Reggeli Sajtófigyelő, 2009. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-07-08
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 07.08 . 28 A kilátásokkal kapcsolatos kétségeket hangsúlyozta Robert Zoellick, a Világbank elnöke is, „veszélyes évnek” nevezve 2009et. Szerinte nem szabad azt gondolni, hogy közel van a globális fellendülés, és különösen a fejlődő országokat óvta az ilyen feltételezések alapján meghozott intézkedésektől. Nicolas Sarkozy francia államfő és Gordon Brown brit miniszterelnök hétfői találkozóján egyértelművé tette, hogy továbbra is elsőbbséget biztosítanak a gazdas ági növekedés támogatásának a költségvetési fegyelemmel szemben. Az Egyesült Államokban ugyancsak erősödnek az élénkítés folytatását szorgalmazó hangok. Laura Tyson, Barack Obama elnök egyik gazdasági tanácsadója a minap „kicsit kevésnek” nevezte a február ban elfogadott, 787 milliárd dolláros csomagot, és egy második, infrastrukturális beruházásokra összpontosító programot sürgetett. Tény, hogy a februárban aláírt csomag – legalábbis a munkanélküliség megfékezésében – biztosan nem érte el a kívánt hatást: a hozzá fűzött reményekkel szemben nem tartotta 8 százalék alatt a rátát, amely júniusban negyedszázados csúcsra, 9,5 százalékra szökött. A fejlett országok rohamos eladósodása ugyanakkor nagyban hozzájárult a gazdasági erőviszonyok olyan irányú átrendeződé séhez, ami súlytalanná teheti a G8 csoport elhatározásait. Az IMF becslése szerint a fejlett államok adóssága 2014re öszszességében legalább GDPjük 114 százalékára ugorhat, miközben a legnagyobb fejlődő országok öt év múlva csak 35 százalékos adósságterh et cipelnek majd. A válság nyomán ráadásul a fejlődők részesedése a világ tőzsdei kapitalizációjából a 2007 eleji 15 százalékos szintről 24 százalékra emelkedett. A súlyvesztést a G8on belül sem titkolják. Christine Lagarde francia pénzügyminiszter szerin t a mostani fórum „sokkal kevésbé lesz releváns, tekintve az összetételét és a világban zajló folyamatokat”. A házigazda Olaszország mindenesetre a meghívotti kör jelentős bővítésével igyekezett mégiscsak rangot adni a találkozónak: csütörtökön Kína, India , Mexikó, Brazília, DélAfrika és Egyiptom is csatlakozik a megbeszélésekhez, a pénteki zárónapon pedig már 40 – államokat és nemzetközi szervezeteket képviselő – vezető fog tanácskozni. A fejlődő országok elégedetlenségét jelzi a globális gazdaságirányítá si status quóval szemben, hogy a BRIC országok (Kína, Oroszország, Brazília és India) nyomására alighanem szóba kerül a dollár tartalékvalutaszerepének hosszú távú csökkentése. A G8tagok azonban egységesek abban, hogy a mostani találkozón semmi lényeges nem történhet ebben a kérdésben. Elképzelhető viszont az előrelépés klímaügyben. Az Egyesült Államok végre hozzájárulását adhatja ahhoz a célkitűzéshez, hogy 2 Celsiusfok alatt kell tartani a globális felmelegedés mértékét. Kétségesebb ugyanakkor, hogy a fejlődő országok elfogadjáke a klímagázok globális kibocsátásának 2050ig elérendő 50 százalékos visszafogására tett javaslatot. A G8, Brazília, India, Kína, Mexikó és DélAfrika vezetői megegyezhetnek a világkereskedelmi liberalizációs tárgyalások dohai fordulójának újjáélesztéséről is. Bár Brazília igyekezett lehűteni az áttöréssel kapcsolatos reményeket, a közös záróközleménytervezet tartalmazza a forduló 2010es lezárásának célját. Kaotikus olasz előkészítés A G8csúcs előkészítését olyannyira rossz ul végezte Róma, hogy a többi tagállam körében már Olaszországnak a klubból való kizárása is felmerült – írja diplomáciai forrásokra hivatkozva a The Guardian. Az elképzelések egyikeként az amúgy is nagyobb egy főre jutó GDPvel rendelkező és a nemzetközi segélyezésben aktívabb Spanyolország vehetné át Olaszország helyét. Érdemi olasz kezdeményezések hiányában az elmúlt hetekben az Egyesült Államok vált a találkozó fő szervezőjévé. A Washington vezette egyeztetések nyomán született meg az a javaslat is, am ely a fejlődő országok mezőgazdasági beruházásainak támogatására egy hároméves programot indítana el. A G8országok a Financial Times szerint több mint 12 milliárd dollárt ajánlhatnak fel erre a célra. Az ún. élelmiszerbiztonsági kezdeményezés nemcsak új megközelítést jelentene az eddigi élelmiszersegélyekhez képest, de az ilyen célú támogatások összegének megháromszorozását is. Beöthy Ákos vissza Szlovák nyelvtörvény Nszv 20090708 Egyeztetést tartanak a szlovák nyelvtö rvényről ma a parlamentben az SZDSZ kezdeményezésére. Kóka János, a liberális párt frakcióvezetője eredetileg a parlamenti pártok frakcióvezetőit invitálta az egyeztetésre, az MSZP azonban azt javasolja, hogy a kérdésben először szakértői megbeszélés legye n, s utána egyeztessenek a