Reggeli Sajtófigyelő, 2009. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-07-25-27
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 02.02 . 2 időben és térben folyamatos an változnak, és a kőbevésésükre történő kísérlet legfeljebb holt nyelvek esetében lehet sikeres . (Felvidékma) Magyarország pozitívan diszkriminálja a kisebbségeit – Megvalósul a pozitív diszkrimináció Magyarországon a kisebbs égek oktatási intézményeinek támogatásában - mondta Gémesi Ferenc , a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) kisebbség- és nemzetpolitikai ügyekért felelős szakállamtitkára. A magyarországi kisebbségi oktatás támogatása három forrásból tevődik össze. A normál oktat ási támogatásnál 2530 százalékkal magasabbat kapnak a kisebbségi oktatási intézmények, amihez még két kiegészítő támogatás jár. R OMÁNIA Kormányfői látogatás a viaduktnál – A terepszemle után a miniszterek hangsúlyozták , hogy mindent megtesznek azért, hogy az autópálya Torda és Gyalu közötti, negyvenkét kilométeres szakasza időben – még az év végéig – elkészüljön. A munkálatok késéséért elődjeiket tették felelőssé. Mint mondták, az eddig elköltött pénzekkel is a korábbi kormánynak kell majd elszámolnia, ezért egy vizsgálóbizottság felállítását is felvetették a politikusok. Boc és Berceanu kifogásolta a készülő autópálya jelenlegi nyomvonalát, arra hivatkozva, hogy ha más irányba jelölik azt ki, nem lett volna szükség ilye n hatalmas beruházásra, mint a viadukt. (Reggeli Újság) Lebukott a világ legnagyobb diplomagyára – Kiderült, hogy az elmúlt években a Spiru Haret mintegy százezer olyan diplomát állított ki, amelyeket a diákok törvénytelenül működ ő karokon szereztek. Ezeket Ecaterina Andronescu szociáldemokrata oktatási miniszter érvényteleníteni akarta. Az említett karokon olyan docensek és professzorok tanítottak, akik nem rendelkeztek az országos akkreditációs testület által adott kinevezéssel. (Nsz) „Nő kell a politikába" – Interjú Băsescu tusványosi kiválasztottjával . (Székely Hírmondó) Kelemen Hunor: Vegyék ki a nemzetállam fogalmát az alkotmányból! – Kelemen leszögezte: Románia nemzetállam j ellegéről addig vitatkoznak majd, amíg a román partnerek be nem látják, hogy a XIX. századi fogalom helyett Romániának igazodnia kell a XXI. századi értékekhez. Rámutatott: a kollektív jogokat és a nyelvi jogokat is tartalmaznia kell a módosított alkotmány nak, amelynek a központosított államformát is le kell bontania. „ Az Európai Unióban azok az államok erősek, amelyekben a közösségeknek lehetőségük van dönteni saját ügyeikben " – fogalmazott az RMDSZ államfőjelöltje. (Duna Tv) Minis zterelnöki ígéretdömping – Jövőre elkezdődhet a szatmárnémeti körgyűrű építése, 2011ben pedig befejeződik a várost Nagyváraddal összekötő műút rehabilitációja – jelentette be a kormányfő. Emil Boc szerint a szatmári problémák fő helyen állnak a kormány t eendőinek listáján. „ Nem felejtettük el az itteni infrastrukturális fejlesztéseket. A legelsők között kezeljük a megyeközpont köré tervezett körgyűrű építését, hiszen a városnak erre lenne a legnagyobb szüksége ” – szögezte le a kormányfő Szatmárnémetibe te tt látogatása során. (Krónika)