ma) R OMÁNIA Kormányon maradnak, de bírálják a kormányzást – Nem akarja politikaival súlyosbítani a gazdasági válságot, ezért nem lép ki a kormánykoalícióból a Szociáldemokrata Párt (SZDP) – legalábbis az elnökválasztás lezajlásáig. Erről határozott az SZDP Országos Végrehajtó Bizottsága a napokban, és a hivatalos álláspontot hangoztatta tegnapi sajtóértekezletén Ioan Mang szenátor (képünkön), a tömörülés Bihar megyei szervezetének elnöke is. A döntés ellenére azonban a szociáldemokraták számos ponton nem értenek egyet a Bockormánnyal (Reggeli Újság) Változások a házbizottságokban – Ser es Dénes Szilágy megyei képviselőt választották meg az RMDSZ háznagyává a törvényhozás őszi ülésszakára a képviselőház keddi, nyitó ülésén. A háznagy tisztét eddig Kelemen Hunor töltötte be, de ő az államfőjelöltsége miatt nem vállalta újból a megbízatást (Reggeli Újság) Az érmelléki magyarságért karikáztak az EMIsek – Biciklitúra az autonómiáért – Harmadik alkalommal pattant kerékpárra tegnap reggel a váradi bazilika előtt az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nagyváradi szervezetének tucatnyi tagja. Céljuk, hogy az Érmelléken át egészen Érmihályfalváig karikázva az idén is felhívják a civil szféra és a politikum figyelmét az itt élő magyarság önrendelkezési jogára, az Érmellék áldatlan helyzetére, valamint a lehetséges megoldásokra (Reggeli Új ság) Mi lesz a román reformokkal? Az államfő fegyverszünetet kért – Az elnök felhívást intézett mind a Demokrata Liberális Párthoz (PDL), mind pedig a Szociáldemokrata Párthoz (PSD), hogy tegyék félre ellentéteiket, ne a küszöb önálló elnökválasztási kampányra, hanem az állampolgárok valós problémáinak megoldására helyezzék a hangsúlyt. Úgy vélte, hogy a kölcsönös támadások " spirálja " súlyosan károsítja a kormányzás képességét, és teljesen megbéníthatja a kommunikációt e két poli tikai alakulat között. Basescu emlékeztetett: a jelenlegi koalíció - amely két teljesen eltérő eszmei irányzatú pártot tömörít - azzal a kettős céllal jött létre, hogy megtegye a reformokhoz szükséges lépéseket, illetve enyhítse a gazdasági válság következményeit (Gazdasági Rádió) Újabb magyarellenes vandalizmus a határon túl! – Festékszóróval lefújták Sepsiszentgyörgy magyar nyelvű feliratát – Ismeretlen tettesek festékszóróval lefújták Sepsiszentgyörgy magyar nyelvű feliratát a székelyföldi város helységnév tábláján, a helyi polgármester szerint ez a provokáció összefüggésben állhat a pénteken tartott székely önkormányzati nagygyűléssel (Nszv.online) Székely terv az autonómiáról – A liberális román elnökjelölt eljárást sürget a nagygyűlés résztvevői ellen ( MN ) Román reakciók a Székely nagygyűlés kapcsán – Több román párt is hevesen reagált a hétvégén megrendezett két székely nagygyűlésre. Míg a NagyRománia Párt (PRM) részéről „ természetes ” rea kciónak számít, hogy a székely autonómiáról szóló „ országos referendumot ” kértek november 22re, addig Crin Antonescu , a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökének vehemenciája meglepően hatott (Manna.ro)