Reggeli Sajtófigyelő, 2009. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-08-01-03
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 02.02 . 26 minőségéért, egy hatékony adminisztrációhoz pedig szükség van a pénzügyi és adminisztratív intézkedések hatékonyságának növekedésére. Băsescu szerint a két kormánypárt – a PDL és a PSD – egyaránt elkötelezte magát az autonómiai szint növelésére, illetve a decentralizációs folyamat folytatására. Az államelnök kitért az újságírói kérdések elől, és sietve távozott. Visszaté rve a feleségéért, Băsescu is meglátogatta a Kiállító Pavilont, ahol mintegy húsz percet töltött. A Romániai Falvak Szövetsége vasárnap kezdte el munkálatait, a nagygyűlés augusztus 5én zárul. Mamaián több mint 250 falu polgármestere van jelen, a gyűlésr e meghívták a miniszterelnököt és több minisztert is. Emil Drăghici, a szövetség elnöke kifejezte reményét, hogy az említett meghívottak részt vesznek majd az értekezleten. vissza Nincs esélye a független elnökjelölteknek? S zabadság 2009. augu sztus 01. ÖSSZEFOGLALÓ Egy százalékkal előzte meg a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Konzervatív Párt (PC) alkotta szövetség a DemokrataLiberális Pártot (PDL) a legfrissebb közvéleménykutatás szerint. A CCSB által végzett felmérés értelmében, ha jövő vasárnap lennének az elnökválasztások a román szavazók több mint egy harmada adná voksát Traian Băsescura. A felmérés Nati Meir független elnökjelölt megrendelésére készült. A megkérdezettek pártpreferenciái alapján a következő sorrend alakult ki: PSD+PC 34 százalék, PDL 33 százalék, PNL 19 százalék, PRM 7 százalék, RMDSZ 4 százalék. A választók 52 százaléka egyetért azzal, hogy a szavazást tegyék kötelezővé, 43 százalék ellenzi, 5 százaléknak pedig nincs véleménye erről. Ami az elnö kjelölteket illeti, továbbra is Traian Băsescu vezet 37 százalékkal, őt Mircea Geoană követi 24,2 százalékkal, a harmadik Crin Antonescu 20 százalékkal, majd C. V. Tudor 8,6 százalékkal és Radu herceg 6,4 százalékkal. A CCSB adatai szerint Meir és Kelemen Hunor (RMDSZ) a szavazatok 1,5 – 1,5 százalékát nyerné csupán el. Amennyiben a jelöltek közt lesz Sorin Oprescu, Bukarest független főpolgármestere, valamennyi jelölt veszítene támogatottságából, de a legjobban Băsescunak és Geoanának csökkenne a szavazótábo ra. A népszerűségi listát továbbra is a jelenlegi államfő vezetné 34,3 százalékkal, Geoană 22,1 százalékot, Antonescu 18,2 százalékot, maga Oprescu pedig 9 százalékot kapna. Ha Băsescu és Geoană között kerülne sor a második fordulóra, az államfő 53 – 47 ará nyban győzné le szociáldemokrata ellenfelét. Ugyanez lenne a helyzet abban az esetben is, ha történetesen Oprescu jutna Geoană helyett a második körbe. Egy Băsescu – Antonescu kettős esetén az arány 55 – 45 lenne a mostani elnök javára. A felmérés szerint a s zavazók 69 százalékát érdekli az őszi elnökválasztás. A megkérdezettek 56 százaléka inkább pártjelöltre szavazna, és csak 19 százalék részesítené előnyben a függetleneket. A CCSB kutatása is visszaigazolja: bár továbbra is vezeti a népszerűségi listát, Bă sescu támogatottsága fokozatosan csökken. Elemzők szerint az államfő ezért ad olykorolykor bizonytalanságának hangot, ami jelöltségét illeti. Traian Băsescu pár nappal korábban azt nyilatkozta: még nem tudja, hogy elfogadjae a PDL felkérését, egyelőre R ománia aggasztó gazdasági helyzete foglalkoztatja, az ezzel kapcsolatos gondok terhe alatt telnek hétköznapjai, nem azzal, hogy lesze következő mandátuma. Ludovic Orban liberális politikus szerint Băsescu egyáltalán nem biztos a győzelmében, azért halasz tgatja a döntést a jelölés vállalásáról. A gazdasági helyzetről való szónoklat csak arra jó, hogy elterelje a közvélemény figyelmét a valós dilemmáról. Egyes értesülések szerint amennyiben Băsescu mégsem vállalná a megmérettetést, a PDL Emil Boc kormányfő t indítaná az elnökválasztásokon. Băsescuval ellentétben C. V.Tudor csak úgy duzzad az önbizalomtól. Tegnapi sajtóértekezletén elmondta: néhány nap alatt 100 000 támogató aláírást sikerült összegyűjtenie. A PRM elnöke biztos abban, hogy bejut a második fo rdulóba. Véleménye szerint Sorin Oprescu esetleges indulása az elnökválasztásokon a legkevésbé befolyásolja