Reggeli Sajtófigyelő, 2009. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2009-06-30
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztál ya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 06.30 . 9 külö nösebben nem kell törődni, hiszen nem a meggyőzés, hanem a kényszer a si kerhez vezető út, mivel a másik nemzet olyan állapotban található, amelyben az agresszív magyarellenesség nemzeti öntudatuk lényegi eleme, s így megváltoztathatatlan. A cél eléréséhez ezért mindenekelőtt a kényszer feltételeit kell megteremteni. Csakhogy, amennyiben a szomszédok magyarságképe félelemmel teli s megváltoztathatatlanul agresszív, a külföldi nyomás is csak abban az esetben lehet eredményes, ha nagyobb veszélyforrást teremt, mint a vélt magyarveszély. Azaz nagyobb, mint az ország területi egység ét megbontani szándékozó magyarok veszélyképzete. Ilyen nyomást pedig csak akkora fenyegetés jelenthet, amekkora az ország szétverését, egyes területeinek elcsatolásának reális veszélyét állítja szembe a kisebbségi magyarok jogainak megadásával. A kisebbsé gi jogok csak ebben az esetben jelentik a kisebb fenyegetést. Az ilyen politika azonban korábban is messze meghaladta Magyarország valós erejét. Arról nem is beszélve, hogy szöges ellentétben áll az Európai Unió belső rendjével, és a NATO sem jelenthet kat onai fenyegetést tagállamai számára. Ezért azokban a szövetségi rendszerekben, amelyekkel Magyarország összekapcsolta sorsát, nem lehetséges nagyobb fenyegetést teremteni, mint a magyaroktól való mostani félelem. Következésképpen puszta nyomásgyakorlással részsikerek - gyakran fontos részsikerek - elérhetőek ugyan, ámde a magyar kisebbségek nemzeti szabadságát megteremtő lényegi fordulat nem. A puszta kényszer ugyanis nem teremti meg két nemzet megbékélését. A másik stratégia kialakítói a demokratizálódás f olyamatától várták azt a változást, amelynek részévé tehető a kisebbségi jogok elfogadása s a magyarokkal való megbékélés. Úgy vélték, hogy amennyiben a magyar kisebbség képviselői részt vesznek a kommunista diktatúra megdöntésében s a liberális demokrácia megalapozásának politikai és gazdasági folyamatában, akkor a folyamat részévé tehető a kisebbségben élő magyarok jogainak megadása, nemzeti egyenlőségük elismerése. Ám mostanra világossá vált, hogy a demokratizálódás folyamatában való magyar részvétel sem hozza el önmagában a nemzetfelfogás megváltozását. Sőt, azt is megtapasztalhattuk, hogy a demokratizálódás folyamata nem lineáris, hanem autoritatív kanyarokat vesz, amelyek a közvélemény jelentős részét a magyarellenesség félelemmel, gyűlölettel, bizalma tlansággal telis így a hatalom központosítására kiválóan alkalmas világába lendítik vissza. A demokratizálódás előrehaladásának időszakaiban elérhetők kisebbségi eredmények - nem is kicsik , ám az áttörés, tehát a nemzeti kisebbségek fennmaradásához szük séges jogok és pozíciók megadása, valamint a magyar nemzet egészéhez fűződő viszony lényegi megváltozása nem. Ellenségesből, illetve bizalmatlanból ugyanis nem válik barátivá a szlovákok többségének a magyar nemzethez fűződő viszonya. A nemzeti megbékélésh ez ugyanis a nemzeti értékrendnek kellene megváltoznia. Egy másik nemzetfelfogásnak kellene felváltania a jelenleg uralkodót. Ám azt csak kevesek értik és vallják, tőlük tovább pedig mindmáig alig jutott. A politikai együttműködés kurta pillanataiban jelen tek csak meg olyan közös szlovákmagyar állásfoglalások, amelyek tartalmazzák a nemzeti megbékélés fontos elemeit. Próbálkozások persze voltak. A kilencvenes évek elején nem egy értelmiségi találkozón vitatták meg a felek a két ország nemzeti jövőjét. Ám e találkozók és konferenciák legfeljebb enyhítettek, de lényegileg nem változtattak a jelenleg uralkodó felfogáson. Nem nőttek ugyanis széles, a közvélemény nagy részét megmozgató társadalmi vitává! Így legfeljebb egy hang, egy nézet maradtak, s amennyiben valamelyik hordozójuk esetleg hatalmi pozícióba jutott, akkor is a szlovákmagyar nemzeti ellenségesség durvább vagy enyhébb változatát vallók közt találta magát. Ennél ugyan toleránsabb körülményekkel találkozhattak a kisebbségiek, és sok minden elintézhe tővé vált, ám ez lényegi változást nem hozott. Szlovákia koalíciós kormányai még abban az esetben is kerülni igyekeztek a szlovákmagyar viszony alapkérdéseinek nyílt és nyilvános megvitatását, ha a magyarok is részt vettek benne. A téma így a nemzeti kizá rólagosságra törekvőké maradt. Ők beszélhettek és beszélhetnek a magyarok álnokságáról, történelmi bűneikről, a jellemüket és tetteiket determináló trianoni traumáról, a magyarországi szlovákok asszimilációjáról, a délszlovákiai szlovákok elnyomásáról, a titkosan tervezett határváltoztatási kísérleteikről és éppen ezért a szlovák nemzeti összefogás szükségességéről, és mindezek okán az összefogás részeként a magyaroknak, valamint a toleránsabb, így nemzetáruló szlovákoknak a hatalomból való eltávolításáról . Hiszen az országot kell megvédeni! * Úgy tűnhetett, hogy rossz taktikát választottak azok, akik úgy döntöttek, együtt kormányoznak a magyarokkal. Hiszen a magyarkérdés nyilvános megítélésének átengedése azokak, akik alkotmányos demokrácia helyett tekint élyuralmi rendszert szeretnének, euroatlanti integráció helyett orosz és kínai szövetségeseket, Milosevicsről s