Reggeli Sajtófigyelő, 2009. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-09-03
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 09.03 . 60 "jó beszélgetésük" már volt is - mondta. Mindkét országban erősebbek a pozitív erők, mint a romboló hatásúak - vélekedett a szlovák diplomácia vezetője. A szlovák államnyelvtörvény vitatott módosításáról sz ólva azt mondta: a törvény célja védeni a szlovák nyelvet Szlovákia területén. A jogszabály nem korlátozza a kisebbségi nyelvek használatát, és nem jelent hátrányos megkülönböztetést, és csak a hivatalos érintkezésre vonatkozik - mondta Lajčák. Mindössze a zt akarjuk elkerülni, hogy hivatalos szövegekben csak kisebbségi nyelvet alkalmazzanak, és így a csak szlovákul beszélők ne értsék meg azokat. A szlovákiai kisebbségek helyzetéről úgy nyilatkozott: minden, az Európai Unióban érvényes jog biztosított a szám ukra. Felvidek Ma, SITA, VZS vissza Slota ellen eljárás indult Új Szó 2009. szeptember 2. szerda, 19:04 | TASRPozsony| A törvényhozás összeférhetetlenségi bizottsága ma eljárást indított Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Pár t elnöke ellen, két ügyben. Mindkét indítványt a korrupcióellenes Transparency International nyújtotta be. Az ülésen nem tudott részt venni két kormánypárti képviselő, akik más bizottságok tagjai is, melyek ugyanekkor üléseztek. Éppen ma telt el a beadván y benyújtásától számított 60. nap. Ha a bizottság ma sem indított volna eljárást, akkor a beadvány elévül. A bizottság megbízta Biró Ágnes elnököt, hogy kérjen állásfoglalást Ján Slotától, melyre a nemzeti vezérnek 15 napja van. Ján Senko (Smer) és Ľudmil a Mušková (HZDS) tiltakoztak Biró eljárása ellen, mivel a bizottsági elnö a kulturális biztosság ülésével egy időben hívta össze az ülést. A Trasparency International Slota útlevélellenőrzés nélküli horvátországi útja, és a sugárhajtású repülőgépen tett légi útja miatt fordult a parlamenti bizottsághoz. A magánrepülőgép tulajdonosa, mellyel Slota Horvátországba repült, lapértesülések szerint Katarína Kubáňová, aki a légszennyezésikvótaeladási ügyben állítólag érintett Norbert Havalec felesége. vissza