Reggeli Sajtófigyelő, 2009. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-07-15
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 07.15 . 10 Buzek előadásában sok szimpatikus elem elhangzott, rokonszenves a múltja is, de elfogadhatatlan az, hogy az uniós reformszerződés elfogadására szólította a képviselőtest ületet, illetve a globalizáció melletti kiállásra - mondta Szegedi az MTInek. Leszögezte: Schmitt Pál (Fidesz) alelnökjelöltségét viszont támogatták, abban a reményben, hogy egységesebb és könnyebb lehet ezek után a kiállás a magyar érdekek mellett. Jerzy Buzek az EP első keleteurópai országából származó elnöke Jerzy Buzek volt lengyel kormányfő, a szocialisták és a liberálisok támogatását is élvező konzervatív néppárti képviselő lett kedden az Európai Parlament első keleteurópai országból származ ó elnöke. A 69 éves liberális politikus egyik legelső törekvése, hogy véget vessen a régi és az új EUtagok közötti megosztottságnak. "Valaha vasfüggöny választotta el a régieket és az újakat. Ma már kevésbé látható, de még mindig megvan a megosz tottság az újak (a 2004 óta csatlakozott tagállamok) és azok között, akik régebb óta tagjai az EUnak" - jelentette ki a lengyel sajtónak adott interjúban, amely kedden jelent meg. Buzek június 7én messze a legnépszerűbb volt a jelöltek között, Donal d Tusk kormányfő párjának, a jobbközép Polgári Platformnak a listáján került be az Európai Parlamentbe. 1940ben született a cseh határ menti Smilowicében. A háború után a családja a sziléziai Chorzówba költözött, a gliwicei műszaki főiskolán vegyészn ek tanult. Kutatóként és oktatóként dolgozott. 197071ben a nagybritanniai Cambridgeben egyetemi képzésen vett részt, ahol angol nyelvtudását is tökéletesítette. Németül és oroszul is jól beszél. 1980ban, a Szolidaritás megalapítása után részt ve sz a szakszervezet sziléziai szervezetének alapításában. A hadiállapot 1981. december 13i kihirdetése után Karol álnéven szervezi tovább titokban a Szolidaritást. 1997ben lett kormányfő a Szolidaritás választási győzelme után. Négy évig kormányon maradt, ami a kommunizmus bukása (1989) után egyetlen lengyel kormányfőnek sem sikerült. Felesége, Ludgarda is vegyész, lányuk, Agata színésznő, többek között Andrzej Wajda "A bosszú" című történelmi filmjében játszott Roman Polanski oldalán. vissza Ismerje meg az EP új elnökét! – Ki Jerzy Buzek? Népszava. online 20090715 Jerzy Buzek volt lengyel kormányfő, a szocialisták és a liberálisok támogatását is élvező konzervatív néppárti képviselő lett kedden az Európai Parlament első keleteurópai országból származó elnöke. A 69 éves liberális politikus egyik legelső törekvése, hogy véget vessen a régi és az új EUtagok közötti megosztottságnak. "Valaha vasfüggöny választotta el a régieket és az újakat. Ma már kevésbé látható, de még mindig megvan a megosztottság az újak (a 2004 óta csatlakozott tagállamok) és azok között, akik régebb óta tagjai az EUnak" - jelentette ki a lengyel sajtónak adott interjúban, amely kedden jelent meg. Buzek június 7én messze a legnépszerűbb volt a jelöltek között, Donald Tusk kormányfő párjának, a jobbközép Polgári Platformnak a listáján került be az Európai Parlamentbe. 1940ben született a cseh határ menti Smilowicében. A háború után a családja a sziléziai Chorzówba költözött, a gliwicei műszaki főiskolán vegyésznek tanult. Kutatóként és oktatóként dolgozott. 197071ben a nagybritanniai Cambridgeben egyetemi képzésen vett részt, ahol angol nyelvtudását is tökéletesítette. Németül és oroszul is jól beszél.