Reggeli Sajtófigyelő, 2009. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-07-02
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 07.02 . 30 Ami pedig a közintézményeket és a települést jelző táblákat illeti, mindannyiunk számára ismerősek a helyi közigazgatási törvény kitételei: ahol egy bizonyos kisebbség számaránya megh aladja a 20 százalékot, kötelező az illető közösség nyelvén is feltüntetni az intézmények, illetve a település nevét. A törvény az 1992es népszámlálási adatok alapján jelölte meg a jogszabály hatálya alá eső településeket, köztük Kolozsvárt is, a városban akkor a magyar lakosság aránya elérte a 20 százalékot. Mint tudjuk, az egykori polgármester, Gheorghe Funar mindent megtett a törvény alkalmazásának elszabotálására. Miután a 2002es népszámlálási adatok nyilvánosságra kerültek, azok a települések például , ahol már kitették a többnyelvű táblákat, de az illető kisebbség számaránya időközben 20 százalék alá csökkent, megőrizhették a szerzett jogot. Kolozsváron nem volt mit megőrizni, hiszen nem került sor a táblák kihelyezésére. Voltak különben szép számmal olyan települések is, elég csak Segesvárra gondolni, ahol a helyi tanács annak ellenére döntött – hiszen a törvény nem tiltotta – háromnyelvű táblák kihelyezéséről, hogy a városban mind a magyar, mind a német lakosság számaránya nem érte el a 20 százalékot . A műemléképületekre kifüggesztendő magyar nyelvű feliratok megtagadására a szociáldemokrata kormány művelődési tárcavezetője, Răzvan Theodorescu idejéből származó miniszteri rendelet szolgál ürügyként. Eszerint a műemlékek esetében a „jelzéseket” románu l, illetve valamely nemzetközi nyelven kell feltüntetni. (A rendelet itt sem tiltja, hogy ha van rá politikai akarat, akkor ezek a jelzések más nyelven is fel legyenek tüntetve.) Sajnos a rendelet szövege értelmezhető: ez ugyanis nem a műemlékekre elhelyez endő feliratokról szól, hanem a műemlékekhez vezető irányt jelző utcai „eligazító” táblácskákról. Ahhoz, hogy a magyar feliratokra vonatkozó kezdeményezésnek sikere legyen, az RMDSZnek fel kell mutatnia a törvény által megszabott támogató aláírásokat. Ho rváth Anna, az akció egyik főszervezője szerint a folyamatban levő aláírásgyűjtés a politikai nyomásgyakorlás egyetlen eszköze. A kormánypárti többségű városi tanács részéről csakis abban az esetben remélhető bármiféle elmozdulás, amennyiben sikerül bebizo nyítani, hogy a kezdeményezés mögött komoly tömeg áll. „Ez az akció csak akkor lehet hatékony, ha a kolozsvári magyaroknak sikerül összefogni közös cél érdekében”, magyarázta. vissza Magyar összefogás hetei Szabadság 2009. jú lius 0 2. ÖRDÖG I. BÉLA Miért lennénk mi, kolozsvári magyarok, kishitűbbek, mint a székelyföldiek? Ez a – véleményem szerint nagyon is jogos – kérdés ütötte meg fülemet a napokban, amikor arról volt szó, hogy kincses városunkban mennyire elhúzódik az RM DSZ kezdeményezte aláírásgyűjtés. Többször is tudósítottunk már az akcióról, amelynek célja: összegyűjteni a törvény által előírt legkevesebb 4 ezer támogató aláírást az RMDSZ önkormányzati képviselők által megfogalmazott, és a városi tanács elé terjesztet t határozattervezet „alátámasztására”. Ez a dokumentum a műemlékek és a település bejáratánál elhelyezett helységnévtáblákra vonatkozik. Arra, hogy a hivatalos román nyelvű változat mellett magyarul és németül is szerepeljen a felirat. (Mellesleg mindez ma gától értetődő kellene hogy legyen a magát multikulturálisnak tartó erdélyi fővárosban …) Az aláírások gyűlnekgyűlögetnek, de a tervezettnél lassúbb ütemben. Feltevődik tehát a kérdés: miért jelent gondot ötvenötezer kolozsvári magyar közül legalább tize nnégytizenötezret találni, aki kézjegyével segítene egy közös ügyet. Székelyföld magyar közössége bármennyire is megosztott bizonyos kérdésekben, mégis, amikor olyan ügy érdekében válik aktuálissá az összefogás, amely túlmutat egyes csoportok érdekein, ha talomvágyán, az embereknek nincs szükségük túl sok magyarázkodásra, mozgósításra, győzködésre, hogy tegyék félre előítéleteiket, kényelmüket, időhiányukat, és fogjanak össze, emlékezzünk csak a „lármafamozgalomra”. Kolozsváron a jelek szerint más a helyz et, itt még mindig túl sok a fenntartás, kényelem, vagy egyszerűen közömbösség. Pedig világosan láthatjuk, hogy a jelenlegi városvezetés attól sem riad vissza, hogy saját korábbi, a négynyelvű feliratokra vonatkozó határozatát megszegje, csakhogy elkerülje a magyar feliratok kifüggesztését. Jól tudjuk, több olyan romániai település is van, ahol a jogszabály által meghatározott húsz százalék alatti a kisebbségi közösségek számaránya, ennek ellenére a helyi önkormányzat – méltányossági okokból – lehetővé tesz i, hogy az illető nemzeti kisebbség nyelvén is fel legyenek tüntetve különböző intézménynevek, feliratok, vagy a helységnevek. Kolozsváron a helyi RMDSZ kezdeményezte az aláírásgyűjtés megszervezését. Ez nem szimpátiaszavazás, nem pusztán arról szól, hogy egyetértünk az RMDSZ politikájával, irányelveivel vagy sem,
