Reggeli Sajtófigyelő, 2009. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-07-10
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 07.10 . 12 A kárpátaljai ukrán nyelvű sajtó szemléje www.umdsz.uz.ua 20090709 • A FESZT c. lap július 9i száma beszámol arról, hogy töltöttkáposztafesztivált tartottak Csetfa lván. Az első ízben megrendezett gasztronómiai rendezvényre a Kárpátinform Turisztikai Információs Központ szervezésében került sor. A gazdaasszonyok több mint húszféle töltött káposztát készítettek el a fesztivál szép számban megjelent vendégeinek nagy ö römére. A szakácsasszonyok különversenyében a borzsovai Malega Magdolna végzett az első helyen, aki 5 perc alatt 47 piciny káposztalevelet töltött be. A lap arról ír, hogy egyszerre soha annyi gyermek nem kapott ételmérgezést Kárpátalján, mint a múlt héten . Július 4én az Ungvár és Kijev között közlekedő 82. sz. személyvonaton 72 személy (65 gyermek és 7 felnőtt) lett rosszul. Lemberg vasútállomásáról a szomszédos megyeszékhely, illetve Hmelnick, Ternopil és Kijev kórházaiba szállították őket. Kiderült, hog y mindannyian a Perlina Karpat (Kárpátok Gyöngye) Szanatóriumból tartottak hazafelé, az ország fővárosába. A lap megszólaltatja Vira Csizst, Kárpátalja tisztifőorvosát, aki szóvá teszi, hogy a létesítmény nem is rendelkezett engedéllyel arra, hogy gyerekek et üdültessenek ott! Ennek ellenére 240 kijevi gyermek, illetve kísérő pihent a szanatóriumban június 21. és július 4. között. Az esetet követő ellenőrzés során számos szabálysértést tártak fel a létesítményben. Találtak olyan sajtot, amin „felülírták” a g yártás dátumát, s az új időpont szerint csak néhány nappal később kellett volna lekerülnie a gyártósorról… Ivan Ruszin, a megye megbízott ügyésze arról tájékoztatja az olvasókat, hogy az ügyben bűnvádi eljárást indítottak. Volodimir Hoblik, a megyei állami közigazgatási hivatal megbízott vezetője szerint az üggyel kapcsolatos bonyodalmakon túl az eset komoly kárt okozott megyénk turisztikai jó hírének is. vissza A Corvinus szakmai találkozót szervezett Felvidék.ma 200 9.07.09. A Corvinus Támogatásközvetítő Zrt. a továbbiakban is a határon túli vállalkozásfejlesztési központok bevonásával nyújt támogatást, elsősorban a kis- és középvállalkozóknak. A budapesti központú Corvinus Támogatásközvevítő Zrt. július 24 közö tt szakmai találkozót szervezett Dobogókőn, a hotel Pilis Üdülőszálló és Oktatási Központban, amelyre hat szomszédos országból hívták meg az együttműködő partnereiket, az ún. vállalkozásfejlesztési központok (VFK) képviselőit. A Corvinus Támogatásközvetítő Zrt 2007ben vette át az Új Kézfogás Közalapítványtól a határon túli magyarságot érintő gazdaságfejlesztési és vállalkozásösztönzési feladatok ellátását, és folytatja azt a jól bevált gyakorlatot is, hogy a támogatásokat határon túli vállalkozásfejlesztés i központok – jó helyismerettel és szakmai tapasztalatokkal rendelkező szervezetek - bevonásával kezeli. A hat szomszédos országban idén összesen 31 intézmény kapott jogosítványt arra, hogy a Corvinus által nyújtott támogatásokat közvetítse. A vállalkozásf ejlesztési központokat (VFK) pályázati úton választotta ki a Corvinus Zrt. Igazgatósága, és a jegyzékük megtalálható a www.corvinus.hu oldalon. Szlovákiában a Corvinus partnere a komáromi Intercommerz Kft, Langschadl István vezetésével, a dunaszerdahelyi s zékhelyű Barátok Polgári Társulás, Bödök Károly vezetésével, a Nagykaposi Vállalkozásfejlesztési Szövetség, amelynek elnöke Fuksz Sándor, az igazgatója Mihók Gábor, a Szepsi Regionális Fejlesztési Ügynökség, amelynek igazgatója Petrik Ervin, valamint a 11 tájékoztató irodát működtető Szövetség a Közös Célokért társulás, melynek munkáját Pogány Erzsébet igazgató irányítja. A szakmai találkozón ünnepélyes keretek közt adta át dr. Tarcsi Gyula miniszteri megbízott és dr. Molnár József, az igazgatóság elnöke a „Vállalkozásfejlesztési Központ” cím használatáról szóló okleveleket. Dr. Tárcsi Gyula miniszteri megbízott Kiss Péter kancelláriaminiszter megbízásából vett részt a szakmai találkozón, mint a többségi tulajdonos, Miniszterelnöki Hivatal képviselője. Dr. M olnár József, az Igazgatóság elnöke előadásában bemutatta (az előadás letölthető ITT) a támogatásközvetítő zárt részvénytársaság tevékenységére vonatkozó legfontosabb mutatókat, a támogatási rendszerben alkalmazott elveket. Részletesen bemutatta a pályázat i formákat, ez évi támogatási lehetőségeket. Elsődleges cél a kis és középvállalkozók, emellett az önkormányzatok és nonprofit szervezetek gazdasági tevékenységének segítése a határon túli magyarság körében, a versenyképességük növelése. A pályázati kiírás ok folyamatossága attól függ, mely állami vagy egyéb intézménytől kap megbízást a Corvinus Zrt támogatás közvetítésére. Ebben az évben a vállalkozásfejlesztési központ cím elnyerésére kiírt pályázaton kívül - amelynek eredményeként kapott a 31 határon túli szervezet meghívást a szakmai találkozóra , a kis- és középvállalkozóknak banki kölcsönhöz kamattámogatásra, üzletember találkozókra, fiatal kezdő vállalkozóknak az első vállalkozásuk beindításához lehetett pályázatot benyújtani, ezek esetében a pályázat i határidő már letelt, és a döntéshozatal folyamatban van.