Reggeli Sajtófigyelő, 2009. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-07-18
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 07.18 . 12 Míg a szlovák államnyelvtörvény módosításának kedvező hatásai még nem is mertek, tény, hogy a jogszabály megrontotta a szomszédsági kapcsolatokat, s a magyar kisebbség eszközként használja a szlovák kormány elleni propagandaháborúban - véli Michal Horsky szlovák politológus. "A nyelvtörvényt a nyelvkultúra összes használójának bizonyos mértékű egyetértésével kellett volna elfogadni, tehát a kisebbségek egyetértésével is. Durva demagógia azt állítani, hogy a szlovák nyelvtörvény csak a szlovákokat érinti" - húzta alá Horsky a TASR hírügynökségnek nyilatkozva azt követően, hogy I van Gasparovic államfő pénteken aláírta a vitatott törvénymódosítást. A politológus szerint ennek bizonyítéka az is, hogy a szlovákiai magyar kisebbség nagyon erőteljesen reagál a jogszabályra és annak nemzetközi bojkottjával kísérletezik. A magyar p arlament képviselőinek reakciói azonban szerinte "többékevésbé propagandisztikusak, s csak minimális hatásuk lehet Szlovákiára". Egy másik politológus, Rastislav Tóth úgy vélte, ha nem lennének ilyen, "talán felesleges" törvények, a Szlovák Nemzeti P ártnak (SNS), illetve a Magyar Koalíció Pártjának (MKIP) nem lenne mivel foglalkoznia. "Hálásak lehetnek azért, hogy van mivel foglalkozniuk" - jelentette ki a politológus. Kifejtette: a törvény a kissé felesleges jogszabályok közé tartozik. "A reális politika, s nem a törvények a fontosak. Az állampolgárok úgyis a saját érzéseik szerint fognak viselkedni, s azt a nyelvet fogják használni, amely közelebb áll hozzájuk, s nem ped ig azt, amelyet a törvény ír nekik elő" - mutatott rá Tóth. "A törvény lényege az - nyilatkozta korábban Marek Madaric kulturális miniszter , hogy a szlovákokat sehol ne diszkriminálhassák, és amennyiben a nyilvános szférában szeretnének valamit megt udni, ne kelljen megtanulniuk vagy ismerniük a kisebbségek nyelvét". vissza A szlovákok elutasítják, hogy a nyelvtörvény az EPben téma legyen – Szakmai egyeztetéseknek kellene folynia arról, milyen lesz a törvény hatása – vé li Kukan . Szerző: Szabó Zoltán Forrás: MTI/Új Szó 2009.07.17. péntek 10:49 Egy húron pendülnek az Európai Parlament (EP) szlovák képviselői a szlovák államnyelvtörvény módosításának ügyében: mindegyikük elutasítja, hogy a testület tárgyaljon a kérdésről - írta pént eken az Új Szó című szlovákiai magyar napilap. "Szakmai egyeztetéseknek kellene folynia arról, milyen lesz a törvény hatása" - nyilatkozta Eduard Kukan, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) EPképviselője, rámutatva, hogy pénteken Budapesten a jogszabályról tárgyal a magyarszlovák kisebbségi vegyes bizottság. A bizottság ugyanakkor sokat már nem tehet az ügyben, hiszen legkésőbb a pénteki nap folyamán Ivan Gasparovic államfő feltehetően aláírja a jogszabályt, amely így szeptember elsején életb e is lép. A pozsonyi parlamentben az SDKU és a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) képviselőinek több mint fele tartózkodott a szavazástól a nyelvtörvényről tartott végső voksolás során, a két párt honatyáinak nagyjából harmada pedig a módosítás ellen szav azott. "Ha ők ezt akarják, tessék, de mi megnyitjuk az EPben a Kárpátmedencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) kérdését" - reagált Monika FlasíkováBenová (IránySzociáldemokrácia), aki a legnagyobb kormánypárti kritikusa az államnyelvtörvény mellett teljes testtel kiálló Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS). Szlovákia élesen bírálja Magyarországot, amiért a KMKF a magyar Országgyűlés keretében, mint annak egyik intézménye működik. Pozsony szerint elfogadhatatlan, hogy a szlovák parlament képviselői egy má sik ország parlamentjében dolgozzanak. A szlovák EPképviselők "értetlenkedése" ellenére valószínű, hogy a nyelvtörvénnyel az Európai Parlament valamely fóruma mégis csak foglalkozik majd. Ezt vetítik előre az intézmény frissen megválasztott elnökének, J erzy Buzeknek a szavai, aki szerint vitát kell nyitni a testületben a jogszabályról. "Ez a törvény nemcsak a magyaroknak árt, hanem az európai integráció szellemiségének és a demokrácia elveinek is. Ez már nem csupán