Reggeli Sajtófigyelő, 2009. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-07-13
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 07.13 . 25 Világgazdaság vissza Retkes Attilát választotta pártelnökké az SZDSZ küldöttgyűlése Nszv 20090713 Retkes Attilát választotta meg tegnap az SZDSZ elnökévé a párt küldöttgyűlése az EPválasztás kudarca miatt lemondott Fo dor Gábor helyére. Retkes azt ígérte: újjászervezi a válságba süllyedt pártot, hogy az új SZDSZ önállóan indulva jövőre bejusson a parlamentbe. Nyílt harc kezdődött közte és Kóka János frakcióvezető közt, akit lemondásra szólított fel, s ezt erősítették me g a küldöttek is. Ám Kóka nem kíván távozni, így elképzelhető, hogy kizárják a pártból. Számítani lehet arra is, hogy bíróságon támadják meg az elnökválasztás eredményét. Bár tartani lehetett tőle, hogy határozatképtelen lesz az SZDSZ tisztújító küldöttgyű lése, végül elegen voltak, s a küldöttek elsöprő többséggel választották meg a három induló közül Retkes Attilát a párt tizedik elnökévé. Retkes a 406 érvényes voks 56 százalékát, 228 szavazatot szerzett meg; 106 voksot kapott Badacsonyi Szabolcs, az orszá gos tanács elnökségi tagja, míg Weinek Leonárd zuglói polgármesternek 72 támogatója volt. (Weinek a küldöttgyűlés után bejelentette: még aznap kilép a pártból.) Az eredményhirdetés után Retkes kijelentette: „ez a nap a 21 éves SZDSZ új születésnapja lehet” , de csak ha szándékai és programja szerint sikerül 180 fokos fordulatot végrehajtani több területen is. Fontosnak nevezte, hogy meg kell tisztítani a pártot még a korrupció árnyékától is. (Hallod, Kóka? – jegyezte meg valaki jól hallhatóan a tömegben.) Azt Retkes már jelölti kortesbeszédében is hangsúlyozta, hogy az SZDSZ morális, politikai és szervezeti válságban van, a politikai válság pedig a Horn Gyulával 15 éve kötött „felesleges és értelmetlen” koalícióval kezdődött, majd Medgyessy Péter vállal hatatlan 100 napos programjának támogatásával folytatódott, és nem ért véget Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde után sem. Azt állította, „az SZDSZ a koalíciós szakítás óta is álkoalícióban van a szocialistákkal különféle érdekek miatt”. Ráadásul – mondta – az SZDSZ „bezárkózott Budapestre, s megfeledkezett a hazaszeretetről”. Retkes azt ígérte: nemzeti, polgári liberális pártot épít, méghozzá alulról, a vidéki szervezetektől haladva. Ugyanis „ma is érvényes a haza és haladás eszméje; megfér egymással hazaszer etet és szabadelvűség”. A „szavahihető, gyakorlatias és szerethető” SZDSZ újjáépítésben új arcokra számít, hiteles szakpolitikusokra, akik képviselik az általa kulcsfontosságúnak tartott hét szakpolitikát. Tervei szerint „országos középpárttá” fejleszthető a jelenleg „okkal vállalhatatlan” SZDSZ. Az új elnök ehhez más hozzáállást vár az SZDSZ parlamenti frakciójától, mert „kimondhatatlan károkat okozott eddig, hogy a frakció egy szűk többsége állam volt az államban”. Lemondásra szólította fel Kóka János fr akcióvezetőt, akiről a küldöttek szimpátiaszavazást is tartottak: alig tucatnyian emelték fel Kóka mellett a kezüket. Ezzel nyílt harc kezdődött a korábban Fodor által is élesen bírált Kóka eltávolítására. A frakcióvezető ugyan pénteken világossá tette, ne m kíván lemondani, a szimpátiaszavazás után már nem nyilatkozott, és elhagyta a küldöttgyűlést. Úgy tudni, kitart maradása mellett, ezzel pedig információink szerint életbe léphet a „B” terv. Eszerint akár a kisgazdapártra emlékeztető puccsal is eltávolíta nák Kókát. A párt etikai bizottságánál elindíthatják a kizárását, mondván: a szimpátiaszavazás ugyan nem kötelező érvényű, de nincs helye a pártban annak, aki nem hajlandó alávetni magát a legfőbb döntéshozó fórum „kérésének”. Ha kizárják, a parlamentben K ókának át kell ülnie a függetlenek közé. Retkes mindenesetre világossá tette: ő kíván frakcióvezetőt jelölni; erre többen is alkalmasak a képviselőcsoportban. Ugyanakkor számolnia kell Kóka – illetve támogatói köre – ellenlépésével is. Elképzelhető, hogy m egtámadják ugyanis a bíróság előtt az elnökválasztás eredményét, hivatkozva a – párt jogászai által amúgy nem osztott – álláspontra, miszerint szabálytalan volt a küldöttgyűlés összehívása. Retkes – mint erre elnökként tartott első sajtótájékoztatóján kité rt – felkészült „a párt ellenségeinek” e lépésére is, de azt mondta: legitim és határozatképes volt a küldöttgyűlés, s „nem hiszi, hogy a független magyar bíróság más következtetésre jutna”. Azt is mondta: a Bajnaikormányt mint testületet az ellenzéki SZD SZ nem támogatja, ám a jövőben is kiáll azon válságkezelő intézkedések mellett, melyek „összeegyeztethetők a szabadelvűséggel, és van társadalmi támogatottságuk”. Retkes bocsánatot kért azért, mert az SZDSZ „régen feladta a szabadelvűség eszméjét”, de azt ígérte: véget vet a „cikcakkpolitikának”, és a 2010es választáson önállóan induló SZDSZ bejuthat az Országgyűlésbe. A küldöttek megválasztották a párt 12 új ügyvivőjét is. Teljesen kicserélődtek a személyek, egy régi tag sem került be, s egyetlen frakció tag sincs köztük.