Reggeli Sajtófigyelő, 2009. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-07-11
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 06.11 . 2 Új szakok a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karán – Két új szakot indítanak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karán. Ennek értelmében a Sapientia EMTE Műszaki és Humántudományok Kara a már meglévő hét szak mellet t az újonnan induló Távközlés, valamint a Számítógépes művelettervezés és gyártásirányítá s szakokra is felvételit hirdet (Paprika Rádió) Megkezdte munkáját az EMEF autonómia munkacsoportja – „ A vitaanyagok kiosztásával indult az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) előkészítő munkája. A fórum autonómia munkacsoportjának alakuló ülésén egy vitaalapot teremtettek meg, és megállapodtak néhány, a munkarenddel kapcsolatos kérdésben: létrejön egy levelezői keret, és szeptember második feléig már kész javaslatcsomagot kell a bizottságnak az EMEF elé terjesztenie ” – közölte a munkacsoport társelnöke, Márton Árpád RMDSZes képviselő (Duna TV) Határvita Erdély és Moldva között – nemzetközi fórumokhoz fordulnak – Határvita alakult ki romániai Hargita és Neamt megye között. Az ezeréves határ, amely Erdélyt Moldvától elválasztotta, Magyarbékás határában volt, de ezt az elmúlt évtizedekben többször átrajzolták. A vitatott szakaszról eltűntek a településjelző és m egye határtáblák (Duna TV) Támogatja a Sapientiát a magyar kormány – „ Mint Bajnai Gordon miniszterelnök nemrégiben kijelentette, az állami intézmények költségvetésének megnyirbálása nem érinti a határon túli magyarok számára juttat ott összegeket, tehát a Sapientia sem kap kevesebbet idén, mint tavaly ” – jelentette ki Csíkszeredában Szabó Vilmos magyar külügyi államtitkár (Honline) Szabó Vilmos: az RMDSZ megkerülhetetlen tényez ő a románmagyar kapcsolatokban – „ Az idei közös magyarromán kormányülés napirendjének előkészítésében a két országban élő nemzeti kisebbségek képviselőinek is részt kell venniük ” – mondta pénteken Bukarestben a magyar sajtónak Szabó Vilmos külügyminiszt ériumi államtitkár, hangsúlyozva: az RMDSZ megkerülhetetlen tényező a két ország kapcsolatában, függetlenül attól, hogy e szervezet éppen kormányon vagy ellenzékben van (Krónika) Magyarroma konfliktus Csíkszentkirályon – Tettl egességbe torkollt a Hargita megyei Csíkszentkirályon a magyar és a roma lakosság közötti konfliktus. A romák kénytelenek voltak elmenekülni lakhelyükről, miután csütörtök este több mint száz magyar lakos indult ellenük, és gyújtogatni kezdett. Szentkirály on mintegy ötven csendőr és rendőr vigyáz a közrendre, miközben a polgármesteri hivatalban békéltető bizottság elemezte a helyzetet. A roma és magyar közösség képviselői hétfőn megállapodást írnak alá, amely rögzíti az együttélés szabályait. A diszkriminác ióellenes hatóság elítélte a történteket – Megállapodást írnak alá a helybéli magyarok és romák – Markó Béla : Szentkirályon nincs etnikai konfliktus (Krónika) Gyerkó: a kormánynak nincs válságellenes stratégiája – A gazdasági v álság hatásairól, valamint a diákok európai munkavállalási lehetőségeiről tartott előadást Gyerkó László szenátor, Csehi Árpád a Szatmár megyei tanács elnöke, valamint Kokoly Zsolt jogász, a Sapientia EMT E kolozsvári karának adjunktusa (Transindex)