Reggeli Sajtófigyelő, 2009. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-08-06
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 02.02 . 25 Romáink nem tekinthetik mag ukénak a többségi társadalmak erkölcsi rendjét, mert ha annak tekintenék, önnön kiközösítésüket is erkölcsösnek kéne tekinteniük. Bíró Béla | 20090806 08:33:07nyomtat | elküld A romákat ért újabb magyarországi támadások, akárcsak a székelyföldi romamagy ar konfliktusok arra utalnak, hogy bár a roma népesség minden keletközép európai társadalomban konfliktusforrás, a romamagyar kapcsolatokban a konfliktusok sajátosan súlyos változata alakulhat ki. A romákat ért újabb magyarországi támadások, akárcsak a székelyföldi romamagyar konfliktusok arra utalnak, hogy bár a roma népesség minden keletközép európai társadalomban konfliktusforrás, a romamagyar kapcsolatokban a konfliktusok sajátosan súlyos változata alakulhat ki. Jogosan merülhet fel a kérdés: mi ért? Mi lehet az, ami a romamagyar viszonyt különösen kiélezetté teszi? Egy lehetséges válasz: a magyar nacionalizmus. Ez a vélemény azonban tarthatatlan. Mert azt is meg kellene magyarázni, hogy ha a magyar valóban nacionalistább, mint a szomszédos nem zetek (ami egyáltalán nem biztos, sőt számos tény az ellenkezőjét látszik – de legalábbis évtizedeken át látszott – bizonyítani), mitől vált nacionalistábbá? Az a feltevés ugyanis, hogy a nacionalizmus hátterében genetikai adottságok bújnának meg, szinté n tarthatatlan. Egyrészt színtiszta rasszizmusról árulkodik. De még ha a rasszizmusnak lehetnének is tudományos alapjai, a magyarság esetében a született intolerancia vádja szerfelett ingatagnak bizonyulhatna, hiszen a magyarság közismerten a térség egyik genetikailag legkevertebb nemzete. Az okok tehát csakis társadalmiak lehetnek. Ha megnézzük a magyarországi társadalmat vagy a Székelyföld világát, mindkettőre az erőteljes asszimiláló erő jellemző. Annak ellenére ugyanis, hogy közvetlenül Trianon után Magyarország még mindig, legalább a mai Romániáéval vagy Szlovákiáéval vetekedő etnikai sokszínűséget mutatott, mára gyakorlatilag minden kisebbség eltűnt: Magyarország egynyelvű, egykultúrájú állammá alakult. S ugyanez volt a helyzet, gyakorlatilag a C eauşescu korszakig, a Székelyföldön is. Még az idetelepedett románok jelentős része is asszimilálódott vagy megindult az asszimiláció útján. A roma népesség esetében azonban az asszimilációs modell nem látszik működőképesnek. És nem csak nálunk. Nyugat E urópa számos államában sem. Főként és korántsem véletlenül: az asszimilációs modell mintaállamának tekintett Franciaországban sem! A színes bőrű és arab vendégmunkások másodikharmadik generációs leszármazottjai ugyanolyan „asszimilálhatatlanoknak” mutat koznak, mint a mi romáink. S az okok is ugyanazok. A társadalmon kívüliség. A többségi társadalmak nyelvi és bizonyos mértékig kulturális szempontból is asszimilálták őket, a munkanélküliség, a nyomor, a többségi társadalom (asszimilációt is megalapozó) na cionalista reflexei azonban elkerülhetetlen disszimilációhoz vezettek. A korábbi szokásaikhoz „visszatért” valójában új helyzetükhöz „illő” szokásrendet kialakító „idegeneket” a társadalom perifériájára taszították. A franciaországi külvárosok kisebbségi fiataljai és a mi romáink nem tekinthetik magukénak a többségi társadalmak erkölcsi rendjét, mert ha annak tekintenék önnön kiközösítésüket is erkölcsösnek kéne tekinteniük. Immorális és törvénytelen cselekedeteikkel viszont a többség rasszista reflexei t igazolják vissza. De mert vesztenivalójuk nincs, semmi nem tarthatja vissza őket a „társadalomellenes cselekedetektől”. És ebben nincs semmi rendkívüli. Gondoljunk a Tiszta szívvel József Attilájára: „Tiszta szívvel betörök, /ha kell embert is ölök. /E lfognak és felkötnek, /áldott földdel elfödnek /s halált hozó fő terem gyönyörűszép szívemen.” Ez a vers a bűnözőnek aposztrofált romák nemzeti himnusza is
