Reggeli Sajtófigyelő, 2009. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-08-08
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 08.08 . 25 Sorin Apostutól a polgármesteri hivatal sajtóosztályán keresztül k értük, hogy reagáljon a miniszter átiratára, valamint az ebben megfogalmazott álláspontra; a polgármester a mobiltelefonját nem veszi fel. Amint választ kapunk, visszatérünk a témára. RMDSZ: Paleologu álláspontja korrekt “A kolozsvári RMDSZfrakció egyet ért az átirat tartalmával, Theodor Paleologu korrekt álláspontot fogalmazott meg” – kommentált megkeresésünkre László Attila kolozsvári alpolgármester. Kérdésünkre, hogy mi történt azzal az aláírásgyűjtéssel, amit az EPkampány során kezdeményeztek Kolozsv áron egy, a feliratokról szóló határozattervezet benyújtására, László elmondta, jelenleg 12 ezer aláírásnál tartanak; mivel önkéntesek csak a kampány során álltak rendelkezésükre, jelenleg a 13 helyi szervezet gyűjti az aláírásokat. Az alpolgármester becsl ése szerint szeptemberre lesz meg a tervezet benyújtásához szükséges 14 ezer aláírás. Csoma Botond városi tanácsos szerint a miniszter átirata nagyban segít majd a “táblaügy” pozitív végkifejletében. Annál is inkább, mert a polgármester maga is kérte a s zaktárca véleményét az ügyben. vissza Elkezdte az oktatásinevelési támogatás kifizetését az Iskola Alapítvány Transindex • 20090808 Az Iskola Alapítvány megkezdte a 20082009es tanévi „Szülőföldön magyarul” Nevelésiok tatási, valamint tankönyv- és taneszköztámogatások kifizetését. Július végén az Iskola Alapítvány projektirodája 3081 gyerek után bankkártyájára történő átutalással folyósította a támogatást, augusztus első hetében 19 163 gyerek után folyósította a támoga tást azoknak a szülőknek, akik postán kérték az összeg kifizetését. Az iskolakezdésig a projektiroda közel 82 000 gyerek után utalja és postázza a támogatást. (sajtóközlemény) vissza Băsescu: a kettős állampolgárság megadása senkit nem sért Transindex • 20090808 Senkit nem sértett meg Románia azzal, hogy egyszerűsített eljárással adja meg a román állampolgárságot a határon túl élő, korábban ezt a státust akaratukon kívül elvesztő románoknak és leszármazottaiknak – jelentet te ki pénteken Traian Băsescu. A határon túli román újságírók találkozóján felszólaló államfő szerint az állampolgárság megadásával Románia hatékonyabban tud fellépni a határon túl élő románok jogainak védelmében, szorosabb partneri viszonyt alakíthat ki velük. Băsescu szerint az Európai Unió megértette a román lépést, az állampolgárság megadásának egyszerűsítését, amire "a határon túli románokkal szembeni rossz bánásmód" miatt volt szükség. A kormány áprilisban, a románmoldáv diplomáciai konfliktus ke llős közepén határozta el, hogy módosítja az 1991 óta hatályban lévő állampolgársági törvényt.A rendelkezés kibővíti azoknak a leszármazottaknak a körét, akik állampolgársági kérvénnyel fordulhatnak a román államhoz. A beadványok elbírálási idejét hat hóna pról öt hónapra csökkentették. Az EU diplomatái aggályukat fejezték ki amiatt, hogy Románia tömegével adja meg az állampolgárságot a moldovai románoknak, mintegy beengedi őket az unió munkaerőpiacára. vissza Boc: nem kívánok indulni az elnökválasztásokon Transindex • 20090808 Nem akar indulni az őszi elnökválasztásokon Emil Boc kormányfő. A közszolgálati rádiónak kijelentette, ez a PDLben fel sem merült, a demokraták jelöltje Traian Băsescu. Kedden Vasile Blaga PDL főti tkár beszélt arról, hogy bár biztos abban, hogy Băsescu indul majd a választásokon, Emil Boc pártelnök is szóba jöhet. Szerdán Traian Băsescu azt mondta egy televíziós szereplés során, még mindig nem döntötte el, hogy indule a választásokon vagy sem. (med iafax.ro) vissza Băsescu: a kormány lényegtelen csatározásokkal van elfoglalva, a gazdasági feladatok helyett Transindex • 20090808