Reggeli Sajtófigyelő, 2009. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-06-30
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztál ya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 06.30 . 15 kormány rendeletet adott ki, amelyben szűkítette a kárpótlásra jogosultak körét. Josef Havel szerint jelenleg mintegy 220 személy követeli vissza egykori vagyonát. A cseh pénzügyminisztérium korábbi becslése szerint az elvesztett vagyon összértéke mintegy 10 milliárd korona mai áron. A Podkarpatská Rus 2001 decemberében Forrai Kristóf akkori prágai magyar nagykövetnek is levelet küldött, amelyben azt tudakolta, hogy Magyarország késze kárpótlást nyújtani az elüldö zötteknek a károkért. Kárpátalja évszázadokon át a magyar állam része volt, de 1918ban Csehszlovákiához csatolták. Nemzetközi döntések következtében Magyarország 1938ban elfoglalta Kárpátalja déli részét, míg e gy évvel később egész Kárpátalja magyar fennhatóság alá került. A terület 1945ben visszakerült Csehszlovákiához, majd Prága átadta a Szovjetuniónak. Klaus június elején még ellenezte, hogy a cseh állam a jelenlegi gazdasági válság idején is nyújtso n kárpótlást a történelmi sérelmekért. Az államfő úgy vélte: lehetetlen az egykori sérelmeket úgy orvosolni, hogy ne okozzanak újakat. vissza Prágai nyilatkozat a holokausztról szóló ismeretek terjesztéséről MTI 20090630 Közös nyilatkozatban szólította fel az Európai Bizottság és az Európai Unió soros elnöki tisztségét ellátó Csehország az uniós tagállamokat, hogy szenteljenek nagyobb figyelmet a holokausztról szóló ismeretek terjesztésének, a túlélőket érintő szociális szükségletek kielégítésének és a történelmi tragédiára emlékeztető helyek ápolásának. A dokumentumot a Prágában zajló holokausztkonferencia hétfői plenáris ülésén fogadták el. Az ötnapos tanácskozás kedden a Prágától nyugatra fekvő Terezínben zárul, ahol a II. világháború idején koncentrációs tábor működött. Az emlékülés résztvevői elfogadják a Terezíni Nyilatkozatot, amely egyebek között felszólítja a tagállamokat a II. világháború idején elrabolt zsidó vagyon visszaadására. Tomás Kraus, a csehországi Z sidó Hitközségek Szövetségének titkára az ötnapos konferencián az MTInek elmondta: a fórum végén a résztvevők közös nyilatkozatot fogadnak el. Ez nem kötelező jellegű ajánlásokat fog tartalmazni arra vonatkozóan, hogy miként lehetne leróni még a nemzetköz i közösség tartozását a holokauszt áldozataival szemben. "Nemcsak a vagyonjogi sérelmek orvoslására van szükség, hanem arra is, hogy mihamarabb átvizsgálják azokat az eddig még érintetlen levéltárakat, amelyek újabb ismeretekkel szolgálhatnak arról, mi i s történt a zsidókkal a II. világháború idején" - fejtette ki Kraus. A Terezíni Nyilatkozat szellemében a cseh kisvárosban intézményt hoznak létre, amely a holokauszttal és a zsidó múlttal foglalkozik majd. A konferencián, amely a cseh uniós elnökség u tolsó rendezvényeinek egyike, számos nemzetközileg ismert személyiség - köztük Elie Wiesel Nobelbékedíjas író és Madeleine Albright volt amerikai külügyminiszter - is részt vesz. vissza Szent László szobra Csíkszépvízen MNO 2009. június 29. 21:33 Szent László három méter magas, egész alakos szobrát avatták fel a hétvégén a székelyföldi Csíkszépvízen. A falu védőszentjének ünnepe alkalmával szervezett falunapok kiemelkedő eseménye volt, hogy felavatták a Szovátán élő Bo cskay Vince szobrászművész monumentális alkotását. A szobor állva, kezében az országalmával és egy bárddal ábrázolja a lovagkirályt. Erdélyben a rendszerváltás óta magyar közösség még nem állíttatott ilyen nagy méretű szobrot. A csíkszépvízi Szent Lászlós zobor néhány centiméterrel magasabb, mint a nemrégiben felavatott kolozsvári Márton Áronszobor vagy a sepsiszentgyörgyi Mikó Imreszobor.