Reggeli Sajtófigyelő, 2009. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-08-17
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 08.17 . 6 Cikkek: Véget ért a Nyári Egyetem Reggeli Újság 20090817 Befejeződött szombaton a 8. Kárpátmedencei Nyári Egyetem, melyet a Temesvári Magyar Diákszervezet, a Partiumi K eresztény Egyetem Diákszervezete és a Rákóczi Szövetség szervezett, és amelynek a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) adott otthont. A rendezvénnyel az volt a céljuk a szervezőknek, hogy az anyaországi és a határon túli egyetemisták kapcsolatot te remtsenek vagy ápolják a már meglévőt, mindemellett szakmailag is fejlődjenek. A többnapos nyári képzésre a Partiumból, Erdélyből, Magyarországról, a Felvidékről és Kárpátaljáról is érkeztek fiatalok, akik már az első este össze is ismerkedtek egymással eg y buliban. A jó hangulatú fogadtatást követő napokban megkezdődtek a szakosztályok szerinti – orvostudományegészségügy, politológiaközgazdaságtan, műszaki tudományok, művészetek – szekcióülések. A nyári egyetem utolsó napját is kihasználták a fiatalok ar ra, hogy együtt legyenek, szórakozzanak. A PKE hátsó udvarán bográcsoztak, beszélgettek, igyekezték kiélvezni a búcsúzkodás előtti időt. A szombati program egyik fő eseménye az „emlékjelhagyás” volt: a felsőoktatási intézményhez közeli klubban a nyári egye tem részvevői a festett tenyerüket a falra nyomták, kezük mintáját alá is írták. A bográcsozás után csapatjáték következett. A napot a PKE belső udvarán megtartott búcsúbulival zárták a fiatalok. Elmondásuk szerint a nyári egyetem igen tartalmas volt mind a szakmaiság, mind a kulturális programok terén. A szervezők megmutatták a várost mindazoknak, akik még eddig nem voltak Nagyváradon. A tanulás mellett szórakoztak is, a búcsúnapon egy láthatóan jól összeszokott társaság köszönt el egymástól. vissza Ladányi Norbert Jakšić: Hátrányos megkülönböztetésben élnek a szerbek a régióban – MAGYARORSZÁGON SEM KIELÉGÍTŐ A SZERB KISEBBSÉG HELYZETE Vajdaságma.info 2009. augusztus 16. [17:18] Miodrag Jakšić, a szerbiai szórványügyi mini sztérium államtitkára szerint a kisebbségben élő szerbek hátrányos megkülönböztetésben élnek a régió néhány országában, így Albániában, Horvátországban, Szlovéniában, Montenegróban és Magyarországon. Az Albániában élő szerbek a legveszélyeztetettebb kisebb ség Európában, mert nincs joguk saját nyelvük használatára és a felekezeti hovatartozás szabad vállalására sem. Enver Hodzsa uralkodása idején többségük nevét is megváltoztatták, amit ma sem tudnak visszaszerezni, olvasható a szórványügyi minisztérium közl eményében. Az államtitkár szerint a horvátországi szerbek gondjai „nagyok és ismertek”, attól kezdve, hogy nem adják vissza nekik lakójogukat egészen addig, hogy nem fizetik nyugdíjukat és nem tartják tiszteletben a nemzeti kisebbségek jogairól szóló törv ényt. Magyarországon a szerbek a 13 elismert nemzeti kisebbség közé tartoznak, de már tizenhét éve hiába várnak arra, hogy elfogadják a törvényt, amely szerint joguk lenne parlamenti képviseletre, pedig ezt a magyar állam és az alkotmány is szavatolja, vél ekedik Jakšić. (Beta) vissza Basescu bízik a gazdasági növekedésben MNO 2009. augusztus 16. 17:49 Traian Basescu államelnök is hisz a 2010es gazdasági növekedésben. Ezt egy nappal azután nyilatkozta, hogy Emil Boc kor mányfő Kolozs megyei látogatásán pénteken kijelentette, úgy hiszi, hogy 2009 utolsó negyedében meg lehet állítani a gazdasági csökkenést, és 2010 első negyedében enyhe gazdasági növekedésünk lesz. Az államelnök elmondta, hogy a gazdasági válság miatt két lábbal a földön kell lenni, de így is azt állítja, hogy 2010ben már Románia számíthat a gazdaság növekedésére. vissza