Reggeli Sajtófigyelő, 2009. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-08-24
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 08.24 . 47 A Die Presse internetes beszámolója végén megjegyezte: Magyarország és Szlovákia bonyolult viszonya Robert Fico kormányának 2006os hat alomra lépése után jelentősen romlott. Budapest a magyar kisebbség jogainak szűkítésével vádolja Pozsonyt, utóbbi viszont elszakadási szándékra utaló folyamatokat vél felfedezni a magyar kisebbség körében. Az események ismertetése során a Der Standard kit ért arra is, hogy Jozef Černek, a révkomáromi kulturális központ igazgatója is részt akart venni a szoboravatáson, azonban azt javasolták neki, hogy ne menjen, mert "túl forró az ügy". Černek szerint a szlovákok sokat köszönhetnek Szent Istvánnak, aki font os reformokat vezetett be a mai Szlovákia területén. MTI, Felvidék Ma vissza Romaellenes demonstráció Korompán Felvidékma 2009.08.23. A közbiztonságért és a romák ellen tüntettek a keletszlovákiai Korompán. A Szlo vák Testvériség többnyire feketébe öltözött és borotvált fejű 80100 hívéhez a város központjában mintegy 300400 helyi és környékbeli lakos is csatlakozott. A be nem jelentett tüntetés miatt a rendőrség felvonult, a főtér közelében készenlétbe helyeztek egy vízágyút és egy lovasrendőri egységet. Őrizetbe vették Marián Kotlebát, a Szlovák Testvériség volt vezetőjét, aki a tüntetésre tartott. A korompai romatelep több száz lakójának többsége már tegnap elhagyta lakóhelyét. Felvidék Ma, MR vissza Orbán Viktor kiáll Sólyom László mellett, az MDF nem Felvidékma 2009.08.23. Orbán Viktor a vasfüggöny megnyitásának 20. évfordulója alkalmából a Thüringiai Tartományi Kormány által szervezett megemlékezésen arról is beszélt, hogy teljes mellszélességgel kiáll Sólyom László mellett. A Fidesz elnöke a köztársasági elnök meghiúsított szlovákiai látogatásával összefüggésben elmondta: támogatja azokat, akik diplomáciai úton a szembenállás megoldásán dolgoznak. Szerencsés lett voln a, ha Sólyom László magyar és Ivan Gašparovič szlovák államfő közösen avatja fel Szent István szobrát - mondta Viniczai Tibor a budapesti szlovák nagykövetség előtt tartott vasárnapi sajtótájékoztatóján. Az MDF elnökségi tagja szerint a magyar kormánynak " aktív országimázst" kellene folytatnia Szlovákiaszerte. Arra a kérdésre, hogy ki hibázott akkor, amikor Sólyom Lászlót pénteken nem engedték be Szlovákiába, azt mondta, hogy nem voltunk elég körültekintőek, nem vettük figyelembe azt az érzékenységet, ame ly abból fakad, hogy Szlovákia egy "friss nemzet". Felvidék Ma, Inforádió vissza "Ha én lennék Sólyom László..." Felvidékma 2009.08.23. Ezzel a címmel közölt virtuális elmélkedést az egyik dunaszerdahelyi - a hely i Villa Rosa vendéglő népszerűsítésére "szakosodott" - hírportál. A cikkből Sólyom László magyar államfő megtudhatja, mit és hogyan kellett volna cselekednie :) ... Nos, kétséges, hogy Sólyom László megannyi tanácsadó mellett további virtuális tanácsokra szorulna, de ha mégis, a "Veni Vidi Vici" névvel fémjelzett "alkotásból" megtudhatja, hogy fel kellett volna hívni Ivan Gašparovičot, hogy együtt ünnepeljenek Komáromban, ott még szlovákul is köszöntenie kellett volna a résztvevőket, meg ilyesmi... (Aki t eljes egészében olvasni kívánja a teendőket, semmi akadálya, ITT megteheti). Megjegyzendő, hogy a portál olvasói nem értenek egyet a javasoltakkal, most, mikor ezeket a sorokat "papírra" vetem, mindössze 29%nyian gondolják azt, hogy a szlovák államfőnek i s ott kellett volna lennie a komáromi szoboravatáson.