Reggeli Sajtófigyelő, 2009. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-08-24
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 08.24 . 39 Példát statuálnak? Daniel pátriárka prédikációjának középpontjában a két megye románsága állt. Mint az egyházfő kiemelte, bár alig százezren vannak, ami kis közösségnek számít, hihetetlenül szorgal masak és igen vallásosak az itt élő románok. Selejanról szólva elmondta, bölcs és nem fanatikus patrióta, aki nagyban hozzájárul az etnikumok és vallások közötti párbeszéd alakulásához. „Kovászna és Hargita megye egy kis Európa, a különböző felekezetű és n emzetiségű emberek együttélési modellje” – hangoztatta a pátriárka. A szertartás keretében érsekké szentelt Ioan Selejan beszédében kiemelte, 15 éves székelyföldi tevékenysége során a két megyében 130 ortodox templomot újítottak fel, miközben 30 új épült, továbbá hat kolostort és kápolnát húztak fel. Az egyházfő sajnálatát fejezte ki ugyanakkor amiatt, hogy az általa vezetett egyházkerületet nem lehetett egyúttal érsekségi rangra emelni, mivel az túl fiatal, az ortodox egyház törvényei szerint legalább 300 évig kell püspökségként működnie, hogy magasabb rangra lehessen emelni. Selejan azonban bizakodó. „Háromszáz év múlva is itt lesztek a Kárpátok tövében?” – tette fel a kérdést az egybegyűlteknek, akik hangos igennel válaszoltak. Vadim nagytakarítana A rom ánok egysége át fogja őket segíteni minden nehézségen – fogalmazott Csíkszeredában Emil Boc kormányfő, aki – mint hangsúlyozta – éppen ematt nyugodt lelkiismerettel távozott a székely városból. A kormányfő arra is kitért, hogy azért érkezett Csíkszeredába, mert különleges embernek tartja Selejant. Szintén az újdonsült érseket méltatta Mircea Geoană, a szenátus elnöke, aki energikus személyiségnek és jó gazdálkodónak nevezte az egyházfőt. Nem elégedett meg azonban Selejan méltatásával Corneliu Vadim Tudor, a ki leszögezte: a nagyszerű emberért érkezett a Székelyföldre, illetve azért, hogy a román állam ingatlanjairól leszedje a magyar lobogókat. „A Magyar Köztársaság zászlóit láttam a román állam épületein. Nincs amit ott keresniük. Meg fogom kérni Emil Bocot, hogy segítsen fel a vállára, hogy tudjam eltávolítani a lobogókat” – fogalmazott a nagyromániás pártelnök. Régi álom vált valóra Az ortodox egyház Hargita és Kovászna megyei püspökségének az ünnepre kiadott sajtóközleménye arra emlékeztet, hogy 15 évvel ezelőtt a székelyföldi románok nagyon régi álma vált valóra, ugyanis még 1936ban kérelmezték a különálló püspökség létrehozását. Azután már csak a rendszerváltást követően emelték fel ismét a szavukat, míg végül 1994ben létrejött az önálló egyházkerület ük. Az azóta eltelt időszakban 24 templomot, hat kolostort, 20 parókiát építettek fel, 39 templomot restauráltak, illetve két iskolai, egy kórházi és egy börtönkápolnát alakítottak ki – mutat rá a püspökség által kiadott dokumentum, amelyben a szerkesztő a rra is kitér, hogy 2009re a székelyföldi püspökség elérte, hogy romániai viszonylatban Hargita és Kovászna megyében a legnagyobb az ortodox templomok sűrűsége, ha egy román nemzetiségű lakoshoz viszonyítják az egyházi létesítmények számát. „Egy olyan szeg ény és szélfútta egyházkerületben, mint a Hargita és Kovászna megyei, az egyház nem akar meggazdagodni, itt a rászorulók megajándékozására kell koncentrálni” – fogalmazott a közleményben Ioan Selejan egyházfő, aki a román ortodox egyház június 18 – 19i zsin atján kapta meg az érseki rangot. Szerző(k): Bálint Eszter vissza Két nagygyűlést szerveznek? Krónika 2009. augusztus 24. Miután az SZNT bejelentette, hogy szeptember 5én Székelyudvarhelyen szervezi meg a székelyföldi önko rmányzati nagygyűlést, az RMDSZ és az EMNT a hétvégén közölte, szeptember 4én Csíkszeredába várják a választottakat. Izsák Balázs SZNTelnök szerint nem baj, ha kétnapos rendezvénnyé válik a nagygyűlés és két helyszínen szervezik meg. Hasonlóan nyilatkozo tt Thamó Csaba, az MPP Hargita megyei szervezetének elnöke is. A politikusokat még nem hívták meg az RMDSZ és az EMNT csíkszeredai nagygyűlésére. Toró T. Tibor, az EMNT alelnöke úgy nyilatkozott, ha mindkét rendezvényt megtartják, akkor a székelyföldi képv iselők vegyenek részt mindkettőn. Csíkszeredába hívja össze a székelyföldi önkormányzati nagygyűlést az RMDSZ, és szeptember 4én, tehát egy nappal korábban, mint ahogy azt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) korábban összehívta – nyilatkozta a hétvégén Kelem en Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Cáfolta ugyanakkor azt a korábbi hírt, hogy erre a nagygyűlésre csak az RMDSZ önkormányzati képviselőit, polgármestereit hívnák meg.