Reggeli Sajtófigyelő, 2009. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-07-25-27
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 02.02 . 4 Megérkezett az EBkölcsön – Románia a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), az Európai Bizottságtól, a Világbanktól, az Európai Befektetési Banktól, illetve az Európai Újjáépítés i és Fejlesztési Banktól összesen 19,95 milliárd euró kölcsönt kap. Ebből 13 milliárdot az IMF, 5 milliárdot pedig az EB biztosít. Utóbbi összeggel a pénzügyi tárca gazdálkodhat, s abból a költségvetési hiányt fedezik. (Szabadság) Elena Udreán a sor? – Hasonló helyzetekre hasonló megoldást kell alkalmazni – jelentette be Bogdan Niculescu Duvăz , a PSD szóvivője. Hozzátette: egy sor jel mutat arra, hogy a turisztikai minisztériumnál is az ifjúsági- és sportminisztériumhoz hasonló tör vénytelenségeket követtek el. „ Nem is tehetünk másképp, hiszen a közvélemény nyomásának engednünk kell, az ügyet ki kell vizsgálni ” – fejtette ki Niculescu Duvăz. (ÚMSZ) Kelemen: a lopás nem nemzetfüggő – „ Elítélem az önbíráskodás t is, amelyhez az évek óta mélyülő feszültség vezetett. Ugyanakkor a jó példákat is meg kell említenem. A Nyárád mentén több településen is romák élnek együtt magyar emberekkel, civilizált, békés körülmények között ” – emlékeztetett az RMDSZ államelnökjelöl tje, aki szerint a roma közösségek többet érdemelnek annál, amit érdekvédelmi szervezeteik nyújtanak nekik. (ÚMSZ) S ZERBIA A nemzeti tanácsokról szóló törvényjavaslat elfogadhatatlan – közlemény. (Vajdaságma) Kritizálják az egyházak működtetésére kiírt vajdasági pályázatot – A nagybecskereki Központ a Civil Társadalom Fejlesztéséét nevű szervezet azt követeli a vajdasági ombudsmantól, hogy kezdeményezze a tartományi közigazgatási, jogalkotási és nemzeti kisebb ségügyi titkárságnál a vajdasági egyházi közösségeknek szánt eszközök odaítélésére kiírt pályázat visszavonását, mégpedig „ vallási diszkrimináció ” miatt. (Vajdaságma) S ZLOVÁKIA Lajcák felrúgta a szokásokat – Nagyszabású manipul áció volt Miroslav Lajcáknak , a szlovák külügyi és Marek Madaricnak, a kulturális tárca vezetőjének váratlan keddi sajtótájékoztatója, amelyen meglehetősen egyoldalúan ismertették Knut Vollebaeknek , az EBESZ kisebbségügy főbiztosának álláspontját a néhány hete módosított szlovák nyel vtörvényről - közölte érdeklődésünkre Petőcz Kálmán , a mintegy ötven civil szervezetet tömörítő Szlovákiai Magyarok Kerekasztala informális szervezet szakértője, aki évekkel ezelőtt Szlovákia nagykövete volt az ENSZ genfi irodájában. (Nsz) Dzurinda összefogna az MKPval – " Egyre inkább úgy érzem, hogy össze kellene fognunk, ahogy azt tettük Vladimír Meciar idejében, és meg kellene kísérelni a fordulatot. Nem választási koalícióról beszélek, de politikailag közel vagyunk egymáshoz. Mindhárman tagjai vagyunk az Európai Néppártnak, ugyanazokat az értékeket valljuk. A választókat különkülön kellene megszólítanunk, de azután természetesen egyesíteni kellene erőinket. Erről meg vagyok győződve " - jelentette ki a