Reggeli Sajtófigyelő, 2009. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-07-25-27
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 02.02 . 34 médiában saját nyelvükön legyen biztosítva számukra műsorszórási idő. Lényeges, hogy az állami szervek ne szabályozzák túl e zt a területet, különös tekintettel a magán médiára, amelynek elvben a nyelvi szabadságon kell alapulnia.” A főbiztositt is hangsúlyozza a jogrendszer egészével összhangban lévő értelmezés fontosságát. Idézi a kisebbségvédelmi keretegyezmény 10. cikkét, am ely szerint minden nemzeti kisebbséghez tartozó személynek a véleménynyilvánítási szabadsága magába foglalja „az információk, az eszmék megismerésének és közlésének szabadságát a kisebbség nyelvén, országhatárokra tekintet nélkül és hatósági szerv beavatko zása nélkül.” Itt a kisebbségi főbiztos médiával kapcsolatos saját korábbi iránymutatására is hivatkozik, amely szerint „egyes nyelv(ek) támogatását célzó intézkedések nem korlátozhatják más nyelvek használatát” , valamint „bármely nyelv támogatását célzó intézkedések a műsorszórással terjesztett médiában nem károsíthatják meg a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeket jogaiknak élvezetében. A kisebbségi nyelvű műsorszórással terjesztett médiában a feladatokat és korlátozásokat világosabban kell megfogalm azni, különösen a nem kisebbségi nyelvnek számító idegen nyelvekre vonatkozó szabályok ellenében.” Továbbiakban az államnyelv egyéb területeken történő használatát szabályozó rendelkezésekkel foglalkozik. Itt kiemeli a törvénynek azt a rendelkezését, ame ly a rendőrség és a fegyveres testületek számára az államnyelv kizárólagos használatát írja elő. Ehhez kapcsolódóan a főbiztos javasolja annak megfontolását, hogy a törvényben utalás történjen a kisebbségi nyelvek használatára vonatkozóan azokon a területe ken, ahol a nemzeti kisebbségek nagy koncentrációban élnek. Ismét egy korábbi főbiztosi dokumentumra hivatkozik (A multietnikus társadalmakban folytatott rendőri tevékenységről szóló 2006. februári ajánlás), melynek 13. pontja javasolja, hogy a rendőrség „ biztosítsa, hogy képes legyen kommunikálni kisebbségi nyelven a kisebbségekkel, ahol csak lehetséges egy többnyelvű testület toborzásával és kiképzésével, valamint képzett tolmácsok alkalmazásával”. Az egyházaknak és vallási közösségeknek a nyilvánosság f elé irányuló ügyvitelével kapcsolatosan a törvény előírja az államnyelv használatát. Itt a nemzeti kisebbségek nyelvi jogaival kapcsolatos oslói ajánlásokra (1998) hivatkozik, amely elismeri, hogy „az állam megkövetelheti az egyházak jogi erővel bíró és a polgári állapotra vonatkozó dokumentumainak az állam hivatalos nyelvén is történő vezetését. Ez a követelmény azonban nem terjedhet túl a szigorúan vett szükséges nyilvántartási célokon…”. Végül a főbiztos megjegyzi, hogy „a törvényben használt terminoló gia problémákat kelthet a helyes értelmezést illetően, mivel nem tűnik mindig következetesnek”. Ajánlja „a terminológia egységesítését, számításba véve a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogait”. A következő részben a törvény felügyeletét és a bír ságokat szabályozó szakaszokkal foglalkozik. Leszögezi, hogy az államnyelv használatára vonatkozó előírások megszegését szankciókkal sújtani legitim, azonban lényeges, hogy ezek ne valósítsanak meg hátrányos megkülönböztetést a nemzeti kisebbségekhez tarto zó személyekkel szemben. „A kétnyelvűség előírása nincs ellentétben a nemzetközi standardokkal, azonban a büntetések kiszabása könnyen feszültségeket teremthet vagy növelhet, ezért elvből kerülni kellene. Ahol be van vezetve, ott rendkívüli óvatossággal k ell alkalmazni a hatóságoknak. Ezért a szankcióknak kivételeseknek, pontosan meghatározottaknak és hatásukban rendszeresen felügyeltnek kell lenniük.” A továbbiakban olyan analóg példákat hoz fel más országokból, amikor a hatóságok erősítették az államny elv védelmét büntetések előírásával. Ilyen esetben az alkotmánybíróságok mindig felszólították a parlamentet, hogy megfelelően egyensúlyozzanak a nyelv védelme és a személyek szólásszabadsága között. A francia Conseil Constituniel a szankciók többségét elt örölte az idegen nyelvek használata elleni törvényben. Hasonlóképpen a kanadai legfelsőbb bíróság is a francia nyelv Quebeci használatát támogató törvényben módosításokat kényszerített ki, hogy ez más nyelvek használatára – különösen magán intézményekben – indokolatlan korlátozásokat ne tartalmazzon. A német alkotmánybíróság pedig kimondta, hogy „a nyelv alapvető szabadság, ezért rendszerint a lehető legkisebb fokban kellene normatív szabályozás tárgyának lennie.” A főbiztos szerint: „Ezért az előírások e llenőrzésének és szankcionálásának óvatos alkalmazása kötelező azokon a területeken, ahol a nemzeti kisebbségek hagyományosan és nagy számban élnek. Ebben az összefüggésben a parlament által elfogadott végleges szöveg úgy tűnik, hogy a rendelkezéseket szig orúbbá tette, ahelyett hogy rugalmasabbá tette volna, melyre úgy kell tekinteni, mint negatív fejlődésre. A fokozatos szankcionálási rendszer helyett, amelyben a bírságok kiszabása csak utolsó lehetőségként szerepelt, az utalás az ismételt írásbeli
