Reggeli Sajtófigyelő, 2009. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-08-17
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 08.17 . 4 parlame nttel rendelkezik a szlovákság, ahol például olyan törvényt is elfogadhatnak, mint az államnyelv védelméről született törvény. Beszédében Magyarországot és a magyar politikusokat támadta, akik szerinte még mindig nem tudják elfogadni, hogy már nem létezik NagyMagyarország és Szlovákia önálló állammá alakult és saját különálló politikát folytat (Felvidék.ma) Nacionalisták harca: Kotleba nekiment Belousovovának – A Szlovák Testvériség vezetője tudathasadásos pártnak nevezte a S zlovák Nemzeti Pártot, mivel azok támogatták Szlovákia csatlakozását a NATOba, de ugyanakkor a az Északatlanti Szövetség repülőgépei bombázták is Szerbiát. Kotleba szavait a megemlékezők közül többen is helyeselték és egy húszfős csoport azt skandálta, hogy miért veri a rendőrség a szlovákokat? (Felvidék.ma) Új Szó: Csak egyoldalú az igény az MKPHíd együttműködésre – „ Országos szinten nehéz lesz valódi együttműködést kialakítani a két párt között, akadályozza ezt a két pártel nök személye is ” - véli az Új Szó. Bugár Béla , a HídMost elnöke a Sme.sknak adott interjújában továbbra is Csáky Pált , az MKP elnökét és Duray Miklóst hibáztatja azért, hogy eredménytelenek voltak a tavaszi tárgyalásaik az MKP vezetésével, ezért ő és kép viselőtársai kiléptek a pártból. Bugár szerint Csáky Pál teljesen kudarcot vallott. „ Pártelnökként egyesítenie kellett volna az eltérő nézeteket, nem kezelhetnek ellenségként mindenkit, aki más véleményen van ” – jelentette ki Bugár . Úgy látja, hogy Csáky á ll az útban. „ Mi mást gondoljunk, amikor kijelenti, hogy akkor sem fog velünk együttműködni, ha az MKP nem jut be a parlamentbe ” – magyarázta Bugár . Úgy véli: az is az MKP hibája lesz, ha az őszi megyei választások előtt nem tudnak megegyezni, és egymás el len indul a két szlovákiai magyar párt (MTI) A RÉGIÓ HÍREI ➢ V ILÁGTÜKÖR Magyar EUnagykövet – Herman János személyében először nevezett ki az Európai Bizottság uniós nagykövetet az EU 12 új tagállamából - a magyar diplomata szeptembertől vezeti majd Brüsszel oslói és a reykjavíki képviseletét. Brüsszel eddig még mindig csak a régebbi tagországokból választott ilyen magas posztokra diplomatákat (NOL) V ÉLEMÉNY , PUBLICISZTIKA , INTERJÚ AUTONÓMIA ALULNÉZETBŐL – „ A székelyföldi roma és székely közösségek közti sorozatos konfliktusok ismét időszerűvé teszik a romákkal való kapcsolatok újragondolását. Határokon innen és túl. Nálunk is, akárcsak Magyarországon, egyértelműen kiderült, hogy az eddigi gy akorlat, azaz a kérdés nyílt vagy leplezett szőnyeg alá söprése, többé nem tartható fenn. A romák számaránya a székelyföldi települések jelentős részén viharos gyorsasággal növekszik, s egyre több az olyan, egykor nagynevű székely település is (Bölön példá ul), ahol a roma népesség került többségbe. A kialakuló feszültségek orvoslásának kísérleteit jobbára két szélsőséges nézet uralja. Egyik a rasszizmus, mely szerint a roma népesség asszimilálhatatlan, együttélésre képtelen embercsoport, mellyel szemben egy etlen hatékony védekezés képzelhető el: a településről való elűzésük. A másik - nem kevésbé elfogult - nézet