Reggeli Sajtófigyelő, 2009. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-07-21
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 07.21 . 11 Simon Zsolt elmondása szerint az is gondot jelent, hogy Szlovákiában született egy új bortörvény, amely alapján egész Szlovákia egyetlen bor régiót képez, és ennek része Tokaj is. Az EU viszont földrajzilag védi az egyes borvidékeket, ami alapján csupán Tokajban lehetne előállítani tokaji bort, mivel ahhoz szükség van nem csak az ottani földre és a borra, hanem az ottani pincékre és arra a neme spenészre, ami csakis ott található. A mostani bortörvény viszont az egységes régió alapján azt is megengedi, hogy valaki akár a tokaji szőlőből Pozsonyban készítsen bort. Ez a bortermelők, és nem a szőlőtermesztők érdekeit helyezi előtérbe, teljesen kiikt atva a regionális jelleget. Ha ezt magyar részről valaki megtámadja, akkor az komoly veszélyt jelenthet a Tokaj név elvesztésére Szlovákiában – magyarázza a korábbi agrárminiszter. vissza Fico visszautasította az államnyelvt örvény magyar bírálatát Hírszerző 20090720 18:28 Fico szerint a nyelvtörvény módosítása nem csorbítja, hanem hét esetben kiszélesíti a szlovákiai kisebbségi nyelvhasználatot. Robert Fico hétfőn határozottan elutasította a négy magyar parlamenti pártn ak a szlovák államnyelvtörvény visszavonását kérő aznapi közös nyilatkozatát. "A szlovák koalíció és a kormány nem enged semmiféle külföldi nyomásnak és zsarolásnak, s az államnyelvtörvény kérdésében nem hátrál meg" - szögezte le a szlovák miniszterelnök r endkívüli sajtóértekezleten Pozsonyban. Fico szerint a nyelvtörvény módosítása nem csorbítja, hanem hét esetben kiszélesíti a szlovákiai kisebbségi nyelvhasználatot. Kijelentette: a nyilatkozattal a magyar politikusok mindent határt túlléptek. Megfogalma zása szerint tarthatatlan az a helyzet, hogy Szlovákia déli részein az ott élő szlovákok a hivatalokban nem tudják megértetni magukat az államnyelven. A nyelvtörvényt "szent szlovák ügynek" minősítette Fico. vissza Összehozt a Fico az MSZPt és a Fideszt Hírszerző összeállítás 20090720 12:22 A négy parlamenti párt frakcióvezetője és az Országgyűlés alelnöke hétfőn aláírta azt a közös nyilatkozatot, amelyben a pártok közösen próbálják meg elérni a szlovák államnyelvtörvény visszavonását még annak szeptemberi hatályba lépése előtt. A megállapodás szerint közös diplomáciai körutat tartanak és konferenciát is szerveznek. KAPCSOLÓDÓ CIKKEK • Közös politikai nyilatkozatra készül a Fidesz, az MSZP, az SZDSZ és a KDNP • Parlamenti összeboru lások: ha nagyon kell, megvan a konszenzus • Pont az "i"re: Gasparovic aláírta az államnyelvtörvényt • Orbán: abszurdit ás a szlovák nyelvtörvény A fellépést kezdeményező Kóka János arról beszélt, hogy valamennyi diplomáciai és nemzetközi jogi eszközt meg kell ragadni annak érdekében, hogy a szlovák parlament még a szeptember elsejei hatálybalépés előtt visszavonja az á llamnyelvtörvényt. Mint mondta, az ügy nem a két ország bilaterális vitája, hanem a legsúlyosabb emberi jogi jogsértés, amit törvényhozás az Európai Unióban szentesített. A nyilatkozatot egyébként Kóka Jánoson kívül Kovács Tibor (MSZP), Németh Zsolt (Fides z) és Semjén Zsolt (KDNP) látta el aláírásával. A négy parlamenti frakció megállapodott abban, hogy közös diplomáciai körutat tartanak, ahol az Európai Parlament, az Európai Tanács, az Európai Bizottság és az Unió soros elnöki posztját betöltő Svédország figyelmét próbálják meg felhívni a súlyosan kiseb bségellenes törvényre. "Segíteni kell neki, hogy ezt belássa" Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetének vezetője szerint az Európai Unió saját hitelessége múlhat azon, hogy fellépe az ügyben, vagy sem. Az ellenzéki politikus szerint ha Szlovákia magát ól nem látja be, hogy vissza kell