Reggeli Sajtófigyelő, 2009. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-08-19
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 08.19 . 20 kell. A gyakorlatban ez a rendszer addig működött, amíg a román politika nagy nyomás alatt tartotta a magyarságot. A kompromisszumok eljövetelével ez a struktúra már nem bírta a különböző érdekcsoportok feszítését, és jelentős politikai erők váltak ki az RMDSZből. Nem tagadom: ezek az erők nem nélkülözték a választói támogatást sem. Jelentőségük lemérhető volt az előző EPválasztáson, amikor az RMDSZ kompromisszumos poli tikáját túl puhának tartó, annak eredményeit keveslő választói csoportok nagy számban támogatták Tőkés László püspök urat. Az ő és az RMDSZ – és személy szerint Markó Béla elnök úr – dicséretére válik, hogy a választók üzenetét megértették, és a személyes sérelmeket, partikuláris érdekeket félre téve létrehozták az új Magyar Összefogást. Ez a lépés, amely a magyar közösség és a választók szempontjából mindenképpen üdvös, egy csapásra két nyulat is kiugratott a bokorból. Fut a nyúl a mezőn… Egyfelől k iderült, hogy az RMDSZ korábbi „leszűkülésének” nyertesei egzisztenciálisan és politikailag egyaránt fenyegetve érzik magukat a Magyar Összefogás által. Olyan sajtó- és politikai körökről van itt szó, akik az elmúlt években abból csináltak maguknak munkát és megélhetést, hogy magyarországi példákat importálva kinyilatkoztatták, az erdélyi közélet szereplői közül ki az, aki „európai”, „politikailag korrekt”, „toleráns”, és ki az, aki nem. Most attól tartanak, hogy kiborulnak ebből a saját maguk által piedesz tálra emelt döntőbírói székből, mert egy szélesebb összefogásra alapuló közéletben esetleg nem lesz igény az intoleráns, mucsai, politikailag inkorrekt szereplőket leckéztető népoktatókra. Az önjelölt tanító nénik és bácsik most pánikolnak. Másról nem tudn ak értekezni, ezért úgy kell nekik a politikailag elfogadhatatlan, és ezért kiközösítendő erdélyi magyar, mint egy falat kenyér: ha nincs, hát ki kell találni. Az egész cirkusz mögött azonban nem nehéz meglátni az igazi okokat: a felháborodás a Magyar Össz efogásnak szól. Ez váltotta ki a pánikot, mert megmutatta, hogy az RMDSZ komolyan gondolja nemzeti érdekképviseletjellegét, és nem kívánja összehúzni magát törpe méretűre csak azért, hogy kényelmes pocsolyája legyen néhány ideológiailag beszűkült, megélhe tési megmondóembernek. … és énekel Másfelől talán még nagyobb pánikot és felháborodást váltott ki az Összefogás a minden együttműködést elutasító MPPvezetés köreiben. Míg az MPP tagságának és szavazóinak igen tekintélyes része üdvözölte és szavazata ival is támogatta a kezdeményezést, a párt kétes legitimitású elnökének klikkje igencsak kimutatta a foga fehérjét ebben a kérdésben. Kiderült, hogy az ő lételemük a szembenállás, a végletekig kiélezett konfliktus. Ahogy a másik oldalon kell a kirekesztő s zélsőjobboldali, úgy kellenek nekik – magyarországi tanítómestereik példáját követve – a hazaáruló kommunisták, akiket gyűlölni- és akik ellen a végsőkig harcolni lehet. Az Összefogás viszont pont púpnak kell a hátukra, hiszen középen állva megakadályozza a konfliktus és a káosz kiteljesedését. Jin és jang A nemzeti érdekeket a csoportérdekek fölé emelő Összefogással azok nem tudnak kibékülni, akiknek lételemük a folyamatos belső konfrontáció. Az Összefogás legfőbb bűne az, hogy megakadályozza egy ol yan bipoláris politikai rendszer kialakulását, ahol boldog szimbiózisban, egymásra átkokat szórva, de egymás torkát el nem engedve hempergőzik a két harcoló fél. Nem számít, ha közben semmit nem tudnak megoldani, mert semmiben nem értenek egyet, sőt az sem számít, ha a szavazók végleg rájuk unnak, és elmennek inkább román pártokra szavazni. Számukra ez a jin és jang mennyei egyensúlya, egy önmagáért való és önmagában tökéletes rendszer. Hagyja őket békén mindenki, akinek ez nem tetszik. Ebbe a „tökélybe” ro ndít bele a Magyar Összefogás, és megzavarja a harmonikus küzdést. Nem csoda, hogy röpködnek rá a nyilak mindkét harcoló fél oldaláról, és mindkét fél azt követeli az Összefogás híveitől, hogy válasszanak szekértábort és szálljanak be az adokkapokba. Én n em fogok.